Századok – 2015

2015 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ligeti Dávid: Merénylettől hadüzenetig. A béke utolsó hónapja a Monarchia Magyarországán (1914. június 28. - 1914. július 28.)

téri veszteségeinknek” (15.). Schmidt egyben az antant felelősségét is hangsúlyozta, leginkább Nagy-Britannia szerepét ecsetelve. A szerző fő tézise, amelyet számos brit kijelentéssel támasztott alá, hogy 1914 válságát „az egyesült Németország képessége, és nem a német magatartás okozta” (12.). Ez a — forrásokkal jól megalapozható — érvrendszer sokban emlékeztet az 1920-as években megfogalmazott Einkreisung der Mittelmächte elmélethez.

Glatz Ferenc Európa Nagy Háborúja és az új világrend kialakulása című írásában az első világháborút Európa százéves háborújaként interpretálta, amelynek során „egy új világrend, vagyis egy szabályozott világkormányzás indult meg” (19-20.). Glatz az első világháborút az 1850-2013 közötti korszak főbb tendenciáinak tükrében (nacionalizmus, ipari forradalom, globalizáció, ökológiai válság) elemezte, bemutatva a versailles-i békerendszer hatását, következményeit egészen napjainkig.

Gerő András az elveszett magyar aranykorról szóló tanulmányában azt vizsgálta, hogy mi minden veszett el az első világháborúval, vagyis az 1867 óta tartó békés polgári fejlődésből (52.)? A szerző tömören, de tényszerűen foglalta össze, miért is nevezhető aranykornak a dualizmus 47 esztendeje.

Balogh András az első világháború történelmi korszakváltó hatását mutatta be a világrendszerben: az európai földrész térvesztését, a politikai eszmék súlypont-eltolódását, valamint az Európán kívüli világ felemelkedését. Balogh főként Kína, India és Egyiptom példáján keresztül vázolta a világégés politikai hatásait, amelyek megalapozták a posztkolonializmus korszakát.

M. Kiss Sándor A magyar elit krízishelyzetekben címmel tartott előadást, amelynek nyitótézise, hogy „az első világháborús vereség számunkra maga volt a történelmi megsemmisülés” (217.). Ennek következtében a magyar regnáló elitet elsöpörték az 1918-1919-es események, amelyek korábban nem látott mélységű rendszerváltási kísérleteket eredményeztek (224.). A tanulmány során a szerző összehasonlítja és elemzi az 1867 és 1990 közötti rendszerváltásokat, elitcseréket is.

A konferencia-kötet 16 külföldi történész írásait is tartalmazza, akik lényegében az egész kontinenst lefedték. Ennek köszönhetően az olvasó képet kaphat az egyes európai nézőpontokról, amely annak tükrében is rendkívül fontos, hogy a kisebb országok szakirodalma gyakran még világnyelven is nehezen elérhető.

A jeles angolszász történész, Norman Stone — Végtelen rettegés és rettenetes vég: 1914 című — előadásában az európai-, majd a magyar nacionalizmust elemezve azt a kérdést vizsgálta, hogy miképp kötött ki a felvilágosodott európai civilizáció az első világháború borzalmainál (46.)?

Peter März német történész Németország első világháborúban játszott szerepét értékelve, igen hasonló következetésekre jutott, mint Schmidt Mária: nem tagadva a Második Birodalom felelősségét, „1914 nyarán nagyon erős volt Berlinben a fenyegetettség-érzés — ami preventív háborús gondolatokra sarkalhatott” (72). März tanulmányának második részében a weimari Németország első világháborúra visszavezethető attribútumait, valamint annak gazdasági hatásait mutatta be, kiemelve, hogy a háború 155 milliárd aranymárkába került az országnak, miközben 1913. évi költségvetése mindössze 2,5 milliárd aranymárka volt.

Gianluca Volpi az olasz első világháborús historiográfia örökzöldjét, a caporettói csatát elemezte. A tanulmány — a kötet kevés hadtörténeti írásainak egyike — vitathatatlanul érdekes a magyar olvasó számára, amely bemutatja: hogyan látta az akkori ellenség a Monarchia egyik legnagyobb győzelmét. Az olasz szerző tanulmányának konklúziója, hogy Caporettóról maguk az olaszok alakítottak ki negatív mítoszt, miközben az pusztán egy jelentős vesztes csatát jelentett.

Alain de Benoist Hogyan veszítette el a háborút Európát című tanulmánya a konferencia vezérfonalához kapcsolódott, felidézve az európai veszteségeket, és lényegében vesztesként definiálja az európai antant államokat, hiszen „egész Európa az, amely vesztesen került ki ebből a gigászi, világméretű konfliktusból”. A szerző a világháború egyik legsúlyosabb hozadékának a birodalmi modell elveszítését tartotta, mivel ez által a nemzeti modell versenytárs nélkül maradt. Míg a birodalmi modell lehetőséget teremtett arra, hogy különböző népeket a homogenizálás veszélye nélkül integráljon, a nemzeti modellben ez nem lehetséges. A francia történész mindezen téziseket az Osztrák-Magyar Monarchia példáján keresztül mutatta be.

Barbara Bracco a háború olasz társadalomra gyakorolt hatását, következményeit mutatta be előadásában, bemutatva, hogy a Risorgimento fiatal nemzete örökre elveszítette „ártatlanságát”; Itália mentalitása eldurvult, és politikája brutalizálódott.

TÖRTÉNETI IRODALOM 239