Századok – 2015
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Demmel József: Kirándulás a magyar nemzeti múltba? Josef Viktorin szlovák életműve és a visegrádi várromok
540 DEMMEL JÓZSEF hihetünk Rapant adatainak — Viktorin nem teljesen ártatlanul szenvedett, és ha nemzeti szempontból érték is támadások, az ellene felhozott vádak nem voltak teljesen alaptalanok. Sőt, a hazaárulás, azaz a „pánszlávizmus” vádja sem pusztán a rosszindulaton, hanem konkrét terhelő bizonyítékokon alapult - a pozsony megyei első alispán, Jankó Mihály egy írásos bizonyíték, egy Viktorinnál lefoglalt levél alapján tette fel az erre vonatkozó konkrét és általános kérdéseit, azaz nem pusztán Viktorin Hurbannal való barátsága szolgáltatta a Jogalapot” a vizsgálathoz. Viktorin ugyanis épp, amikor elfogták, Martin Culennek írt egy levelet, amelyben többek közt azt írta, hogy egyes hírek szerint Húrban a Liptószentmiklóson megtartott május 10-i szlovák nemzeti gyűlésről már nem tér haza a katonaság által ellepett Hlbokéra, és azt üzente feleségének, hogy meneküljön az apjához, ő maga pedig 10 000 katonával tér vissza.28 E sorok miatt vonták kérdőre Viktorint, aki természetesen elhárította a vádakat, illetve azt mondta, csupán olyan szóbeszédeket írt meg, amelyet ugyan hallott, de nem tudja megmondani, mennyire van alapjuk. Vallomásából két elemet kell kiemelnünk. Az egyik, hogy letagadta Húrban barátságát, s annyit írt, hogy csupán „egy társalgás következtében” keveredett abba a gyanúba, hogy ő Hurbannal tart, és hogy „a nagyszombati kerületi helyettes Viber József őnagysága előtt, jóval azelőtt, minekelőtte Húrban az agitatio terére lépett volna, kinyilatkoztattam, hogy én, észre vevén Hurbannál valami politikai irányt, azonnal magányosságomba visszahúzom magamat s agitatiójáról tudni semmit sem akarok.”29 Mindezt tulajdonképpen maga Húrban is alátámasztja, aki úgy emlékszik vissza az 1848. március 19-én nála József nap alkalmából tartott találkozóra, hogy Viktorin volt ugyan, aki a legtürelmetlenebbül várta Stúrt az összejövetelre, ugyanakkor a többségi véleménnyel szemben azt hangsúlyozta, hogy a szlovákok nem állnak készen a politikai fellépésre, mert nincs meg hozzá az erejük: „Az arisztokrácia nem tart velünk, püspökeink és gazdag plébániákon ülő papjaink Kossuthoz hajlanak. Mibe vágsz bele, ember?” - kérdezte Hurbant Viktorin (Húrban három évtizeddel későbbi visszaemlékezése szerint).30 A másik, ami érdekes ebben a vallomásban, hogy szlovák nemzeti meggyőződését még a bírósági eljárás során sem félt hangsúlyozni: „Én az egész sláv mozgalmakat természetes kifolyásnak tartom azon nyomorúlt, rossz helyzetnek, melyben a szláv törzsökök leginkább sínlődtek. Mivel pedig jelenleg olyan időket élünk, amidőn mindenki kér, keres, szabadság után kiterjeszti kezeit, nem lehet csodálni, ha a szlávság szinte hátrább maradni nem akar.”31 Viktorin, miután 1848 szentestéjén kiszabadult, még Nádasra tért vissza, azonban nem sokkal később Szakolcára, 1852-ben pedig Pestre helyezték. Az első professzionális szlovák irodalomtörténetet megíró Jaroslav Vicék szerint ez a korszak, az 1850-es évek az „ínség és némaság” időszaka, amikor a szlovák 28 D. Rapant: Slovenské i. m. 249. 29 D. Rapant: Slovenské i. m. 255. 30 Jozef Miloslav Húrban: Eudovít Stúr. Rozpomienky. Bratislava, 1959, 561. Ugyanezt állítja Viktorin is önéletrajzában. ASSV Fasc. 50., č. 55. Autobiografia J. Viktorina. 31-32. 31 D. Rapant: Slovenské i. m. 254.
