Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
424 PÁLOSFALVI TAMÁS Ismervén Vitéz Jánosnak (és a kevésbé exponált helyzetben lévő Várdai Istvánnak) a királyi politika alakításában 1453-tól folyamatosan játszott szerepét, nem nehéz belátni, hogy ő biztosan másképpen képzelte volna a királyi birtokok és jövedelmek visszavételét. Ezzel alighanem Újlaki Miklós is tisztában lehetett, aki számára 1457 márciusában jött el a nagy kiugrás lehetősége. Újlaki birtokainál és tisztségeinél fogva a királyság egyik legnagyobb hatalmú bárója volt, és önképét, valamint ambícióit kiválóan mutatja az epizód, amikor III. Frigyessel találkozván, még a lováról sem volt hajlandó leszállni.257 1457 márciusáig mégis kénytelen volt megelégedni a másod-, illetve harmadhegedűs szerepével, Ciliéi Ulrik és Hunyadi János, majd László mögött. Újlaki dörzsölt és óvatos politikus volt, de 1457 kora tavaszán megérezhette a helyzet kínálta páratlan lehetőséget. Ciliéi örökös nélkül meghalt, a szorongatott helyzetben lévő Hunyadi László pedig kénytelen-kelletlen kiszolgáltatta magát neki. Eljött az alkalom, végleg kitörni a nagy Hunyadi János árnyékából.267 268 Miklós úr elég pontosan tisztában lehetett Vitéz János politikai eszméivel, így azzal is, hogy a Hunyadiak hatalmát nem őrá akarja átruházni. Ismerve Vitéz János és a Hunyadiak évtizedes kapcsolatát, aligha okozott nehézséget felkelteni a király szívében a gyanút, hogy a püspök összejátszik néhai mentorának fiával. A gyanú nyomában támadó dühöt az engesztelhetetlenségig fokozhatta az egyébként is labilis idegállapotban lévő259 király szívében a tudat, hogy legközvetlenebb munkatársa árulta el. Ez legalábbis megmagyarázná, hogy néhály napig még a kiközösítés kockázatát is vállalta, miközben Vitéz, nyilván ártatlansága tudatában, egész nap misézett.260 Két ismert fogolyról nem szóltunk még. Eustach Frodnacher állítólag Hunyadi alatt katonáskodott,261 ő és Spirančić (Horvát) Pál, legalábbis Kubinyi András szerint, a Hunyadiak zsoldosvezérei lettek volna.262 Erre semmi bizonyíték nincs,263 sőt, Eustach Frodnacher a kassai követek jelentése szerint a ki-267 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. I. 482. (Aeneas Sylvius alapján). 258 Vö. Thuróczy megjegyzését (Chronica [a 6. jegyzetben i. m.] 278.): „esset enim (ti. Újlaki) homo honoris cupidus et ambitione non modica estuans”. 259 Hans Kuchaim írja többször idézett január 8-i levelében (Birk, E.\ Beiträge i. m. 233.), hogy a király egy ízben széttépett és földre dobott egy levelet, majd rátaposott, a küldöncöt pedig meg akarta ütni. Teleki József (Hunyadiak kora i. m. II. 517. 1. jegyzet) úgy értelmezi az epizódot, hogy az egri püspök tépte szét a királyi oklevelet, és ő akarta megverni a király küldöncét, és ebben is az V Lászlóval szembeni általános elégedetlenség jelét látja. A kiadott szöveg (eredetije sajnos elveszett vagy lappang) kétségtelenül így is olvasható, csak éppen nehezen értelmezhető lenne. Kuchaim ekkor Budán tartózkodott, onnan származó hírekről tudósít, és nem világos, miképpen juthatott volna tudomására, mit csinált az egri püspök a király levelével Egerben, és ennek mi jelentősége lett volna a pozsonyiak szempontjából. Sokkal valószínűbb ennél fogva, hogy V László Hédervári püspök (válasz)levelét tépte össze; az ügy alighanem összefüggésben állt a fentebb említett Hangácsi Albert egri prépostságával, ha, ami valószínű, a levélben említett „probstey” az egrire értendő. 260 „Der bischoff von Waradein list all tag mess” - Kuchaim id. jelentéséből (BirkE.: Beiträge i. m. 258.) 261 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 508., és 3-4. jegyzet. 262 Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22. 263 A hipotézis alapja minden bizonnyal Thuróczy megjegyzése, mely szerint a két fogoly „milites armorum directione insignes” lett volna (Chronica i. m. 278.), illetve Bonfini ezt továbbfejlesztő verziója (A magyar történelem tizedei i. m. 686.: „Ezeket [ti. a két Horváth Pált és Frod-