Századok – 2015
2015 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Bálint Csanád: Valerij Sergeevič Flërov: Kazária kutatásának revíziója
524 TÖRTÉNETI IRODALOM gyobb kazáriai település, szerinte talán ez tekinthető egyfajta városnak, de hangsúlyozza, hogy a belseje majdnem teljesen feltáratlan, állandó épületekről nincsen adat, ami pedig van, az nem több és más, mint a szokásos félig földbeásott házak sora. A sokat tárgyalt dagesztáni városok (Balangar, Semender) eddigi lokalizálásait elveti, az irodalomból jól ismert Verchnij Cir-jurt feltártságát elégtelennek tartja s az impozáns kőfal szerinte valójában a Szulak völgyének elzárására szolgált. Andrej-aul belső szerkezetéről nincsen adat, a feltárt részeknek relatív kronológiája ismeretlen; nem is tudni, hogy egyáltalán melyik része kazár kori, mivel a kerámiája feldolgozatlan. A krími városokról egyértelmű a véleménye: az ottani rövid ideig tartó kazár fennhatóságnak érdemleges nyoma nem maradt a bizánci kultúrájú lakosság hagyatékában, a házak és erődítmények építészetében külső hatás nem mutatható ki, a szaltovo-majacki típusú leletek kisszámúak, a kerámia pedig feldolgozatlan. Vizsgálja az alapvető történeti fogalmakat (feudalizmus, nomadizmus). Kazária kutatásának nagyobbik részével szembehelyezkedve úgy véli, hogy sem a történészek, sem a régészek nem tudtak pontos képet adni a kaganátus társadalmi viszonyairól s az ismeretek hiányát általános fogalmak behelyettesítésével hidalták át. A szaltovo-majacki kultúra kutatói közül V S. Flérov elsőként fordult más régészeti kultúrákhoz oly módon, hogy nem elégedett meg egy-egy tárgytípus, ornamentikái elem párhuzamainak idézésével. A könyvet a tragikusan elhunyt Raso Rašev emlékének ajánlotta, egyértelműen azért, mert — nyilván neki köszönhetően — megismerte a protobolgár régészet leleteit és kutatását, majd — ez a könyvében a nagyjelentőségű — azok tanulságait adaptálta Kazária régészetére. Teljes joggal tette ezt (amint a párhuzamok szintjén ezt a kutatás már évtizedek óta rendszeresen teszi is), hiszen egyidejű, rokon kultúrájú politikai alakulatokról van szó, és a protobolgárok éppen abból a kelet-európai közegből váltak ki. A bulgáriai tanulságokat úgy fogalmazta meg, hogy a kazáriai városszerű települések ugyanúgy megerősítettek vagy épp kőfallal körülvett erődökből állnak; azok sorában az elsőt Pliszka, a másodikat Preszlav képviseli. Egy másik, közép-európai kitekintésének eredménye az, hogy a szerző a honfoglaló magyarokat is bevonta a gondolkodásába. Jól látja, hogy ők helyi előzményekre támaszkodva, folyamatosan bekapcsolódva az európai kultúrákba alapítottak államot, még a pogány alapok ellenére is. (Az előzmények tárgyalásánál a római és avar hatásokat V S. Flérov nyilvánvalóan túlértékelte.) Kimondja, hogy a keleti sztyeppéi birodalmak egyike sem rakta le az államalapításnak még csak az alapjait sem; a hatalmi központok és intézmények meglétét, írásos törvényalkotást és az urbanizációt tartja az államiság kritériumának. A „honfoglalás” terminussal értelmezi a Kazár kaganátus struktúráját (ez nem világos előttem): úgy véli, hogy a kaganátus népessége folyamatosan vette birtokába Kazária területét s ennek az átmeneti állapotnak, az államiság hiányának tekinti a kagáni udvar rendszeres évi nomadizálását. Végső tanulsága: a kaganátus gyorsan áttért a nomád településről a megtelepült életmódra (nála ez a „honfoglalás”), de hogy városokat alakítson ki, ahhoz nem kapott elég időt a Történelemtől. V S. Flérov könyve után a kutatás nagyobbik része természetesen megteheti, hogy változatlanul folytatja az eddigi utat: régészeti leleteknek közvetlen történeti értékelését és az irodalomban elérhető nézetekre épülő vagy azokkal vitázó újabb hipotézisek közzétételét. Amint azonban ezt a szerző és néhány más jel is mutatja az oroszországi régészeti kutatásban: remélhetőleg lesznek majd olyanok is, akik szembenéznek ezzel a kritikával és újabb teóriák közzététele előtt és/vagy helyett inkább hozzákezdenek a fölmérhetetlenül nagy leletanyag feldolgozásához, majd betartják a tudományos munka azon követelményét, hogy csak lépésről-lépésre, biztos támpontokról továbbhaladva lehet olyan eredményeket elérni, amelyek kiállják az idő próbáját, az írásos forrásoknál pedig annak fölmérését, hogy analógiákkal, kombinációkkal meddig lehet elmenni alapvető kérdések értékelésében. A szovjet/oroszországi kutatók közül L. Klejn által először használt „pánhistorizmus” terminusra nem hivatkozik ugyan, de a könyve minden lapján int a régészeti leleteknek eltúlzott történeti értékelésétől. Szerintem V S. Flérov-val most nem annyira vitatkozni kell, mint inkább hozzálátni mindazon tucatnyi hiányosság fölszámolásához, amelyre ő ebben a munkájában rámutatott. Nagy szükség van erre, mert a kora középkori Kelet-Európa legjelentősebb és leghosszabb életű politikai alakulatáról van ui. szó s a kutatás helyzetétől, színvonalától számos nép, kultúra történetének reális megítélése függ. Reméljük és kívánjuk, hogy a Kazária régészetével foglalkozókat hozzásegíti a megújhodáshoz. Bálint Csanád
