Századok – 2015

2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Jasna Turkalj: Az "új és régi Jelačič kultusz" ellenfelei - A jogpártiak Josip Jelačič bánról

AZ „ÚJ ÉS RÉGI JELAČIĆ KULTUSZ" ELLENFELEI... 569 1861-ben, 1866-ban és 1867-ben „egyszerre adták el nemzetüket Ausztriának, a magyaroknak, meg az oroszoknak (Szerbiának) is?”55 Annak ellenére, hogy — nézete szerint — Jelaéié-kultuszról a jelenben és a horvát nép történetében kimondatott az utolsó szó, mindez nem akadályozza meg a szlavoszerbeket, „hogy alkalomadtán és ‘megrészegülve’ ismét elzarán­dokoljanak ama négylábúhoz....krokodilkönnyet hullatni és ‘fohászkodni’, míg­nem végül egyszer az idő átgázol rajtuk”. Ha tehát a szlavoszerbek ítélkeznek Kukuljević, Gaj, Jelačić és Ma uranic felett, „szabadságunk eltipróinak” ne­vezve őket, nem bölcs dolog a Jogpárttól azt követelni, „hogy kedvezőbben - de mindenképp tisztességesebben - ítélje meg őket”. Önök - üzeni Kvaternik a nemzeti pártiaknak - ily módon tulajdon fejük felett mondanak ítéletet nem csak azért, mert „azon ‘honfiakkal’ mindig hűséggel barátkoztak, hanem azért is, mert mind a mai napig velük tartanak, tehát legalábbis egyenrangúak velük, ha nem háromszor is rosszabbak amazoknál”.56 Jelačić életének és művének a jogpártiak legtöbb figyelmet 1870-ben szen­teltek. Tudniillik 1870 áprilisában incidens történt Jelačić szobra előtt, mely a következő hónapokban igazi botránnyá dagadt, és sokáig foglalkoztatta a hor­vát közvéleményt. Történt, hogy április 19-én Petrinjából való visszatértekor a Zora dalárda a Kolo dalárda vendégeként Zágrábban tartózkodott. A maksimiri bankett után a két társaság megállt a bán szobra előtt, hogy dallal tisztelegje­nek előtte. Iíjú jogpártiak egy csoportja, túlnyomórészt gimnazisták, élükön David Starčević-tyel és néhány politikai szimpatizánsával füttyszóval várták őket. Verekedés tört ki, a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia. A Nemzeti Párt tagjainak elkeseredése, valamint a Zatočnik57 című lap írásai miatt — mely egy cikksorozatban ítélte el David Starčević és Rauch bán „hitvány kom­pániájának” „alpári” és „vademberhez méltó” viselkedését — az incidens jóval nagyobb publicitást kapott, mint amit érdemelt volna. Április végén tíz gimná­ziumi tanár — élükön Vatroslav Jagić-tyal — egy Rostié igazgatónak átadott in­terpellációban követelte, hogy a kormány bocsássa el David Starčevićet tanári állásából. A tanárok emellett oktatói teendőik végzése felfüggesztésével, azaz sztrájkkal is fenyegetőztek. A kormány engedett a nyomásnak, május végén vé­gül elbocsátották David Starčevićet, hét nappal később pedig a sztrájkkal való fenyegetés miatt az állami szolgálatból eltávolították Jagić-ot és V Brateljt is. A későbbiek során az ominózus interpellációt átadó csoportból további hat tanár mondott fel, a gimnáziumot pedig demonstratív módon 125 Nemzeti Párt kötő­désű diák hagyta el.58 A Jogpártnak 1870 februárjától már nem volt saját sajtóorgánuma, s David Starčević állítása szerint egyéb sajtókiadványban sem akarták megjelentetni nyi-55 Sustav naših Slavoserbah In Hervatska, IV szám, 368-369. 56 U.a., 369-370. 57 A Zatočnik Sisakban jelent meg 1869. szeptember 1. és 1871. február 25. között; SZABÓ, A.: Središnje institucije Hrvatske, L, 95-96. 58 Gross, M.: Izvorno pravaštvo, 278.; Sidak, Jaroslav: Prilozi povijesti ranog pravaštva, In Historijski zbornik XXV-XXVI, (k.n.), 1972-73., 287-288.; Šegvić, Kerubin: Dr. Ante Starčević. Njegov život i njegova djela, (k.n.), Zagreb, 1911, 211-212.; Kulundžić, Zvonimir: Odgonetavanje „zagonetke Rakovica”, (k.n.), Zagreb, 1994, 449^458., 471-180.

Next

/
Thumbnails
Contents