Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
730 GYARMATI ENIKŐ Terence Zuber munkája teljesen más megvilágításba helyezte a Sehlieffenterwel kapcsolatos korábbi tanulmányok következtetéseit. Magát a tervet a hidegháború végéig senki sem látta, az ugyanis a két világháború közötti korszak munkái révén vált csak ismertté. Sokáig úgy tartották, hogy a szövetséges bombázások következtében 1945 folyamán megsemmisültek a tervek. Gerhard Ritter ismert, korszakos jelentőségű monográfiája szintén forráshivatkozások nélkül készült.90 Zuber a volt NDK irattáraiban offenzív opciókat vázoló iratokra bukkant Alfréd von Schlieffen vezérkari főnöki idejéből (1891-1906). Ezek azonban túlnyomó részben Oroszország ellen és nem Franciaország ellen készültek. A vizsgált forrásdokumentumok alapján a történész arra a következtetésre jutott, hogy a Franciaországra mérendő, első csapást modellező, jól kidolgozott terv soha nem létezett. Az állítólagos terv csupán érvként szolgált nyolcvanöt év történeti narratíváiban a nagyobb német katonai költségvetési hozzájárulás érdekében folytatott politikai, katonai kampány alátámasztására.91 Williamson és May összegzése szerint a legújabb kutatásokban a Németország részéről preventív céllal indított háború megindítására nincsenek meggyőző bizonyítékok. Németország lépései a júliusi krízis idején vitathatók és vitatottak maradnak. Július folyamán támogatásukról biztosították az Osztrák-Magyar Monarchiát, ez azonban a balkáni regionális háborúra szólt. Bár a Monarchia késlekedésekor türelmetlenségről tettek tanúbizonyságot, támogatásukat sohasem vonták vissza. Az osztrák-magyar ultimátum elküldése után a német császár politikai döntéseit az óvatosság, a válság eszkalációjának elkerülése motiválta. Az orosz mobilizációról érkező hírek hatására azonban a válság eszkalálódásának megakadályozása lehetetlenné vált. A két történész mi lett volna, ha értékelése szerint a német hadigépezet két-három nappal később történő beindítása esetén a válság diplomáciai úton kezelhető lett volna, mint ahogyan számos korábbi konfliktus esetén erre volt példa.92 Gerd Krumeich centenáriumi mérlegkészítése során kiemelt figyelemben részesítette a német lokalizációs elméletet.93 Ez a háborút közvetlenül követő felelősségvitában Németország ártatlanságát volt hivatott bizonyítani az utókor számára. Az elmélet megfogalmazói reflektorfénybe helyezték azokat a diplomáciai döntéseket, megnyilatkozásokat, amelyek a német stratégiában a konfliktus Monarchiára és Szerbiára történő korlátozását célozták. A német történész véleménye szerint a valóságban a szándék mögött egy másik német törekvés állt. Ezzel a stratégiával a németek azt kívánták kideríteni, milyen mértékben áll készen Oroszország a háborúra. Abban az esetben, ha Oroszország kiáll Szerbia mellett, és nem hajlandó a konfliktus helyi rendezésére — szólt az érvelés —, akkor jobb, ha Németország előbb, mint később lép háborúba. Krumeich áttekintette a diplomáciai és katonai döntéshozók által a háború lokalizálásának esélyeiről megfogalmazott véleményeket, és azt tapasztalta, 90 Ritter, Gerhard-, Staatskunst und Kriegshandwerk. Das Problem des „Militarismus” in Deutschland. I-IV München 1954—1968. 91 Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 365. 92 Uo. 366. 93 Krumeich, G.: Juh 1914 i. m. 13.