Századok – 2015
2015 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ablonczy Balázs: Búvópatakok - A jobboldal és az állambiztonság, 1945-1989
tét problematikus dolgozatának tűnik. A tanulmány részben azokkal a módszertani gondokkal terhes, amelyek a szerzőnek a korábbi Búvópatak-kötetben közölt írásában is felbukkannak. (Lénárt András: „Egyes igazgató elvtársak fetisizálják a régi tanerőket” - A jobboldali hagyomány a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. In: Rainer M. (szerk.): i. m., 208-267. Itt az interjút adó személyek anonimizálása sikerült olyan ügyetlenre, hogy többük közepes hírlapolvasói műveltséggel beazonosítható). Miközben nagyon jó és helyénvaló az 1967-es per beágyazása a nemzetközi kontextusba, hogy a magyar kormányzat miképpen illesztette be a pert az NSZK-val szembeni propagandaháborújába és a kártérítés illetve elévülés problémakörébe, homályosak a dolgozat által feltett és megválaszolni kívánt kérdések. Voltaképpen sohasem tudjuk meg a tanulmányból, hogy melyek is voltak pontosan Kröszl Vilmosnak és társainak bűnei, mert a szerző a konkrét esetek ismertetését elhárítja (375). Lénárt - miközben egyébként a dolgozat elején jelzi, hogy a zuglói pártszolgálatosok ügye nem feltétlenül alkalmas arra, hogy a „nyilas jobboldaliság kérdésében eligazítsa az olvasót” (355-356.) - hangsúlyosan az 1957-ben kezdődő és tetőpontját az 1967-es perrel elérő ügy nyomozati munkáját és politikai irányítását kívánja bemutatni, illetve célja „az egykori pártszolgálatosok életének, családi és társadalmi hátterének lehetőség szerinti feltárása volt” (375.). Ezt a tervet azonban alig két, jobbára kitérőkkel töltött oldallal később később feladni látszik, mert közli olvasójával: „A vádlottak életkörülményeit és gondolkodását bemutatni tanulmányomban még vázlatosan sincs mód, így megelégszem a fővádlottról és a per harmadik számú vádlottjáról (...) adott zárkaügynöki jelentések ismertetésével” (378.). Ami amellett, hogy helyszűkével sem magyarázható (a tanulmány után két teljes oldalt foglal el függelékként a per 19 vádlottjának neve, személyes adatai, a rájuk szabott büntetés, hogy mennyit keresnek, illetve hol van nyaralójuk, ami igazán érdektelen a téma szempontjából), a szerző által nagy gonddal összegyűjtött dokumentációban igenis ott van az alapanyag egy államszocialista Magyar - ország-parabolához. Levél Marosán „Gyurkának”, Kádár-kori mobilitási pályák, illegális sörkimérés, elzüllött leánygyermek, terménylopás, a hadseregben egészen magas beosztásra vergődött százados (aki egyébként eredetileg Michalik és nem Mihalik), a nyáregyházi plébánosnak meggyónt bűnök, tájékoztatáspolitikai kitérők. Ehelyett fragmentált képet kapunk, egymásból nem következő állításokat. Például: azt a Szabó Miklóstól származó, és egyébként nyilván vitatható állítást, hogy „Magyarországon a Kádár-rendszerben nem volt hivatalos antiszemitizmus” nem cáfolja az, hogy kihallgatási jegyzőkönyvekben és zárkaügynöki jelentésekben jelen voltak antiszemita kitételek, még kevésbé az, hogy az országban a holokauszt témája tabusítva lett volna vagy sem (393-394.). Bár a szerző lábjegyzetben jelzi, hogy nem használta fel Máthé Áronnak a témában készült, széles forrásbázison nyugvó doktori disszertációját (Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere (1966-1967): értelmezési lehetőségek. Piliscsaba, 2012, PPKE BTK. Online: http://phd.btk. ppke.hu/tortenelemtudomany/mathe_aron/dissz.pdf (letöltve 2014. december 7.) Utóbb könyvformában is megjelent: A zuglói nyilasok pere 1967. Budapest, 2014, Századvég. Tényleg mellékes körülmény, de a mondott disszertáció 2013. április 23. óta bizonyosan elérhető a PPKE honlapján (a http://phd.btk.ppke.hu/tortenelemtudomany/ könyvtárban erről az időpontról származik az utolsó módosítása), míg az Ungváry Krisztián által szerkesztett kötet 2013 novemberének végén jelent meg. Idő tehát éppen lett volna ránézni.), következtetései számos (ha nem is az összes) ponton hasonlítanak az övére a politikai indíttatásról, a propagandaháborúról és a rendszer önlegitimációjáról. Mindent összevéve, Lénárt András írását jó alapkérdéseket feszegető, de rosszul fókuszált dolgozatnak tartom, ami töredezettségénél fogva alig ad hozzá érdemben a tanulmánykötet témájához. Az Ungváry Krisztián szerkesztette mű nagyon fontos hozzájárulás a magyar jobboldal 1945 utáni történetének megértéséhez és megértetéséhez. A szerkesztő, illetve Molnár János, Tabajdi Gábor és társaik tanulmányai politikai formációk és szereplők utóéletével foglalkoznak és a jobb tanulmányokban szüntelenül ott bujkál a kérdés: mire mentek, hova jutottak, hogyan gondolkodtak azok a szereplők, akik a fennálló rendszerrel szemben határozták meg magukat? Az eredmény sok esetben leverő: kicsinyes viták, ábrándok, ostoba radikalizmus, és ügynökök mindenütt. Persze utóbbi körülmény nyilván a felvállalt forráskorpusz természetéből is adódik. Egy diktatúra körülményei között nem is csodálkozhatunk a tiltott gondolatok és képviselőik torzulásain. Éppen azért érdemelnek figyelmet azok, akik meg tudták haladni közegüket és állva maradtak. Történetük nem tanulságok nélkül való: ma sem. TÖRTÉNETI IRODALOM 251 Ablonczy Balázs
