Századok – 2015
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Jasna Turkalj: Az "új és régi Jelačič kultusz" ellenfelei - A jogpártiak Josip Jelačič bánról
570 JASNA TURKÁLJ latkozatát, ezért úgy határozott, külön irománnyal fordul a horvát nyilvánossághoz. Az 1870. május 10-én közreadott brossurában, melynek a Slaviteljem Jelačića bana (Jelačić bán ünneplőihez) címet adta, hogy maga miként látja az április 19-ei eseményeket, és egyúttal kifejtette Jelačić bán teljes életének és művének jogpárti értelmezését, szigorúan tartva magát Ante Starčević elveihez és nézeteihez. Miután leírja az 1870. április 19-ei — értékelése szerint teljességgel jelentéktelen — eseményeket, amit a nemzeti pártiak és a Zatočnik politikai célzattal felfújtak, „misztifikálni akarván azt” a lakosság előtt, David Starčević közzéteszi Jelačić bánnak a horvátországi neoabszolutizmust közvetlenül megelőző és a neoabszolutizmus ideje alatti tevékenysége jogpárti megítélését. A bánt azzal vádolja, hogy vezetőként — akinek a horvát nemzet a legnagyobb bizalommal adta át magát és Horvátországot — valójában „osztrák hűbéresként” harcolt, a horvátok számára szavakkal leírhatatlan, „hóhéri önkény pokoli szörnyűségeit” harcolva ki. Jelačić „teljességgel osztrák kedvenc” volt, „tősgyökeres osztrák tábornok”, kinek egyetlen szentsége „az osztrák császárság egysége és nagysága” volt, emeli ki D. Starčević, egyidejűleg megállapítva, hogy a felsorolt jellemzők és a bán politikája ellentétesek a tiszta horvát hazaszeretettel és horvát politikával. Ez az „osztrák kedvenc, a despotizmus szolgája, ki a zsarnoki szeretetért, ám csupán maga hasznára félrevezette, lemészárolta, rabláncra fűzte népét; hazáját elárulta, szolgaságba döntötte, tönkretette; elárulván szabadságát” Ausztriától bőséges jutalmat kapott. Ennélfogva — magyarázza D. Starčević — akik Jelačićot éltetik, nem lehetnek egyebek, mint hazaárulók, rosszabbak még „példaképüknél is, ki előtt hajlonganak”. „S íme egy újabb Jelačić-legenda: hadd hozza vissza azt az 1848-as évet és azt, ami követte; vesszék oda az a kevés szimpátia is a horvátok iránt, ami a művelt és szabadon gondolkodó világ részéről számára még megmaradt” - szögezi le D. Starčević, s végkövetkeztetésként figyelmezteti a horvátokat, hogy az idegenek és itthoni árulók mindaddig összeesküvéseket fognak szőni ellenük, míg a világot nem „tulajdon szemükkel” nézik és nem gondolkodnak „tulajdon eszükkel”.59 David Starčevićen kívül — a Zatočnik és a bécsi Wühr-Zeitung által a Jelačić emlékműnél történt incidens okán a jogpártiak elleni támadás, súlyos vádak és becsmérlés élményétől vezérelve — Kvaternik is a nyilvánossághoz fordult 1870 júniusában Rieč u sgodno vrieme (Hozzászólás alkalmas időben) cikkével. Kvaternik nézete szerint a jogpártiakat azért támadják és becsmérlik, nevezik „Räuberband”-nak, mert félelmet nem ismerve védik a horvát nép jogait „egyenrangúan minden oldal felé”, mivel szerintük „ostobaság aláásni a dualizmust, amit Ausztria és a dinasztia szabad akaratából bevezetett és minden erejével pártolja; aláásni egyedül azon okból, hogy szörnyű nemzeti áldozatok révén kivonván magunkat a magyar járom alól, rögvest a német igába hajtsuk fejünket”. Ha a horvát népnek áldozatot kell hoznia, akkor annak olyan célzatúnak kell lennie, hogy „kivívassék a szabadság minden fél ellenében: in-59 Starčević, David: Slaviteljem Jelačića bana, 2. kiadás, (k.n.) Pest, 1870; Újranyomva: Jagić Vatroslav: Spomeni mojega života II, (k.n.), Beograd, 1930, 331-338.; Kulundžić, Z.: Odgonetavanje „zagonetke Rakovica”, 458-466.
