Századok – 2015
2015 / 2. szám - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében. II.
366 FELD ISTVÁN lentősebb szerepet betöltött, s főleg az azt követően emelt erősségek jelentős része a „toronyvárakhoz” képest már differenciáltabb építészeti képet mutatott, többek között funkcionálisan különvált bennük a lakóépület és a csak elsősorban védelmi (s természetesen egyúttal reprezentációs) célokat szolgáló torony. Szó sincs azonban valamilyen tipológiai fejlődési sorról, a nógrádi Salgó 1300 körül emelt legkorábbi magja még egyértelmű példája a „multifunkcionális” toronyépület meghatározta erősségnek.170 Tanulmányunk első részében már szó esett arról a feltevésről, hogy a 13. századra helyezhető magánvárak egy — tulajdonképpen a jobban ismert, mivel a településekhez képest „extrém” helyzete miatt jobban fennmaradt és jobban is kutatható — része valószínűleg csak ritkán szolgálhatott urai állandó lakhelyeként. Az ezzel kapcsolatos szempontokat most nem kívánjuk ismét összefoglalni, csupán azt hangsúlyozzuk, hogy sem a hagyományos történeti kutatásoknak, sem a régészet eddigi eredményeit is felhasználó újabb vizsgálatoknak nem sikerült eddig még egy olyan módszertant kialakítani, amellyel meghatározható lenne, melyik erősség mikor és kinek a számára szolgált „rezidenciaként”, azaz nem feltétlenül a késő középkori értelemben vett171 állandó, de legalábbis rendszeresen használt lakóhelyként. A várépítményeket alkotó, jelen munkánkban áttekintett egyes építészeti elemek meglétéből vagy hiányából — s itt talán a kápolnát lehetne kiemelni — elvileg következtetni lehetne az adott vár (folyamatos vagy időleges) lakottságára vagy legalábbis lakható voltára. Korábbi fejtegetéseinkre visszautalva azonban mai ismereteink alapján csak annak a megállapítására szorítkozhatunk, miszerint az eddig ismert/kutatott várépítmények kétség kívül alkalmasak voltak nem csupán az állandó fegyveres őrség, de szükség esetén a birtokos, annak családja, kísérete, szolganépe elhelyezésére és védelmére is. Továbblépésre e téren akkor nyílik lehetőség, ha statisztikai módszerekkel értékelhető mennyiségben állnak majd rendelkezésünkre az ország különböző részeiről teljesen feltárt erődítmények. Azaz végül is a jelenlegi kutatási helyzetben el kell fogadnunk, hogy még nem különböztethetők meg mindig egymástól a rendszeresen lakott, „udvarház-jellegű” és a csak veszély esetén lakóhely-szerepet betöltő, azaz „mentsvár-jellegű”, de mindkét esetben állandó jelleggel értékőrző, hatalmi bázisként és így egyúttal a magánföldesúri hatalom szimbólumaként is funkcionáló korai magánföldesúri erősségek. A modern kor történésze számára azonban ez a szempont talán másodlagos, amikor a hadászati szempontból jelentős, azaz a „hatalombiztosító” várak számának változásából szeretne statisztikai következtetéseket levonni, hiszen az jó lehetőséget jelentene az országon belüli hatalom-megoszlás vizsgálatára. Mint láttuk, a régészeti források ma (még) ezt sem teszik lehetővé, arra azon-170 További példákkal: Feld, István: Der Beginn der Adelsburg im mittelalterlichen Königreich Ungarn. Chateau Gaillard XVI. (1994) 189-205. 171 Lásd erre Kubinyi András kritériumrendszerét: Kubinyi, András: Residenz- und Herrschaftsbildung in Ungarn in der zweiten Hälfte des 15. Jahrhunderts und am Beginn des 16. Jahrhunderts. In: Fürstliche Residenzen im spätmittelalterlichen Europa. Hrsg.: Patze, H. - Paravicini, W. (Vorträge und Forschungen 36.) Sigmaringen 1991. 449-454.
