Századok – 2015
2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: Szent László horvátországi háborújáról. Az 1091. évi hadjárat történetének forráskritikai vizsgálata
SZENT LÁSZLÓ HORVÁTORSZÁGI HÁBORÚJÁRÓL 449 rült a horvát trónra, és Szent László csak az ő uralkodása után terjesztette ki a hatalmát országa délnyugati szomszédjának területére. Amennyiben filológiai megközelítésből is szemügyre vesszük az idézett krónikarészletet, további nehézségekkel szembesülünk. A 132. fejezettel kapcsolatban már korábban is felmerült az interpoláció gyanúja, hiszen a krónikakompozíció az 1091-i horvátországi hadjáratról szóló tudósítást (a kútfőnkre egyébként jellemző, szigorú időrendet tartó elbeszélés rendjét látványosan megtörve) az 1080-as évek elejének eseményei között tárgyalja. Közvetlenül utána Salamon fogságba vetéséről olvashatunk, vagyis olyasmiről, ami ismereteink szerint legkésőbb 1083-ban történhetett, legalább nyolc esztendővel (de inkább még többel) a horvátországi hadjárat előtt. Ez pedig arra utal, hogy a horvát területek elfoglalásáról szóló részletet teljes egészében utólag illesztették a krónikába, amikor már nem emlékeztek ezek pontos időpontjára.21 Véleményem szerint azonban nemcsak a 132. fejezet egésze került interpoláció révén a krónikába, hanem maga a vizsgált fejezet anyaga sem egységes. A szöveg jól láthatóan két különböző narratívumot tartalmaz a hadjáratról: előbb arról számol be, hogy Szent László a testvére kérésére avatkozott be a horvát belviszályba, és az országot teljes egészében (integraliter) visszaszolgáltatta az özvegy királynénak - majd arról olvashatunk, hogy a magyar uralkodó örökösödési jogon támasztott igényt a horvát területekre, és azokat végső soron a maga uralma alá vetette. A két eltérő (és jelenlegi formájában egymásnak homlokegyenest ellentmondó) narratívum közötti feszültséget a krónikás azzal próbálta enyhíteni, hogy időrendben elkülönítette őket egymástól: az így keletkezett szöveg szerint László király előbb a testvére számára foglalta volna el Horvátországot, majd később örökösödési jogára hivatkozva elvette volna tőle azt. Ha a vizsgált fejezet egyetlen szerkesztési fázisban keletkezett volna, akkor aligha szerepelne benne két ellentétes állítás egyfelől a támadás jogcíméről, másfelől arról, hogy a sikeres hódítást követően kinek a fennhatósága alá került Horvátország. Nyilvánvaló tehát, hogy legalább két redakciós fázissal kell számolnunk, és a két ellentmondó narratívum ezek egyike, illetve másika során keletkezhetett.22 21 Johannes de Thurócz: Chronica Hungarorum. II. Commentarii. 1-2. Comp. Elemér Mályusz, Julius Kristó. (Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum) Bp. 1988. (a továbbiakban: Thuróczy-kommentár) II/l. 395. - A 132. krónikafejezetet Györfíy György is kései keletkezésűnek mondta, de más megfontolásból. Mivel ugyanis a vizsgált szövegrészlet tévesen Dalmácia meghódítását is László nevéhez köti, Györfíy arra következtetett, hogy 132. fejezet anyagát csak akkor jegyezhették le, amikor a tengerparti területeket ténylegesen meghódító Kálmán király 1105-i dalmáciai hadjárata már kívül esett az általa hetven esztendőre becsült történeti emlékezethatáron (Szlavónia i. m. 234.). 22 A szövegrészlet belső ellentmondásait a régebbi kutatás többnyire a 132. krónikafejezet kései keletkezésével, valamint a László-legenda állítólagos (véleményem szerint igazolhatatlan) hatásával magyarázta. Pauler Gyula szerint a 132. fejezet alapvetően a legenda felfogásának megfelelően próbálja meg ábrázolni a Szent Lászlót, és a krónikás erősen megküzdött a szöveggel, mire sikerült az agresszív hódító háborúról szóló hírből egy jámbor és igazságos uralkodó képével összeférhető históriát konstruálnia (Horvát-Dalmátország i. m. 207.). Karácsonyi János már egyenesen a krónika forrásának tekintette a László-legendát a horvátországi hadjárattal kapcsolatban (Kálmán király rokonsága a horvát királyi családdal. Századok 49. [1915] 134.), de véleménye már csak azért sem áll meg, mert a László-legendában szó sem esik erről a háborúról.
