Századok – 2015
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Jasna Turkalj: Az "új és régi Jelačič kultusz" ellenfelei - A jogpártiak Josip Jelačič bánról
568 JASNA TURKÁLJ tőén hosszasan idézi Perkovacnak53 a Vienac-ban ugyanezen év augusztusában közölt cikkét. „(...) Mindemellett akkortájt (1848)54 népünkben sok erő mutatkozott (...)” — írja Perkovac — „s bizonyos feltételek mellett rajta állt vagy bukott a Habsburg Monarchia sorsa. Ha mindjárt a kezdetekkor találtatott volna egy férfiú, kinek később oly igen hiányzó útmutatásait követhettük volna, alkalmas pillanatban teljesen függetlenül is lehetett volna cselekedni, érintetlenül megőrizve a horvát nép szabadságát”. Tehát - állapítja meg Kvaternik - a nép erejét nem is tudták, de nem is akarták igénybe venni, s nem csupán Jelačić, de az összes akkori szlavoszerb vezér egyike sem nőtt fel a feladathoz, amit a nemzet vesztére vállukra emeltek. Nem is csoda, hogy művük oly szégyenletes következményekkel járt a horvát nemzetre, melyhez hasonlót 13 évszázados léte során nem kellet megélnie. „De mintha erre nem is gondoltak volna (vagyis a nemzet szabadságára és boldogságára)! Manapság már persze általánosan elfogadott, hogy az akkori Szábor nem cselekedett elég óvatosan (egyáltalán sehogy sem!), amikor Jelačić bánnak ...diktatúrát adományozott”. Hát miért is ne? — teszi fel a kérdést Kvaternik és felhozza Perkovac válaszát — „Jelačić diktátorként vonult hadba, s már a háború folyamán alkalmunk volt sajnálkozni elhamarkodott, felé irányuló bizalmunkon. A hadszíntérről való első visszatérése alkalmával diktátori hatalmánál fogva ránk kényszerítette a sajtótörvényt, ezáltal kis híján odaveszett a sajtó szabadsága”. Tehát - emeli ki Kvaternik - Jelačić diktátori hatalmánál, azaz személyes felelősségénél fogva halálos sebet ejtett a szabadságon, mely még képes lett volna felnyitni a nép szemét, bemutatva rémtetteit. Ismét idézet következik a Vienac-ból „később e hatalomtól vezérelve 1849. március 4-én kihirdettetett Horvátországban egy alkotmánynak nevezett diktátumot” ezzel — írja Kvaternik — Jelačić megölte „népe 1300 éves szabadságát, alkotmányosságát és függetlenségét a ravasz német hasznára”. Ha ez nem hazaárulás - hangsúlyozza Kvaternik - akkor mi nem tudjuk „miként is értendő eme jeles polgári erény! Természetes, hogy Jelačić korunk szlavoszerbjeinek az igaz hazafi ‘ideálját’ jelenti”. Majd Kvaternik Perkovac idézete nyomán: „Azon idők konzervatívjai (=szlavoszerbek) tudták, miről álmodik Zágráb” — megállapítja a nemzeti párti politika folytatólagosságát — mert ezek itt ma is, azaz a Nemzeti Párt is tudja azt. Azok a „konzervatívok” egyetlen tollvonással megdöntötték vagy engedték megdönteni a nemzet 1300 éves szabadságát, csoda-e hát, ha ugyanezen „konzervatívok” — állapítja meg Kvaternik — később: szítmény vagy kivilágítás ne tétessék”. Nem lehetetlen, teszi hozzá a tudósító, hogy a hír igaz, mert tavaly az ifjak egy csoportját, mely az emlékmű előtt „ovációt” akart tenni, szétkergettek a „városi pandúrok”. A tudósításban a „Ne legyen itt többé emberi lény, Csak árulás magja hajtson ki e helyütt” verssorok után következik egy mondat, amit Kvaternik csak részlegesen idéz, pontosabban csak az első felét, míg a folytatása így szól: „a vágy az utódja után erősebb, mint bármikor, s a mi és az ő tapasztalatunk érettebb, mint volt 1848-ban. Az 1848-as nemzeti eszme árulóinak pedig a nép a következő dallal üzen: Atkozott leikeitek csak csússzanak/S e bronzszobrot örökkön járják körbe!/Századokon át álljon atyám képe,/Dicső emlékeként a hősi tetteknek/Századokon át áldassék dicső nevel/Felettetek meg isten ítéljen átkaink nyomán!” 53 Kvaternik nem említi ki a Vienac-beli cikk szerzője 54 Az idézetben a zárójeles részben Kvaternik rövid megjegyzései szerepelnek.
