Századok – 2015
2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: Szent László horvátországi háborújáról. Az 1091. évi hadjárat történetének forráskritikai vizsgálata
448 KÖRMENDI TAMÁS kakompozíció 132. fejezetének anyaga, és milyen következtetésekre adnak ezek lehetőséget! 1. Zvonimir király örökös nélkül halt meg, özvegyét ellenségei sanyargatni kezdték; 2. a királyné fivéréhez, László magyar királyhoz fordult segítségért; 3. László teljes egészében (integraliter) visszaszerezte Horvátországot és Dalmáciát az özvegy királynénak; 4. László utóbb mégis visszavette Horvátországot és Dalmáciát, mert ezek az örökségéhez tartoztak; A felsoroltak között csupán egyetlen olyan adatot találunk, amelyet más források is tényszerűen alátámasztanak: Zvonimir halálhírét. Bár további kútfők nem erősítik meg, éppenséggel az sem lehetetlen, hogy a magyar királyt valóban a testvére hívta be Horvátországba. A 132. krónikafejezet két fennmaradó megjegyzése azonban fölöttébb problematikus, történeti és filológiai szempontból egyaránt. Történeti aspektusból nézve egyértelműen hibás állítás, hogy Szent László egészen (integraliter) meghódította volna Horvátországot és Dalmáciát: ezt már csak az eddig áttekintett források is kétséget kizáróan cáfolják. Dragus zárai prior oklevelének keltezésében II. Alexiosz bizánci császár uralkodói éve szerepel, ami jól mutatja, hogy a dalmáciai város a baszileusz fennhatóságát ismerte el, nem a magyar királyét. Az Oderisius-levél fentebb már sokszor idézett részletében Szent László maga is utal a hódítás befejezetlen voltára, amikor úgy fogalmaz, hogy „csaknem egész Szlavóniát megszereztem.” A két egykorú forrás tanúbizonysága alapján bízvást kijelenthetjük, hogy Dalmácia meghódítását a krónika 132. fejezete tévesen tulajdonítja Szent Lászlónak. Hasonlóképpen kijelenthetjük, hogy minden más forrásunkkal ellentétes a krónikakompozíció azon állítása, amely szerint a magyar uralkodó Horvátországot eredetileg nem a maga számára foglalta el, hanem testvére, az özvegy királyné részére: ezzel kapcsolatban bőségesen elég az eseményekkel gyakorlatilag egykorú Dragus-oklevélre hivatkoznunk, amely már 1091 végén egyértelműen Almost nevezi meg Horvátország új uraként. Ugyancsak nehezen hihető a hadjárat azon indoklása, hogy Zvonimir egykori országa „a királyi igazság szerint örökségként őt [ti. Szent Lászlót] illette” (secundum regalem iustitiam sibi competebat hereditas).w Ezzel kapcsolatban már Karácsonyi János felhívta a figyelmet arra, hogy sógor a sógortól semmilyen jogrend szerint nem örököl.19 20 Alighanem okkal gyaníthatjuk, hogy ezt a valószínűtlen magyarázatot csupán utólag konstruálták a horvátországi hódítás jogcímének fiktív igazolására, annál is inkább, mert ismereteink szerint Zvonimir 1089-i halálát követőn a Trpimirovié-dinasztiából való II. István ke-19 A homályos megfogalmazás valószínűleg már a középkori másolókat is megzavarhatta, hiszen a Budai Krónika családjában nem is „a királyi igazság” kifejezés szerepel, hanem az ettől mindössze egy betűben különböző Jogos igazság” (legalem iustitiam - SRH I. 406.). 20 Karácsonyi János-. Horvát vakoskodás. Századok 52. (1918) 346.
