Századok – 2015
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Soós László: Tisza István kormányalakítása és parlamenti küzdelmeinek első időszaka (1903. november 3. - 1904. április 19.)
602 SOÓS LÁSZLÓ A fenti megegyezés nyomán az obstrukció híveinek tábora 20 fő alá csökkent, ennek ellenére a következő parlamenti üléseken kiderült, hogy a katonaságra vonatkozó törvényjavaslatoknak az 1903-dik évben történő elfogadását még így is meg lehet akadályozni. A mintegy 15 hónapja tartó politikai harc alatt kiderült, hogy az obstrukciót folytatók fő követelését, a magyar vezényleti nyelv bevezetését, ezzel a módszerrel kivívni nem lehet, és a változatlan jelszó inkább politikai képmutatást takar. Mindenki jól tudta, hogy az újoncjavaslatok elfogadásának megakadályozása azzal a következménnyel jár, hogy miniszteri rendelettel mintegy húszezer — többségében családos — póttartalékos behívása, valamint a lovasságnál és a lovas-tüzérségnél a legutolsó évfolyambeli legénység visszatartása várható. Annak ellenére, hogy ennek a népszerűtlen lépésnek a politikai felelősségét egyik parlamenti csoport sem kívánta magára vállalni, 1903. december 9-én a miniszterelnök parlamenti felszólalásában kénytelen volt megállapítani, hogy az újoncjutalék tárgyában a meddő és kártékony vita tovább folytatódik. Az osztrák és a magyar politikusok közjogi vitája december közepén ismét fellángolt. Nevezetesen 1903. december 12-én Ernst Koerber osztrák miniszterelnök egy interpellációra válaszolva, többek között a kiegyezésről, a felségjogról, a hadsereg egységéről, olyan tartalmú előadást tartott, amely ismét felszította a két ország politikusai között szunnyadó ellentéteket. Az előadónak a magyarokra vonatkozó bírálata, bár békésebb volt a korábbinál, de a magyar nemzeti követeléseket az összbirodalmi érdekekre hivatkozva ismételten elutasította. Tekintettel arra, hogy 1903. december 15. és 18. között tervezték a delegációk üléseinek megtartását, a bécsi politikusok — különösen Windischgretz herceg és köre — ezekhez a tárgyalásokhoz kívántak a maguk számára kedvező belpolitikai légkört teremteni. Az osztrák bírálat Budapesten ismét nagy felháborodást váltott ki, és az ellenzék azt követelte, hogy a magyar miniszterelnök a fentiekre ismételten méltó választ adjon. Az 1903. december 14-ére összehívott parlamenti ülésen Hodóssy Imre napirend előtti felszólalásában részletes választ adott a Bécsben elhangzottakra, így a miniszterelnök — egyetértve az előtte szólóval — csak rövid beszédet mondott. Tisza István, aki az osztrák miniszterelnökkel folytatott vitát már lezártnak tekintette, békés hangnemben így nyilatkozott: „Egészen felesleges fáradságot vesznek tehát maguknak odaát azok az urak, amidőn meg akarják a közös hadsereg intézményét és az 1867-iki kiegyezést velünk szemben védelmezni.”92 A magyar delegáció tagjai és Tisza István 1903. december 15-én érkeztek az osztrák fővárosba. A parlamenti szünetre tekintettel az uralkodó ezen a napon, délelőtt 10 órakor kihallgatáson fogadta az országgyűlés elnökét Perczel Dezsőt, és a két alelnököt Jakabffy Imrét és Feilitzsch Artúrt. Ezt követően 11 órára Tisza István érkezett a királyhoz, és a félhivatalos tudósítás szerint a magyar miniszterelnök a „folyó ügyekről” tett jelentést. Annak ellenére, hogy Tisza hetek óta nem járt az uralkodónál, a parlamenti munka terén —, mint például a költségvetés, az újoncjutalék elfogadása — előrelépésről nem számolha-92 Képviselőházi Napló, 1901-1904. XX. kötet. 358. országos ülés. 1903. dec. 14.
