Századok – 2015
2015 / 3. szám - KRÓNIKA - Horn Ildikó: R. Várkonyi Ágnes (1928. II. 9. - 2014. XII. 13.)
790 KRÓNIKA kereste, így vált a történeti ökológiai kutatások hazai úttörőjévé: az Európa híres kertje és a Táj és történelem című tanulmánykötetekben fogta össze az új tudományág iránt érdeklődőket, új programként pedig beépítette az egyetemi tananyagba. Gyümölcsöző együttműködést alakított ki a Liget Műhellyel, ahol több ökológiai témájú írását tartalmazó kötete is megjelent. (Pelikán fiaival, A tűzvész tanúi, Századfordulóink) Elsősorban a társadalom és a természet párbeszéde vonzotta, a korabeli klímaváltozásra adott válaszok, a vizek, erdők használata, a kertkultúra. Utóbbi iránti érdeklődése nem korlátozódott a kora újkorra: otthona, a Dohnányi villa kertjének a történetét szintén feldolgozta. Várkonyi Ágnes pályájának első 32 évét az MTA Történettudományi Intézetében töltötte el, ahol nagyon fiatalon, már 31 évesen kinevezték a Középkori Osztály megbízott vezetőjének. Ennek megfelelően fontos szereplője volt az Intézet közös projektjeinek: az Akadémia és a tízkötetes Magyarország történetének, a háromkötetes Erdélynek. Egy nehéz korszakban, kiemelt fontosságú, de politikailag, szakmailag és intellektuálisan heterogén összetételű intézményben ennyire fiatalon vezetői beosztásba kerülni nagy kihívást jelentett, amelyeket nem lehetett konfliktusok és sérülések nélkül leküzdeni. Maximalizmusa, erőteljes kritikai szelleme, vitakészsége azt eredményezte, hogy megosztó személyiséggé vált, nagy tábora mellett, mindig voltak elképzeléseinek heves ellenzői is, valójában csak az tudott közömbös maradni iránta, aki személyesen nem ismerte. Kisebb részt a viták hatására, nagyobb részt pedig az új kihívásokat keresve, egyetemi tanár lett. Ez a váltás nem egyedülálló, korábban Székely György, Niederhauser Emil és H. Balázs Éva szintén hasonló utat járt be, és Várkonyival nagyjából egy időben hagyta el az Intézetet a pécsi egyetem kedvéért Ormos Mária is. Várkonyi Ágnes 1982-ben kezdett tanítani az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd 1983-tól lett az akkor még Középkori Magyar Történeti Tanszék vezetője. Újjászervezte és kibővítette a tanszéket, megalapozta a kora újkori magyar történelem korszerű oktatását, és ezt a tanszék új nevében is érvényesítette. Az akkor aktuális egyetemi reformhoz illeszkedve, bevezette a forráskritikai szemináriumokat, a kurzuskínálatot gazdaság- és várostörténeti, illetve turkológiái témákkal bővítette. Meghívott előadóként hosszabb-rövidebb ideig tanított többek közt Szűcs Jenő, Fügedi Erik, Solymosi László, Hegyi Klára, Benczédi László is. Előadásai, szemináriumai az első néhány tanévben a modern politika- és diplomáciatörténet kurrens kérdései köré szerveződtek, majd tematikáját kibővítette a közvélemény, információáramlás, szimbólumrendszerek, időtudat kérdésköreivel és a történeti ökológiai program elindítását is ő kezdeményezte. A szemináriumain gondolkodni és kérdezni tanított. Kialakította a komplex látásmód, a sokféle megközelítés igényét, megtanította használni a korszerű interdiszciplináris módszereket. Hallgatói számára magától értetődővé tette, hogy Magyarország története csakis európai keretben válik érthetővé. Sokat követelt, de elérte azt, hogy diákjai még ennél is jóval többet készüljenek. A fogalmi készlet, a kronológia, a tényanyag megtanulása, amely más órákon maga az elérendő cél volt, nála csak belépőül szolgált. Aki ezt nem sajátította el, az
