Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
747 moárja volt az egyik forrása.168 A két világháború között gyakran, és néha még ma is ez a kortárs vélemény szolgált a háborús felelősség relativizálására. Annika Mombauer véleménye szerint ez az állítás az európai lakosságra nézve igaz lehet, de ez a nagyhatalmak kormányairól semmiképpen nem mondható el, így Nagy-Britanniáról sem.169 A történészek gyakran hivatkoznak forrásként Sir Eyre Crowe, a brit külügyminisztérium helyettes államtitkárának kijelentésére, amely rendkívül jól érzékeltette az akkori brit politika dilemmáját. Két dolog történhetett volna Crowe szerint abban az esetben, ha a britek kimaradnak a háborúból. Ha Franciaország és Oroszország vereséget szenvednek, Nagy-Britannia barátok nélkül maradhatott volna. Ha nyernek, kérdés, hogyan viszonyultak volna a franciák a brit érdekekhez a Földközi-tengeren, az oroszok pedig ugyanehhez Indiában. Bár Londonban bizonytalanság volt kiérezhető azzal kapcsolatban, hogy ki jelent nagyobb veszélyt — Németország vagy Oroszország —, az idézett dilemma a kérdés tágabb kontextusára utal. Mombauer meglátása szerint 1914 első felében Grey jónak ítélte meg a Németországhoz fűződő kapcsolatokat.170 Mombauer mind Grey személyes politikáját, mind általában a brit külpolitikát elismeréssel illette a júliusi válságkezelés során hozott diplomáciai lépések tükrében. A külügyminiszter kompromisszumok iránti igényét számos állásfoglalásával támasztotta alá. Az osztrák-magyar ultimátumra adott szerb választ az elvárhatóhoz képest rugalmasságról tanúságot tevő állásfoglalásként értékelte, és a külügyminiszter azon véleményét hangsúlyozta, miszerint a Monarchián van a sor, hogy kompromisszumkészségét bizonyítsa. Július 27-én Grey újabb próbálkozása arra irányult, hogy Németország lehetőleg érje el, Bécsben vagy fogadják el az ultimátumot, vagy tekintsék tárgyalási alapnak.171 Greynek, a hosszútávon jó angol-német kapcsolatokban gondolkodó politikusnak a lépései eltökéltségről tettek tanúbizonyságot, pozícióját a brit kabineten belül Mombauer véleménye szerint az gyengítette, hogy a kormánytagok eltérőképpen gondolkodtak a kontinentális háború szükségességéről. Greynek óriási szerepe volt abban, hogy az intervenciót elutasító kormánytagokat végül meggyőzte a britek háborúba lépéséről. A Greyt személyesen is elmarasztaló történészekkel szemben Mombauer azt az álláspontot képviseli, hogy a béke megtartása nem a külügyminiszter személyén múlott, hiszen a háború melletti valódi döntéseket más európai fővárosokban hozták meg. Grey érve Belgium szuverenitásának megvédéséről a miniszteri vitában alapvetően nem játszott szerepet, sokkal inkább propagandaeszközként tett jó szolgálatot.172 Gerd Krumeich Nagy-Britannia 1914. júliusi diplomáciai tevékenységét két szempontból vizsgálta.173 Tudtak-e az angolok a németek biankó csekkjéről, 1914 - A JÚLIUSI VÁLSÁG RÉGI-ÚJ HISTORIOGRÁFIAI OLVASATAI 168 Lloyd, George David: War Memoirs of David Lloyd George I-VL Boston 1933-1937. 169 Mombauer, A.: Die Julikrise i. m. 13. 170 Uo. 24. 171 Uo. 74.; 78-79. 172 Uo. 107-113. 173 A német történész Nagy-Britanniát tárgyaló fejezete sokat köszönhet egy Düsseldorfi Egyetemen készülő doktori disszertációnak, amelyben Daniel Anders kívánja feldolgozni a britek 1914. évi júliusi külpolitikáját.
