Századok – 2015
2015 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Mályusz Elemér: Legsikerültebb könyveim
224 MÁLYUSZ ELEMÉR koncepció megvalósítása, megmaradtam az akták vallomásainak pedáns regisztrálásánál. Nem hiszem, hogy kényelemszeretetből. Valójában azért, mert eleve tudományos pályára készültem, és az itteni érvényesülés szokásszerű feltételeinek teljesítését természetesnek tartottam. Érthető azonban egy áthidaló megoldásban reménykedtem. Számítottam arra, hogy Sándor Lipót befejezése után lesz időm a kiadó haladékengedélyével a szívem szerinti pensum elvégzésére. Révai Mór halála azonban [1926] kijózanított. Bevált Szekfű jóslata: az új vezetőség felhasználta a kínálkozó lehetőséget és a sorozat tervét elejtette. Egy évtized múlva lett volna alkalmam a munka megírására és kiadására. 1934-ben Szekfű elérkezettnek találta az időt, hogy a Hóman-Szekfű kötetének felfogását, eredményeit rövid összefoglalásban ismerje meg a szélesebb olvasóközönség. Az utolsó száz év megírását rábízta Pethő Sándorra, akihez akkorra már meleg barátság fűzte. 1918-ban a kollégium még mereven tiltakozott, hogy Pethőt és Szekfűt egy napon merje bárki emlegetni csak azért, mert a Károlyi-féle függetlenségi párti sajtó főleg Pethő személyében egyforma dühvei támadta mindkettőt. Kollégista társaim nagy lelkesedéssel számoltak be akkor az esküdtszéki tárgyalásról, amely Pethőre kedvezőtlen ítélettel zárta be 1848-as tárgyú munkája körül támadt plágiumperét. Másfél évtized múlva Pethő, aki a szerkesztőségének legitimista nagybirtokos érdekeket képviselő szárnyát irányította, tekintélyes publicista lett. Neve a kötet címlapján ajánló levelet jelentett az olvasóközönség bizonyos körei, sőt a napi sajtó egyes orgánumai számára is. Ki készítse el a kivonatot? Csak Szekfű lehetett a kezdeményező, hogy én legyek. Neki kellett megnyernie Hómant,51 adja beleegyezését, hogy én vállaljam a munkát. 1934 nyarán a kiadó nevében eljáró Lantos Adolf könyvkereskedő-antiquárius, jóakarattal könyvkiadónak nevezhető cég emberei tűvé tették utánam Budapestet, hogy rávegyenek a tárgyalásra. Én akkor külföldön voltam, el nem érhető. Ismerve a szereplőket, Hóman nem vállalta, hogy Szekfű érvét elfogadva arra hivatkozzon: neki köszönhetem budapesti egyetemi tanári kinevezésemet,52 nem tagadhatom tehát meg kívánsága teljesítését. Amidőn azonban helyettem mást kellett ajánlania, ezt megtette, mert Asztalos Miklóst, a Széchényi Könyvtár dolgozóját kérte fel. Az Asztalos-Pethő kötet53 nagyobb részének kivonat-jellege közismert volt. Nem ismerem a kötetről szóló kritikákat, nem tudom, milyen fogadtatásra talált. Az bizonyos, hogy sem Szekfű, sem Hóman nem várt többet. Asztalos könyvtári kollégájától, Joó Tibortól hallottam, hogy egyes Hóman-Szekfű kötetekkel szobájában járkálva diktálta a gépirónőnek szövegét. Ennél azért is töb-51 Azaz Hóman Bálintot, az akkori Vallás- és Közoktatásügyi minisztert, egyetemi tanárt és történetírót. 52 Mályuszt 1934-ben nevezték ki a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Középkori Magyar Történelem Tanszékének egyetemi tanárává. Mályusz kinevezéséről és ebben Hóman szerepéről vö. bővebben Soós István: Mályusz Elemér és Deér József. In: Deér József emlékezete. Tanulmányok Deér József (1905-1972) professzor születésének centenáriumára (Ed: Koszta László.) Szeged, 2006. 61-80. (Capitulum II.) 53 Asztalos Miklós-Pethő Sándor: A magyar nemzet története. Ősidőktől napjainkig. Bp. 1934. (Műveltség.)
