Századok – 2015
2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Izsák Lajos: Zinner Tibor: "A nagy politikai affér" a Rajk-Brankov-ügy I.
784 TÖRTÉNETI IRODALOM mentárt igénylő — szinte magáért beszélő hazai és külföldi forrás (dokumentum, irat-együttes, memoár ... stb.) segítségével bemutassa azt a politikai, jogi, jogpolitikai környezetet, amelyben monográfiái eseményei zajlanak. A teljes igazság megismerésére törekedve, mindez hatalmas és szorgos kutatómunkát igényel. Mindezen véleményem alátámasztására megemlítem, hogy jelen monográfiája a következő forrásbázisra, illetve kutatásokra támaszkodik: 14 hazai és külföldi (Moszkva, London, Prága, New York) levéltár, 51 hazai és külföldi, több ezer oldal terjedelmű forrásgyűjtemény és 20 forrásközlés, 65 monográfia, közülük számos idegen nyelvű (orosz, angol, cseh), 47 memoár, köztük Zinner Tibor „beszélgetései” Bauer Miklóssal, Brankov Lázárral, Décsy Gyulával, Farkas Vladimírral, Ölti Vilmossal, Péter Gáborral, Sándor Lajossal és másokkal, 53 a témával, illetve a korszakkal foglalkozó tanulmány, 85 féle sajtó-hivatkozás, köztük interneten lévők. Feltárta, mit semmisítettek meg, illetve égettek el és esetleg mi lehet még hazai és orosz levéltárakban. Véleményét 2370 tudományos szempontból kifogástalan, szakszerű lábjegyzettel bizonyítja, illetve erősíti meg. Végül azt is meg kell említeni, hogy a kötetben szereplő fontosabb személyek 1944-1945-öt követő, a legszélesebben értelmezett igazságszolgáltatással (beleértve így a nyomozati-vizsgálati tevékenységet, irányítást is) összefüggő 706 személy életútjának tényszerű közlését a kötet végén. Bevezetés, avagy ahogyan a Szerző fogalmaz „hogyan fokozódott a nemzetközi helyzet” felvázolásakor Zinner fontosnak tartja kiemelni Sztálinnak — azóta sajnos már történelmileg igazolt” — 1945 áprilisában tett azon megállapítását, illetve felfogását miszerint: „Ez a háború elüt a múlt háborúitól: ha valaki területeket foglal el, ezekre a területekre rákényszeríti a maga társadalmi rendszerét. Mindenki, amennyiben hadserege képes erre, a maga rendszerének szerez érvényt. Másképp nem is volna lehetséges.” (22.o). Sztálin gyakorlatilag szabad kezet kapott az Elbától keletre 1944-46-ban. 1946-tól azonban a konfrontáció erői felerősödtek a világháborúban győztes nagyhatalmak viszonyában és a nemzetközi kapcsolatokban új helyzet állt elő. Az együttműködést felváltotta mind a nemzetközi, mind a függő nemzeti szinten az ellenségeskedés, az egyeztetés helyébe az érdekek kizárólagosságának érvényesítése lépett. Nyugaton elszámolták a kommunistákkal való együttműködést, és egyoldalúan az együttműködés politikáját a Sztálin illetve a Szovjetunió felügyelte övezetben, országokban. A nemzetközi helyzet felvázolása után bemutatja a Szovjetunió birodalmi törekvéseit, köztük nagy részletességgel a szovjet-jugoszláv konfliktus kialakulását. 1947 szeptemberében Sztálin a Kommunista és Munkáspárt Tájékoztató Irodáját, a Kominformot mindenekelőtt a kelet-közép-európai térségben 1948-1949-ben végrehajtandó fordulat nemzetközi koordinálására hozta létre. A Kominform 1948 nyarán bukaresti tanácskozásán határozottan ítélte el a Jugoszláv Kommunista Párt politikáját, a „béke táborból” való kiátkozásukra a Kominform Magyarországon 1949 novemberében tartott tanácskozásán került sor. A Kominform alakuló ülésén kitűzött cél — a fordulat végrehajtása” — 1949 nyarára Magyarországon lényegében befejeződött. Részletes elemző és áttekintő képet kaptunk arról, hogy hazánkban hogyan teremtődött meg a helyzet arra, hogy csak a sztálini „vonal” létezhet s ezzel kapcsolatban hosszú idézetekben fejti ki Rákosi Mátyás álláspontjának megváltozását Titóval és a jugoszláv kommunistákkal kapcsolatban. Ennek lényege, hogy Rákosi hamar értett a szóból, moszkvai jelre éppoly gyorsan fordult el Titótól, mint amennyire korábban kereste az együttműködést vele. Nem véletlen, hogy az első volt, aki a legegyértelműbben foglalt állást nem csupán a szovjet vádak mellett, de tovább is ment ennél: bandának nevezte Titóékat, nem is szólva a későbbi „Láncos kutya” és egyéb durva, ízléstelen megállapításokról. Magyarországon 1946-1947-től, főleg az államvédelmi szervek első, ún. országos operatív értekezletét követően fokozatosan erősödött a belügyi és katonapolitikai nyomozó hatóságok beleszólása a hatalomért vívott harcba. Sőt a pártvezetés, pontosabban szólva Rákosiék egyre nagyobb hatalmat biztosítottak e szervezeteknek. így az AVO (Államvédelmi Osztály), majd az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) „állam lett az államban”. A Magyar Kommunista Párt, élén Rákosival és szűkebb környezetével kezdettő fogva ügyelt arra és soha nem járult hozzá, hogy akár a koalíciós kormány, akár a parlament bármilyen ellenőrzést gyakoroljon az államvédelmi szervek felett. 1946 őszétől kezdve, egyes politikai nyomozások, vizsgálatok során hol kisebb, hol nagyobb mértékben szerepet kapott a politikai célszerűség tényezője. így a politikai rendőrség szerepe még inkább megnőtt. Külön fejezeteket szentel annak megvilágítására és bemutatására, hogy miképp állította a Sztálin által eldöntött stratégiai váltás a politikai rendőrség és Rajk László viszonyát fókuszba, kitérve Rajk és a „moszkvai elvtársak” (Rákosi, Gerő, Farkas, Révai, Nagy Imre, Szántó Rezső és
