Századok – 2015

2015 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ablonczy Balázs: Búvópatakok - A jobboldal és az állambiztonság, 1945-1989

250

TÖRTÉNETI IRODALOM

jobbára szélsőjobboldaliakból toborzott paramilitáris szervezet tagjainak 1945 utáni sorsát. Első látásra a két szervezetnek nem feltétlenül van köze egymáshoz, de Szécsényi elemzése nagyon jól bemutatja, hogy személyi és (főleg) eszmei átfedések bőven léteztek. Zsabka Kálmán, színész, filmrendező, producer életútja sűríti magában a két kör nézeteit és ellentmondásait. Zsabka szélsőséges nacionalizmusa, antiszemitizmusa németgyűlölettel is párosult, ami 1944-ben, KISKA- századparancsnokként az embermentésig vitte. 1945 utáni ténykedése viszont olyan, mintha egy Berkesi András-regény szüzséjéül szolgálna - még az is lehet, hogy szolgált is. Zsabka nemcsak összejöveteleket szervezett eszmetársainak, hanem csoportjával fegyvert gyűjtött, felvette a kapcsolatot a Spanyolországba menekült Héjjas Ivánnal, memorandumot szerkesztett az amerikai követség részére, amelyben fegyveres beavatkozást követelt. Hatalomátvételük esetére ismét felállították volna a Nemzeti Számonkérő Széket, amelynek feladata lett volna, hogy azonnal likvidálják a baloldali képviselőket, a kommunistákat és a „hazaárulókat”. Zsidóellenes kirohanásokban bővelkedő irataikban felbukkan a „2 milliós zsidó bevándorlás” mítosza is, az „új zsidó honfoglalásé”, ami a magyar szélsőjobboldalon örökös slágertémának számít azóta is. 1948-ban a szervezkedést felgöngyölítette a rendőrség, a résztvevők perében több halálos ítélet is született - bár a népbíróság inkább a résztvevők 1945 előtt elkövetett bűneire (a rongyosgárdisták által elkövetett rablásokra és gyilkosságokra) koncentrált. Zsabka maga érthetetlen okokból kimaradt a perből és folyamatos halálfélelemben élte át az ötvenes éveket, anélkül azonban, hogy nézetein vagy dühkitörés-szerű nyilvános véleménykifejtésein változtatott volna. Az egyes tanulmányok kohézióját erősítette volna, ha a Szécsényi által 1962-ben lezárt történet átvezet Lénárt András tanulmányához. Tőle tudható, hogy a volt rongyosgárdistát 1965-ben felkereste az állambiztonság és információkat kívántak szerezni tőle. Szécsényi András alaposan dokumentált tanulmánya a továbbiakban inkább portrékat villant fel, ami arra is utal, hogy szervezetszerűen ezek az eszmék még asztaltársaság-szinten sem maradtak fent a kommunizmus Magyarországán. Az esettanulmányok az „Elhány ház, annyi szokás” aranyigazságát erősítik.

Kerepeszki Róbert tanulmánya a debreceni egyetem életéből kiindulva tekinti át a diákszervezkedések és állambiztonsági akciók típusait. Meglepő, hogy e csoportok szervezkedésében a hagyományos és egyenesen a két háború közti időszakra mutató anitkommunizmus, revizionizmus és esetenként antiszemitizmus mellett nagyon hamar felbukkannak olyan, a korra reflektáló intellektuális tevékenységek, mint például Orwell Állatfarmjának illegális magyarra fordítása és egyetemi terjesztése. Kerepeszki részletesen ismertetett esettanulmányon, a szegedi „Turul Gárda” felgöngyölítésén keresztül mutatja be egy ilyen tipikus felsőoktatási szervezkedés sorsát, amelyekből még 1956 után is szép számmal akadt: harminc ilyenről volt ekkoriban tudomása az állambiztonságnak és körülbelül húsz szervezkedés esetében sikerült beépülniük. E szervezetek nézetei és céljai sokszor voltak irracionálisak, túlzók - de ez nehezen is lehetett másként a korszEik lefojtott és zárt közegében.

Lénárt András és Paksa Rudolf mintaszerűen felépített tanulmányában („Kisnyilasok” a BM aktáiban), a nyilaskeresztes elittel való leszámolás, a jogi és eszmetörténeti háttér ismertetése után bemutatja, hogy 1956 után, nyilván nem függetlenül a forradalom és szabadságharc eseményeitől, az állambiztonság elkezdett „rádolgozni” az eladdig „pihenőztetett” nyilaskeresztes vonalra. A nehézkesen induló feldolgozás hamarosan többezer emberre terjedt ki, mégha a minősége sok esetben igen gyatra is volt. A fő cél — az 1956-os széleskörű nyilas szerepvállalás bizonyítása — nem sikerült igazán. Az állambiztonság megpróbálta azt is, hogy a szaporodó kommunistaellenes falfirkák előfordulási helyeit és a nyilaskeresztes sikerek hajdani gócait megfeleltesse egymásnak de ez a kísérlet elég felemás lett. 1971-re, amikor az akciót — bizonyos részeredmények után, mint a zuglói vagy a XII. kerületi pártszolgálatosok pere volt — lezárták, országosan 208 nyilasról vezettek úgynevezett F- (azaz figyelő)-dossziét, mintegy kétharmadukat háborús és népellenes bűntettekért, de a nyilvántartottak 20%-a nem is Magyarországon élt. Az operatív dosszié lezárója lemondóan jegyezte meg, hogy a megfigyelt személyek egy része ugyan nem adta fel szembenállását a rendszerrel, de szervezetszerű működést nem lehet kimutatni - ami egyúttal gyanúsan rímelt a 10-12 évvel korábban elindított nyomozás munkahipotéziseire is. (A jól dokumentált tanulmányban lelhető fel a kötet egyik tévedése: míg Ungváry Krisztián Kubinyi Ferenc-Kubinyi András cseréje [103.] nyilvánvalóan egyszerű elírás, csakúgy, mint a Monostori Gyula/László keverés a Lénárt-tanulmányban [378., 387.] addig Göndör Ferenc Az ember című lapjának lenyilasozása [336.] több ennél - és az érintett lapszerkesztő is elég rosszul élte volna meg.)

Lénárt András írása a zuglói pártszolgálatosok elleni hatvanas évekbeli nyomozásról és perről (A megtalált ellenség — Egy nyilasok ellen folytatott nyomozás a hatvanas években) — a kö-