Századok – 2015

2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Cziráki Zsuzsanna: Habsburg-oszmán diplomácia a 17. század közepén. Simon Reniger konstantinápolyi Habsburg residens kinevezésének tanúságai (1647-1649)

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A 17. SZÁZAD KÖZEPÉN

837

bi, Konstantinápoly erőfölényét érzékeltető viszonyt a zsitvatoroki béke (1606) után felváltotta a paritás alapú diplomácia a két nagyhatalom között.10 A mindkét oldalról kifejezett békeszándék dacára megvitatni való bőven akadt a hosszú háborút lezáró évtizedekben is: a szultánnak fizetett ajándék kérdése, a Habsburg uralkodó titulációja, a béke érvényességi periódusa, a két uralkodó rangját és kapcsolatát tükröző ceremoniális keretek meghatározása, hovatovább az örökös határproblémák csak néhány azok közül a témák közül, melyek újra és újra előkerültek a zsitvatoroki béke periodikus megújítását kísérő Habsburg-török érintkezésben, bőséges alkalmat szolgáltatva a diplomáciai személyzetnek a munkálkodásra.11

Hogy a sorozatos nézeteltérések mégsem vezettek komolyabb összetűzéshez egészen a hatvanas évek elejéig, az leginkább a két állam másfelé irányuló katonai lekötöttségével és nehezen leküzdhető belső problémáival hozható összefüggésbe - utóbbira vonatkozóan szembeszökőek a súlyos pénzügyi nehézségek, melyek mindkét birodalmat mélyen érintették. A harmincéves háború kirobbanását követően a Habsburgok katonai és gazdasági erejét a nyugati hadszínterek kötötték le. A kelet és nyugat irányában egyaránt közvetlenül érintett közép-európai Habsburg ág nyilvánvaló érdeke az volt tehát, hogy a nyugati hadviselés fenntarthatósága érdekében biztosítsa hátát keleti riválisa felé.12 Az Oszmán Birodalom számára a továbbra is háborús tűzfészeknek számító Perzsia már önmagában is épp elég nehézséget támasztott, a helyzetet pedig csak súlyosbította a birodalom vezetésében IV Murád szultán (1623-1640) halálát követően elharapódzó belső válság. A 17. század derekának legjelentősebb oszmán részvételű konfliktusában, a krétai háborúban (1645-1669) a Porta már egy külső és belső tényezőktől legyengített hatalomként vett részt, a katasztrófát pedig csak Köprülü Mehmed nagyvezír beavatkozása akadályozta meg.13

A 16. századhoz képest jelentősen megváltozott környezetben épült ki az a professzionális diplomáciai szervezet, amely a tizenöt éves háború által megszakított konstantinápolyi Habsburg diplomáciai jelenlét szerves folytatása lett, és amely a birodalmi külügyben illetékes szervek — a Titkos Tanács és a Haditanács — korábbi tapasztalataira és intézményi hátterére épített, kereteit és feladatait tekintve azonban sok újdonsággal kiegészülve igazgatta a Habs-10 Meienberger, P.\ Johann Rudolf Schmid i. m. 15., 23.

11 Meienberger, P: Johann Rudolf Schmid i. m. 16-34.; Hiller Palatin Nikolaus Esterházy i. m. 33-35., 62-69.

12 Lothar Hobelt-, Ferdinand III. (1608-1657) Friedenskaiser wider Willen. Graz 2008.; Mark Hengerer: Kaiser Ferdinand III. (1608-1657) Eine Biographie. Wien-Köln-Weimar 2013. 260-277.; R. J. W. Evans: The Making of the Habsburg Monarchy. Oxford 1979. 275-310.; Hiller I.: Palatin Nikolaus Esterházy i. m. 33-35.

13 Ekkehardt Eickhoff: Venedig, Wien und die Osmanen. Umbruch in Südosteuropa 1645-1700. München 1970. 216-228.; Joseph von Hammer: Geschichte des Osmanischen Reiches. Band. 3. Pest 1835. 13-390.; Johann Wilhelm Zinkeisen: Geschichte des osmanischen Staates in Europa.Vierter Theil. Gotha 1856.; Az 1606-1663 közötti békeéveket a nyugat-európai szakirodalomban fel-felbukkanó terminológia alapján manapság a „Habsburg-oszmán barátság” korszakaként is szokás értelmezni. Vö.: Arno Strohmeyer: Die Habsburgisch-osmanische Freundschaft. In: Frieden und Konfliktmanagement in interkulturellen Räumen. Das Osmanische Reich und die Habsburgermonarchie in der Neuzeit. Szerk. Arno Strohmeyer - Norbert Spannenberger. Stuttgart 2013. 223-238.