Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
1914 - A JÚLIUSI VÁLSÁG RÉGI-ÚJ HISTORIOGRÁFIAI OLVASATAI 731 hogy Karl Max von Lichnowsky herceg, a Német Császárság londoni követe (1912-1914) kivételével a teljes német vezetés, beleértve a császárt, a kancellárt és még Moltkét is, magukévá tették ezt az elképzelést. Ezt a stratégiát képviselték nemcsak a diplomáciai kapcsolatokban, hanem a közvéleményt formáló sajtóban is. A Krumeich által zsarolási stratégiáként ábrázolt elmélet alapvetően nem a Német Császárság felmentésére, hanem annak elmarasztalására szolgálhat. A német történész ilyen értelmű olvasata a német felelősség újraértékelése kapcsán egyike a legelmarasztalóbb véleményeknek.94 Ha nem is ilyen mértékben, de a német szerepvállalással szemben mégis hasonló kritikai attitűd jellemzi Annika Mombauert. Kutatásai során alaposan feltárta a német katonai döntéshozatali mechanizmust, azon belül Helmuth von Moltke német vezérkari főnök szerepét. Véleménye szerint Németország aktívan, bátorítóan, néha türelmetlenül állt szövetséges partnere mögött, mivel a német politikai vezetés úgy értékelte, hogy a kettős Monarchia presztízsvesztesége magát a szövetséget is gyengítheti.95 Mombauer számára a politikai és katonai hatalom viszonyának meghatározása jelentett kihívást, így többek között azt kívánta kideríteni, mikor került át a hatalom a válságkezelő politikusok kezéből a katonai vezetés kezébe. Kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a központi hatalmak esetében előbb szorult háttérbe a politika befolyása, a diplomáciai eszközök alkalmazásának igénye, mint az antant hatalmak kormányainál.96 Mombauer alapos vizsgálatnak vetette alá Moltke katonai döntésein túl magának a tábornoknak a személyiségét. Bár Moltke a német vezetés többségéhez hasonlóan úgy gondolta, hogy a németek esélyei az egyre hatalmasabb Oroszországgal szemben az idő múlásával folyamatosan csökkennek, a háborút mégsem tartotta szükségszerűnek.97 A július 28-i keltezésű Moltke-memorandum a mai napig vita tárgyát képezi. Ezzel kapcsolatban a történész úgy foglalt állást, hogy a memorandum felfogható a politikába történő katonai beavatkozásként, mindazonáltal a német császár és a német kancellár döntési előjogát ez mégsem csorbította.98 Clark a háborúhoz vezető okok feltárásánál elsősorban a döntéshozatal mechanizmusaira helyezte a fő hangsúlyt. Egyúttal a pszichológus szemüvegén keresztül vizsgálva a folyamatokat a politikusi interakciókban azokra a momentumokra hívta fel a figyelmet, amelyek bizonytalanságra utaltak, téves helyzetértékeléseket fogalmaztak meg, és a bizonytalanság következtében a politikai kommunikációban agressziót és félelmet közvetítettek. Számos eset bemutatásán keresztül érzékeltette azt a csapdahelyzetet, ahol a jól kitapintható bizonytalanság mind a barátok, mind a potenciális ellenfelek szándékainak helyes megítélését egyszerűen lehetetlenné tette. Clark a júliusi válságkezelés egyik legnagyobb problematikáját abban látja, hogy a nagyhatalmak gyakran téves következtetéseket vontak le a többi nagyhatalom parlamenti frakciói és a 94 Uo. 79-86. 96 Mombauer, A.: Die Julikrise i. m. 53-59. 96 Uo. 106-107. 97 Uo. 18-21. 98 Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 364.
