Századok – 2015

2015 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Turbucz Dávid: Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus

jegyzések, gondolatok ne szerepelnének a naplójában. Vallásossága — bizonyos értelemben erőteljes egyházellenessége — sajátosan keveredett politikai meggyőződésével: így meg volt arról győződve, hogy Isten igazságot tesz majd, aminek a következménye az lesz, mert csak az lehet, hogy ő és a mozgalma — illetve általában a nemzetiszocializmus — győztesen kerül ki az aktuális helyzetből. Az üldöztetés, amelyet a nyilas propaganda a Szálasi-kultuszon keresztül is hangsúlyozott, a naplójából sem hiányzott. Ez a zsidóság esetén is előkerült, ugyanis Szálasi szerint Jézus Krisztus után a nemzetszocializmust is keresztre akarják feszíteni. 1940 szeptemberében úgy tűnt, hogy megvalósulhat mindaz, amire a mozgalom hívei vártak: Szálasi Ferenc kormányzói amnesztiában részesült. A börtönbüntetések ténye azt sugallta, hogy a hatalom tart tőle, ezért kellett elviselnie az üldöztetést. A vezérkultuszok fontos szerepet játszhatnak egy párt hatalomra jutásában, azonban alá is áshatja ezt a törekvést, ha nem sikerül igazolni, hogy a vezérről terjesztett kép — legalábbis részben — megalapozott. A hungarista propaganda egyik fő üzenete szerint Szálasi Ferenc elkötelezett és hősi küzdelmet folytat a szerintük zsidóság által irányított bolsevizmus és liberalizmus ellen. Ó a magyar nemzetiszocializmus hivatott vezére - hangsúlyozták. A hungaristákat a kereszténységhez, míg a vezért Jézus Krisztussal állították párhuzamba, amelynek alapja az üldöztetés volt. A Szálasi-kultusz tehát ötvözte a militarizmust, az erőkultuszt és a kereszténység szimbólumkészletét. Ennek eredményeként terjedt el a „nagypéntek nélkül nincs feltámadás” mottó a mozgalmon belül. Az üldöztetéssel ráadásul meg lehetett indokolni, hogy miért késik a mozgalom hatalomra kerülése, és a kitűzött célok elérése. Ez a kép, amelynek terjesztésére felhasznált eszközöket Paksa röviden bemutatja, nem állt távolt Szálasi önképétől, mint a börtönben írt egyes naplóbejegyzései is mutatják.

Szabadulása után eleinte úgy tűnt, hogy minden kedvezően alakul: szeptember végén létrejött ugyanis a nyilas egységpárt. A kormányzóval azonban már nem tudott egyeztetni, de az újabb kudarc ellenére továbbra is az államfői bizalmából kívánta az országos hatalmat megszerezni. Első nyilvános beszédében (1940. október 7.) is kitért arra, hogy az olasz mintát tartja követendőnek, tehát az államfő a helyén maradna abban az esetben, ha a nyilasok hatalomra jutnának. Rövidesen azonban szaporodni kezdtek a problémák: bírósági eljárások indultak nyilasok, köztük országgyűlési képviselők ellen; a nem nyilas sajtó igyekezett a hungaristákat lejáratni és kiderült, hogy a németek nem fogják elősegíteni a magyar nemzetiszocialisták hatalomra jutását. „Az elérkezett Messiás” című fejezet végén a szerző megállapítja, hogy egyre nyilvánvalóbb lett: „a német körök számára Szálasi elfogadhatatlan” (103). Belpolitikai téren is folytatódtak a nyilasok számára kedvezőtlen fejlemények: Szálasi pártja egyre kevésbé tűnt komolyan vehető politikai erőnek. Az egységpártot meghatározó politikusok hagyták el 1941. szeptember 14-én (például Pálffy Fidél), akik rövidesen politikai szövetséget kötöttek az Imrédy Béla féle Magyar Megújulás Pártjával. Pártszövetségük 32 országgyűlési képviselővel rendelkezett, nem kevés tapasztalt politikus politizált körükben és komoly sajtófelület is a segítségükre volt a hivatalos német körök támogatását kívül - állapítja meg az életrajz szerzője.

„Egy évvel a szabadulás után Szálasi pártjának helyzete sokkal rosszabb volt, mint 1940 őszén” - tudhatjuk meg az Egység, kétség, bizonyosság című fejezetet elején. Majd azt, hogy Szálasi „nimbusza is megkopóban volt”, a „bizalmukat belé helyezőkben pedig napról napra nőtt a csalódottság, hiszen Szálasi immár egy éve nem volt képes megvalósítani az ígért rendszerváltást, sőt semmilyen kézzelfogható eredményt nem tudott felmutatni”. A Szálasi körüli kultusz építése a börtönévek alatt egyszerűbb volt, ugyanis nem kellett neki eredményeket produkálnia, 1940 ősze óta viszont a hívei ezt várták tőle. Ennek ellenére „Szálasi küldetéstudata, önnön kiválasztottságába és a hungarizmus tökéletességébe vetett töretlen hite” nem változott (105). Egy politikustól a szavazói értelemszerűen akkor is elvárják az eredményeket, ha nem alakul ki körülötte vezérkultusz, azonban ha erre sor kerül, akkor még magasabbak lesznek az elvárások. Paksa nem tér ki minden esetben a Szálasi-kultusz szerepére és hatására, amit jól tesz, mert egyes konkrét esetekben nehéz bizonyítani a kultusz hatását. Ezt érdemes inkább, mint e könyvben is történik, általános keretek között bemutatni. Azonban még így is nehéz megmondani, hogy mennyiben volt a realitásérzék hiánya eredetileg Szálasi személyiségének a része, és mennyiben tulajdonítható a kultusz torzító hatásának. Ebben a fejezetben a szerző olyan történésekről ír, így a sorozatos botrányokról, a pártból való kilépésekről, kizárásokról, amelyek tovább tépázták a párt hírnevét, és amelyek kapcsán Szálasiban fel sem merült a felelősség kérdése. Úgy vélte, hogy a kilépések és kizárások eredménye a párt „ideológiai megtisztulása” lesz, a valódi okokat nem érzékelte, ezeket így nem elemezte. így semmit sem tett, hogy megváltozzon a pártjáról kialakult kép. A szerző foglalkozik Szálasi ebben az időszakban csak minimálisan változó nézeteivel is, és

TÖRTÉNETI IRODALOM 245