Századok – 2015

2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Deák Ágnes: Die Protokolle des Österreichischen Ministerrates 1848-1867

ferencián részt vevők névsora, kronológiai lista az ülések napirendjéről, valamint rövidítésjegyzék. A forrásközlés és segédletei mellett a sorozat darabjait a hagyományosan tömör, de célratörő bevezetők miatt is érdemes kézbe venni, hiszen a szerkesztők a jegyzőkönyvi széttöredezett információdarabokat itt narratív lánccá fűzik: megjelölik az időszak legfontosabb kérdéseit, kronológiai és tematikai rendbe kapcsolják a láncszemeket, jelzik az egyes témák közötti kapcsolati pontokat, s tájékoztatnak az egyes kérdések politikai hátteréről éppúgy, mint a politikai színpadon szereplők közötti kapcsolatokról: konfliktusokról és szövetségekről. Életre keltik a jegyzőkönyvek néhol nagyon száraz, szenvtelen és leíró jellegű informáciahalmazait. Mindezzel mintát nyújtanak arra, hogyan lehet a kötet információit történeti elbeszéléssé formálni, amit azután más történészek részben átvehetnek, átformálhatnak, vagy esetleg egészen más képet is alkothatnak. A bevezetőkhöz kapcsolódó szakirodalom-jegyzék szintén a továbbhaladás lehetséges útvonalait nyitja meg az olvasók számára.

A most ismertetett kötet minden tekintetben megfelel a sorozat magas követelményeinek. Jegyzetei alaposan és pontosan tájékoztatnak, három kiegészítő dokumentum közlésére került sor: megismerhetjük a miniszteri konferencia ülésein rendre elnöklő Carl Ferdinand Graf Buol- Schauenstein külügyminiszter előterjesztését a hazai sajtó felügyeletének és vezetésének alapelveiről (1857. június), illetve a Bécs belvárosának rendezéséről szóló uralkodói iratnak Alexander Bach belügyminiszter által készített eredeti, 1857. júliusi változatát, illetve az év végén hivatalosan publikált szövegét. A két utóbbi irat kéthasábos, egymás melletti elrendezése az időközben történt módosulásokat könnyen áttekinthetővé teszi. A bevezetőben Malfčr bizonyos tekintetben még többet is nyújt, mint a sorozat legtöbb bevezető szövege: ahogy azt megszokhattuk, biztos kézzel választja ki ennek az időszaknak a legfontosabb kérdéseit, de összefoglalóit azokról nem korlátozza a kötet által átfogott időbeli keretbe, hanem szélesebb perspektívában tárgyalja azokat visszanyúlva egészen a neoabszolutizmus születéséig, s ha kell, előreutalva a dualizmus első éveire is. Az 1849 utáni közel két évtized történetének átfogó igényű történeti értékeléseit minden bizonnyal inspirálni és elősegíteni fogja majd ez az összefoglaló elemzés.

A tárgyalt időszak a megelőző és a követő évekhez képest némileg eseménytelennek tűnik: a kormányzat befejezte az állami intézményrendszer ambiciózus, „definitív”-nek tekintett és nevezett átszervezését, a kisebb-nagyobb igazítások és korrekciók feladata volt soron. Legfeljebb csak sejteni lehetett a közeledő, háborúval, politikai ellenzéki mozgalmakkal és új politikai utak keresésével teljes évtizedforduló kontúrjait. 1857-1858-ban még inkább úgy látszott, a neoabszolutizmus rendszere nyugvópontra jutott. A megálmodott összbirodalom építése persze nem szünetelt: a birodalmi egység és a centralizáció jegyében új és új területekre készült szabályozás (uzsoratörvény, hadkiegészítési törvény, a felekezetek közötti átlépések újraszabályozása, törvény a szabványok védelméről, stb.). Emellett kisebb kiigazításokra is készültek a miniszterek (a járási szolgabíróságok túlterheltségének kezelése, a büntetőeljárás egyes elemeinek módosítása, a sajtó vezetésének és irányításának módosítása a tapasztalt „helytelenségek” kiküszöbölése érdekében). Néhány fontos kérdésben, mint például a pénzreform ügyében már korábban döntött Ferenc József, de a részletek kimunkálása még hátra volt. Az 1855-ben a Szentszékkel megkötött konkordátum is szükségessé tett néhány területen újabb szabályozást. Új nagy jelentőségű uralkodói döntés is született ebben az esztendőnyi periódusban, mely Bécs belvárosának átalakítását célozta: a régi városfalak lerombolását, a Burg és az elővárosok közötti, akkor még a hadsereg által igénybe vett üres területek rendezését, ami a mai napig meghatározta Bécs belvárosának arculatát. Váratlan és előre nem tervezett teendők elé állította a birodalmi kormányzatot az első modern gazdasági válság 1857-ben, mely komolyan próbára tette a birodalom liberális elveken nyugvó gazdaságpolitikai irányvonalát.

Sok tekintetben azonban Magyarország volt a főszereplő a miniszterek tanácskozásain ezekben a hónapokban, elsősorban az uralkodó és felesége magyarországi útjának/útjainak köszönhetően. A reprezentatív uralkodói látogatástól sokan amnesztiát, a centralizáló politika legalább árnyalatbeli revízióját remélték. Szó sem volt azonban a politikai elvek felülvizsgálatáról, az uralkodó csupán pénzügyi (a jobbágyfelszabadítás céljaira beszedett pótadó korábban megemelt összegének csökkentése, a budai királyi vár újjáépítése céljából kivetett pótadó megszüntetése, a már befolyt összeg más közhasznú célra, például a Magyar Nemzeti Múzeum támogatására való fordítása, a katonai beszállásolások költségei kompenzációjának emelése), illetve adminisztratív intézkedésekkel (járáshivatali épületek emelése), kulturális és oktatási intézmények támogatásával (épület a pesti egyetem gyógyszerészeti kara és az állatorvosi intézet számára, elmegyógyintézet létesítése, az Orczy-kert megvásárlása és Pest városának adományozása, az Or-770 TÖRTÉNETI IRODALOM