Századok – 2015

2015 / 1. szám - KRÓNIKA - Ligeti Dávid: Beszámoló a Megszállástól - megszállásig. Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944-1949. című konferenciáról

KRÓNIKA 259 Haraszti György egyetemi tanár (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) A német megszállás hatása és következménye a magyarországi zsidóságra című előadásában a magyarországi Holokauszt emberveszteségeinek számadatait mu­tatta be, hangsúlyozva, hogy három fő adat áll rendelkezésre. 1) Az 1941. évi népszámlálás adatai alapján a wannsee-i konferencia 742 ezer magyarországi zsidót vett az Endlösung célkeresztjébe, de ez a szám nem tartalmazta a korábban kikeresztelkedettek, mintegy 80-100 ezer fős táborát. 2) A jeruzsálemi Yad Vashem Intézetben, a magyar zsidók 1944-es lélek­­számát jóval alacsonyabban, míg az áldozatokét mintegy 250.000 főben hatá­rozzák meg. Ennek oka, hogy a jeruzsálemi intézmény a mai országhatárok alapján tartja számon a zsidóság emberveszteségét, míg a nálunk közismert és elfogadott adat, amely a magyarországi vészkorszak áldozatainak számát 600.000 főben adja meg, az 1941. évi országterületre érvényes. 3) Előbbiek tükrében a német megszállás idején mintegy 825-840 ezer fős zsidóságéit az ország területén, azaz a zsidóság létszáma az 1938-1941 közötti országgyarapodásnak köszönhetően megduplázódott. A Soát követően 1945- ben mintegy 250 ezer zsidó maradt az országban, de közülük 60 ezren rövid időn belül kivándoroltak. Botos János egyetemi docens (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) A magyarországi zsidóság vagyonvesztése 1944-1947 című előadásában megálla­pította, hogy az 1944. évi események a honi zsidóság teljes vagyonvesztéséhez vezettek. A német megszállást követően, az április 7-én elrendelt gettósítás megtiltotta, hogy a zsidók pénzt, ékszert, aranyat és más értéktárgyakat vigye­nek magukkal. Egy héttel később a magyar kormány elrendelte a zsidóság va­gyonának zár alá vételét. A kifosztás folyamatát november 3-án Szálasi rende­leté tetőzte be, amely államosította a zsidó vagyont. A vagyonvesztés 1938-as értéken számítva 5,5 milliárd pengőre tehető, ami meghaladta az akkori éves nemzeti jövedelmet. Botos hosszan foglalkozott az elvett értékek sorsával, amelynek egy részét a németek rabolták el, ugyanakkor a szövetségesek is hadizsákmányként tekin­tettek rájuk. A külföldre került javak visszaszerzését megkísérelték a háborút követően alakult magyar kormányok, de törekvéseik nagy részben kudarcba fulladtak, és az eredeti tulajdonosok is igen ritkán kapták vissza elvett értékei­ket. Az állam 1946-ban deklarálta, hogy nem tart igényt a Soa áldozatainak va­gyonára, hanem egy segélyezési alapot hoz belőle létre. A kárpótlásra irányuló jogszabályok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert többnyire nem hajtották őket végre. Kovács Zoltán András igazgató (Alkotmányvédelmi Hivatal) Nyilas-hun­garista hatalomátvétel és közigazgatás címmel tartott előadást. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a németek 1944 márciusában jelentéktelen tényezőnek tar­tották Szálasit, valamint pártját. Szálasi hatalmi aspirációi ellenére csak utolsó lehetőségként válhatott kormánytényezővé 1944 októberében, annak érdeké­ben, hogy az ország a német szövetségi rendszerben maradjon. Kovács rámuta­tott arra, hogy a féléves hungarista kormányzás igen közeli rokonságot mutat a lenini hadikommunizmussal, a háború során alkalmazott hatalomgyakorlási

Next

/
Thumbnails
Contents