Századok – 2015
2015 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Erdős Kristóf: Amikor ,,fellazult tételben fogalmazódott meg a világ''. Magyarország a hatvanas években
252 TÖRTÉNETI IRODALOM AMIKOR „FELLAZULT TÉTELBEN FOGALMAZÓDOTT MEG A VILÁG” Magyarország a hatvanas években. Szerk. Ólmosi Zoltán - Szabó Csaba Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára - L’Harmattan Kiadó, 2013. 351 o. „A 60-as években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma. Emlékszem nap, mint nap hajóval átmentünk Almádiból Siófokra...” - énekelte Cseh Tamás 1977-ben. A Levél nővéremnek c. dal egyik sorát választották a szerkesztők is a Magyarország 1960-as éveiről megjelent tanulmánykötetük címéül. A 2013-ban megjelent kiadvány szomorú aktualitását G. Vass István címzetes főigazgató váratlan halála adta. A közzétett tizenöt tanulmány a Magyar Országos Levéltárban (MÓL) 2011. október 28-án az „50 éve történt. A Kádár-rendszer megszilárdulásának levéltári forrásai” címmel megtartott konferencián elhangzott referátumok szerkesztett, bővített változata. Magára a tudományos tanácskozásra G. Vass István is lelkesen készült, a Minisztertanács hatvanas évek elejei működéséről tervezett előadást tartani. G. Vass István (1942-2011) emléke előtt tisztelegve röviden idézzük fel pályáját. Az egyetem elvégzése után közel 15 évig muzeológusként dolgozott Békéscsabán. Doktori címét 1976-ban szerezte meg. 1980-tól az Új Magyar Központi Levéltár (ÚMKL) munkatársaként megszervezte és vezette a nagyvállalatok levéltári iratanyagának kezelésére létrejött új szervezeti egységet, a Vállalati Osztályt. 1986-tól főigazgató-helyettes, majd az ÚMKL megszűnéséig megbízott főigazgató. Az ÚMKL megszűnése után először a MÓL főigazgató-helyettese, megbízatása lejárta után főlevéltárosa, majd főosztályvezetője lett. 2005 nyarán történő nyugdíjazását követően is aktív maradt, dolgozott az 1945 utáni minisztertanácsi jegyzőkönyvek forráskiadásán. Szakirodalmi munkásságáról a kötetben lánya, Vass Johanna könyvtáros egy húsz oldalas jegyzéket tett közzé (323-342.). A tanulmányok sorát Szabó Csaba nyitja a hatvanas évekről szóló periodizációs felvetésével (15-33.). Véleménye szerint a korszak Magyarországon 1956-tal kezdődik, hiszen ez jelentette azt a „törést”, amely választóvonalat képezett az 1950-es és az 1960-as évek között. Úgy véli, hogy 1956-tal nem a rendszer vagy annak működése változott meg, hanem az emberek gondolkodása, viszonya a fennálló rendszerhez. A magyar belpolitika elemzése során megállapítja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása tragédiát jelentett a magyarság számára. Jelentős hatással volt a magyar társadalom későbbi fejlődésére a szabadságharc sok száz halottjának, illetve a főként fiatalokból álló majd kétszázezres menekülttömegnek az elveszítése. A hiányzó húszas, harmincas generációk a következő időszakban demográfiai változásokat, szellemi veszteséget és munkaerőhiányt okoztak. Az itthoniak számára maradt a túlélés lehetősége. Kádár ezt kihasználva — szemben a Rákosi-rendszerrel — hosszú távú perspektívát kínált új, szimbolikus jelmondatával: „aki nincs ellenünk, az velünk van”. A szerző a Kádár-rendszer 1960-as évekbeli „sikerességének” okát nem csupán a magyar társadalom jelentős részével történt „kiegyezésben” látja, hanem az 1963 folyamán elindult külpolitikai változásokban is, melynek során a Magyar Népköztársaság külpolitikai elszigeteltsége csökkent, többek között az ún. magyar kérdésnek az ENSZ napirendjéről történt levételével. Szabó elfogadja Rainer M. János megállapításait, miszerint a magyar társadalom térben és időben nyithatott. Bár a teljes nyitás a következő évtizedekben sohasem válhatott teljessé, de „valami elszabadult, visszazárni már nem lehetett” (28.) Rainerrel egyetért abban, hogy talán ez a nyitás volt a magyar hatvanas évek legfontosabb hozadéka, amely a többi szocialista országban sohasem következett be, vagy csak jóval rövidebb ideig tartott. Simon István tanulmányában tovább vizsgálja Kádár társadalmi kiegyezésre hajlandó szövetségi politikáját (34-44.). Megállapítja, hogy az 1956 utáni években óriási volt a tét a konszolidáló hatalom számára: megnyerni a társadalom többségének legalábbis beletörődő közreműködését, együttműködését. Tanulmányának címe rendkívül figyelemfelkeltő: A kádári konszolidáció és a rendszer eladhatósága. A rendszer „eladhatóságának” lényeges elemeként hozza az MSZMP emigrációval kapcsolatos propagandapolitikájának taktikai és stratégiai hangsúlyainak változását. Az MSZMP kezében a pozitív Magyarország-kép kialakítása, a kádári hatalom elfogadtatása céljából fontos eszköz volt az ún. „lojális” magyar emigráció. A szervezeteikkel való együttműködés, azok támogatása, újak létrehozása a rendszer Nyugaton történő „eladhatóságát” szolgálta. Az együttműködésre hajlandó emigráció demonstrálhatta, hitelesíthette a hivatalos propaganda szerint kiépülő „gulyáskommunizmus” eredményeit és fontos láncszemet jelenthetett az ún. jobb-
