Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
716 GYARMATI ENIKŐ ként értékelte azt, hogy Szerbia végül megváltoztatta stratégiáját, és az ultimátum feltételeit csak részben akceptálta.19 Sean McMeekin Nikola Pašić politikájának kettősségét, — talán nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, Janus-arcát kívánta érzékeltetni. Július 17-én Vladimir Giesl von Gieslingen báróval, a belgrádi osztrák-magyar követtel (1913— 1914) folytatott informális beszélgetése során a szerb miniszterelnök kifejezte kormánya készségét és támogatását az esetleges rendőri felderítés ügyében. Crackanthorpe Dayrell, belgrádi brit követet (1912-1915) azonban úgy tájékoztatta, hogy az osztrák-magyar kormány azon kérését, hozzanak létre egy közös vizsgálóbizottságot, tiltsák be a nacionalista egyesületeket, és szigorítsák a sajtócenzúrát, nem fogják tudni teljesíteni, mivel azok az ország belügyeibe történő beavatkozással egyenlők. A két forrás továbbá azt is jól bizonyítja az utókor számára, hogy a szerb miniszterelnök már előzetesen jól tájékozott volt az osztrák-magyar elképzelésekről.20 Az első szerb választervezetek még rendkívüli kompromisszumkészségről tettek tanúbizonyságot. Jules August Boppe, Franciaország Belgrádba akkreditált követének (1914) július 25-én adott tájékoztatása szerint a szerb miniszterelnök kész volt feloszlatni minden az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben ellenséges nacionalista egyesületet. Hajlandónak mutatkozott módosítani a sajtótörvényt, és elbocsátani a Monarchiával szemben ellenséges propagandát folytató hivatah személyeket. Az ultimátum ötödik és hatodik pontjával kapcsolatban pedig további, kiegészítő magyarázatokat kértek Bécstől. A délután 18 órakor átnyújtott végleges szerb válaszjegyzék azonban már jelentős mértékben eltért a délelőtti tervezetektől.21 A szerbek politikájának megváltozása mögött meghúzódó lehetséges magyarázatok közül Gerd Krumeich a részleges orosz hadsereg-mozgósítás régi-új ok-okozati összefüggését vetette fel. Miroslav Spalajković, Szerbia pétervári követe (1914) július 25-én arról tájékoztatta kormányát, hogy Oroszország megkezdte a katonaság mozgósítását. Ennek a tájékoztatásnak az alapján a német történész valószínűsítette, hogy a szerb kormány előtt mindez ismeretes lehetett, és befolyásolhatta a válaszjegyzék feltételeinek módosulását. Ami a szerb miniszterelnök személyes politikájának megítélését illeti, Krumeich McMeekinhez hasonlóan a miniszterelnök harciasságát, eltökéltségét látja döntőnek. Bár kétségtelen, hogy a szerb miniszterelnök július 4-i, európai országok kormányaihoz küldött köriratában elhatárolódott mindenfajta terrorcselekménytől, mégsem távolíttatta el hivatalából például Spaljakovicot, aki az orosz újságokban nyíltan helyeselte a trónörökös elleni merényletet. Apis továbbra is megtarthatta titkosszolgálati vezető pozícióját. Sőt, már június 29-i választási beszéde során Pasié úgy fogalmazott, Szerbia tudja, hogyan védje meg magát, ha az Osztrák-Magyar Monarchia megtámadná.22 A szerb miniszterelnök harcos személyiségének és politikájának, Szerbia kétértelműséggel jellemezhető diplomáciai manővereinek elemzése Christopher Clark munkájában is kiemelt helyet kapott. A tanulmányait részben Zürichben folytató, 19 Mombauer, A.: Die Julikrise i. m. 60-66. 20 McMeekin, S.\ Juli 1914 i. m. 224. 21 Uo. 254-256. 22 Krumeich, G.\ Juli 1914 i. m. 62-64.
