Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Tevely Arató György: Turos Miklós (1591-1656) Különleges karrier a dunántúli végekről. Egy kiskomáromi főtiszt és családja társadalmi mobilitása
TÚRÓS MIKLÓS (1591-1656) 999 jelezhető társadalmi rétegnek a rendi struktúra merevebb kategóriáiba tartozó elemekkel történő, rendi jellegű összeütközéséről van szó. Különösen érdekes a szembenálló felek támogatói csoportja: míg Pethő maga mögött tudhatta az ország első rendi méltóságát, a nádort, illetve alkalmanként a Haditanácsot, Turosék általában bátran számíthattak a generálisra, Batthyányra. Ezért vélem ígéretesnek a Turos-féle karrierekhez rendelkezésre álló forráscsoportok olyan feldolgozását, amely egy mindvégig íratlan jog szerint működő társadalmi-politikai jelenség — a vitézlő rend — legsajátosabb, legegyedibb részeleme, a katonai-félparaszti-kisnemesi középréteg mobilitásának és a társadalomban elfoglalt valós helyének meghatározását tűzi ki céljául. Mérleg A föntiekben származása, nemességszerzése és birtokpolitikája vizsgálatával igyekeztem megragadhatóvá tenni egy éppencsak másodgenerációsnak nevezhető, 17. század első felében élt végvári tiszt sajátos jelenségét. Az ismeretlenség homályából kilépő család kétségtelenül legtehetségesebb tagja olyan pályát futott be, amelyet forrásadottságai és szerteágazó lehetőségei okán egyaránt kivételesnek nevezhetünk. A végvári társadalom kiemelkedő tagjaként, személyes rátermettségének köszönhetően Túrós látóköre túlnyúlt a zárt végvári hierarchián, nemesemberként nemcsak Batthyány generális beosztottja, hanem Somogy, Sopron és Zala vármegye honos polgára is volt. Ugyanakkor életközege és gyökerei elválaszthatatlanul összekapcsolták eredeti társadalmi közegével, a kiskomáromi vitézlő renddel, amelytől szemlátomást nem is akart elszakadni; így hivatásszerűen vált szószólójává a szegénylegények ügyének az általa belátott és ismert fölsőbb fórumokon is. Ez az a sajátos köztes állapot, amely nemcsak a személyes karrier szempontjából, hanem státus-szerűen, „rendileg” is meghatározza Túrós Miklós és a hasonló figurák helyét a 17. századi magyar társadalomban, és emiatt lehet tudományosan is hasznos ilyen — látszólag egyedi — problémák föltárásával (pl. Pethő Lászlóval való viszálykodása vagy a marhakereskedés) következtetni egy adott társadalmi közeg rendi szerkezetének, mobilitásának jellemzőire. A dunántúli szervitori rendszerbe a maga érdekeinek megfelelő mértékben beépülő tiszt gyarapodása fölhívja figyelmünket arra, hol szélesíthetjük a nemesi rend és a jobbágyság közti átmeneti csoportokról eddig alkotott képünket, a marhakereskedelemmel és a látszólag személyes ügyével foglalkozó két esettanulmány pedig megmutatta Túrós stratégiájának alapvető vonásait. Rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszere ellenére eszerint mindvégig megmaradt helyi közegében, ugyanakkor valamennyi külső eszközét is fölhasználta helyi státusa megszilárdítására. Nem kívánt, vagy nem tudott kilépni a végvári középréteg katonáskodó soraiból, itt viszont hatalmas tekintélyre tett szert. A marhakereskedelemnél azt igyekeztem megmutatni, hogy a nála alacsonyabb rangú hódolt tőzsérséggel épített ki különleges kapcsolati hálót, a viszályból pedig az derült ki, hogy hivatalát fölhasználta a nála hatalmasabbak, pl. a veszprémi püspök megnyerésére, olyan javak megszerzése érdekében, amelye
