Századok – 2015

2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála

390

PÁLOSFALVI TAMÁS

lyet az év elején Hunyadi János tartott a király nevében, határozatait pedig a király nevében, a személyes jelenlét pecsétje alatt küldte meg a megyéknek.31 Jóllehet a királyi előterjesztés abban az időszakban született, amikor Ciliéi Ulriknak nem állt módjában befolyást gyakorolni az uralkodóra, s így bajosan lehetett volna arra hivatkozni, hogy a király képében a gróf akarja Hunyadi kezéből kiragadni a királyi jövedelmeket, a főkapitánynak aligha okozott gondot a királyi prepozíciók visszautasításának elérése.

Az elkövetkező másfél év folyamán V László a jelek szerint nem tett újabb kísérletet arra, hogy a magyarországi helyzeten alapjaiban változtasson, bár apró jelek azért utalnak arra, hogy nem törődött bele teljesen a királyi jövedelmek tőle független igazgatásába.32 Csehországi, majd rövid sziléziai és morvaországi tartózkodása idején Podjebrád György „gondoskodását” élvezte,33 1455 tavaszán pedig, miután visszatért Bécsbe, rövidesen ismét Ciliéi Ulrik védőszárnyai alá húzódott. Nagyon mást nem is tehetett, ezzel viszont a kezdeményezés ismét Ciliéi kezébe került. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a gróf, okulván másfél évvel korábbi bukásából, óvakodott attól, hogy a király fölötti befolyásával megint túl sok ellenséget szerezzen magának. Ellenkezőleg: megpróbált közvetíteni egyfelől V László és a császár,34 másfelől ugyancsak a király és Hunyadi között, és beavatkozása a magyar ügyekbe meg sem közelítette azt a szintet, amelyet 1453 januárja és szeptembere között elért.35 Szó sincs persze arról, hogy ebben valamiféle önzetlenség vezette volna, sokkal inkább arról, hogy nem akart egyszerre túl sokat kockáztatni. Mindenesetre annak a magyar történetírásban meggyökeresedett nézetnek, amely szerint feltett szándéka lett volna Hunyadi magyarországi befolyásának erőszakos felszámolása, sőt a főkapitány megölése, nincs nyoma a kortárs forrásokban.36

31 Mályusz EMagyar rendi álleim i. m. 147.

32 Erről tanúskodik egyebek mellett az 1455 márciusában a búdén várnagyoknak küldött parancsa. Utóbbiak, egyébként Hunyadi familiárisai, pozsonyi polgárok javait foglalták le harmincadfizetés címén (pro quingentis florenis auri, quos vos de tricesimis nostris habere velletis), holott a király úgy rendelkezett, hogy a harmincadokat csak az udvar költségeire lehet fordítani (proventus huiusmodi tricesimarum nostrarum anni presentis ad nulla aliqua negocia nisi dumtaxat curie nostre reservaverimus), a vámeigyok ellátásáról pedig más forrásból kíván gondoskodni (aliunde enim ad sustentandum vos providere poterimus). Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban DF) 240326.

33 A sziléziai utazásra 1. Palacky, F.: Geschichte von Böhmen i. m. 376-379.; Heymann, F. G George of Bohemia i. m. 122-123.

34 Bachmann, A.\ Urkunden und Aktenstücke i. m. 170. (Ciliéi a királyi delegáció vezetője Badenben)

35 Erre abból következtetek, hogy 1455 második felében és 1456 folyamán a királyi oklevelek kancelláriai jegyzetei nem tanúskodnak Ciliéi olyanfajta, szinte korlátlan befolyásáról, amilyen 1453 szeptembere előtt jól kimutatható. Vö. Pálosfalvi Tamás: Vitovec János. Egy zsoldoskarrier a 15. századi Magyarországon. Századok 135. (2001) 432. és 10. jegyzet. A gróf döntéshozatalban játszott növekvő szerepét mutató relációs jegyzetek csak 1456 szeptemberétől, vagyis Hunyadi halála után kezdenek ismét gyarapodni (DL 15102.; Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Bearbeitet von Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller, Gustav Gündisch. I-VII. Hermannstadt- Köln-Wien-Bucure§ti 1892-1991. (A továbbiakban: UGDS) V 545.; DF 254661.). Annyiban persze csalóka az összehasonlítás, hogy 1455 és 1456 folyamán már nem volt olyan „tülekedés” a királyi oklevelekért, mint 1453-ban, amikor V László először érkezett Magyarországra.

36 Én legalábbis nem adok hitelt Aeneas Sylvius, Fraknói szerint is (Hunyadiak és a Jagellók kora i. m. 145. o. 3. jegyzet) „sok részlettel kiszínezve” előadott történetének (vö. Eneáse Sylvia