Századok – 2015
2015 / 3. szám - KRÓNIKA - Horn Ildikó: R. Várkonyi Ágnes (1928. II. 9. - 2014. XII. 13.)
KRÓNIKA 791 önmagát zárta ki a szemináriumain zajló élénk és élvezetes vitákról. Várkonyi Ágnes a történetírást egyszerre tartotta mesterségnek, tudománynak és művészetnek. Nemcsak az első kettőbe vezette be tanítványait, hanem tehetségükhöz mérten az íráskészségüket is fejleszteni igyekezett. Esszéíró szemináriumot indított, és később is sok időt fordított írásaik olvasására és kielemzésére. Keményen bírált és ritkán dicsért, de véleménye mindig szeretetteljes és inspiráló volt, e téren is rengeteget lehetett tanulni tőle. Mivel korábban nem volt tanítási gyakorlata, férje, Ruttkay Kálmán és egyetemi mentora, H. Balázs Éva — akik körül ekkorra már jelentős iskola épült ki — segítette a beilleszkedésben és tanári elképzelései megvalósításában. Még így is megtörtént néhány olyan eset, amely aztán az egyetemi legendárium részévé vált. A legelső szemináriumi olvasmány például, amit, ahogy ő mondta, „bevezető, könnyed ujjgyakorlatként” feladott, Szalárdy János 800 oldalas siralmas krónikája volt. Élete első vizsgáztatása során pedig azért nem tudtak kérdéseire felelni a felkészülésből egyébként presztízst csináló diákjai, mert belefeledkezve a vizsgán kialakult élénk beszélgetésbe, végül olyanokat kérdezett, amire maga is csak előző nap bukkant rá a levéltárban. De a leglelkesebb diákjai ezekben a „túlkapásokban” is partnernek bizonyultak: a félév közepén már a könyvtárak mellett a levéltárba is feljártak, megerősítve tanáruk elképzelését, miszerint az egyetem tudományos műhely, és a tananyagba be kell emelni a legújabb kutatási eredményeket. Saját bevallása szerint ő maga is rengeteg erőt és inspirációt merített a tanításból, sokat profitált a kérdésekből és visszajelzésekből. Szerette az ifjúság lendületét, friss észjárását és merész gondolkodását. Az élete egyik nagy ajándékának tekintette az ifjabb generációkkal való kapcsolatát. Bár nem volt olyan kiváló stratéga, mint H. Balázs Éva, a köré gyűlő diákokból az évek során kialakult a többgenerációs Várkonyi-iskola. Tanítványai egyaránt megtalálhatóak az egyetemeken, kutatóintézetekben, állami és egyházi levéltárakban, a legjelentősebb könyvtárakban és múzeumokban, a vidéki tudományos centrumokban. Különösen büszke volt a tanári pályára lépő tanítványaira, mert tőlük remélte a hajdani tudós-tanár attitűd újjáéledését. Szintén örömmel figyelte és segítette a „tanítvány-unokák”, azaz a tanítványok tanítványainak kibontakozását. Valójában többet tett az iskolateremtésnél: akaratlanul is kialakított egy sokszínű és szerteágazó tudományos közeget. Mivel mindig segítőkészen fogadta a szakmai tanácsért hozzáfordulókat, és a továbbiakban is számíthattak a támogató figyelmére, végül azok is tanítványainak érezték magukat, akiket egyetemi keretek közt nem tanított. Magától értetődően gyűltek össze körülötte s találtak egymásra a különböző tudományágak fiatalabb képviselői, és együttműködésüknek köszönhetően több izgalmas interdiszciplináris tanulmánykötet született. Jellemző, hogy 1987-ben Várkonyi Ágnes szerkesztette az első, kora újkori udvari kultúrával foglalkozó, nagyhatású tanulmánykötetet, a következőt pedig közel két évtized múlva a tanítványai. Várkonyi Ágnes a körülötte kialakuló közegbe tudatosan bevonta azokat a határon innen s túl dolgozó tudományos műhelyeket is, amelyek létrejöttében vagy munkájában szerepet vállalt, mint például az egri vártörténeti műhelyt, a
