Századok – 2015
2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Majoros István: Raáb Renáta: Ausztria schleswigi politikája, 1848-1852
csak gyanítjuk: ha lokális szinten, legalább egy-egy helyszínre vonatkozóan visszacsempésszük a nem kifejezetten társadalomtörténeti megközelítéseket (egy-egy professzor visszaemlékezését, néhány időmetszetben egy-egy intézmény gazdálkodási mérlegét, az adott iskolát övező sajtóvisszhangot stb.), a felhasználók körére is érvényes, az eddiginél is teljesebb képet kaphatunk. Semmiképpen nem szánnánk ezt ropogós kritikának, hiszen Sasfi Csaba két évtizedes kutatásainak lezárásaként megjelent tekintélyes kötetében lényegében teljes mértékben bejátszotta azt a teret — az oktatás társadalomtörténeti vizsgálatának keretrendszerét —, amelynek itthoni megteremtésében ráadásul oroszlánrésze volt. Hiszen Sasfi nemcsak összeállított minuciózus munkával egy az ország felére kiterjedő monumentális adatbázist, s értelmezte az adatokat sok-sok szempontból, irigylésre méltó szakirodalmi olvasottságának birtokában, hanem mindeközben személyében ő az összekötője Magyarországon az elmúlt két évtized majd’ minden fontos oktatás-társadalomtörténeti aktivitásának - legyen szó a specialistáknak szóló konferenciákról (Zalaegerszeg-1998, Sárospatak-2015), tematikus folyóiratszámok (Korall, 2001/3-4., Korall, 2014/56.) vagy témába vágó gyűjteményes kötet (Zalai Gyűjtemény 41.) szerkesztéséről, netán a válságtörténeti akadémiai kutatócsoportban az oktatástörténeti aspektus képviseletéről. Barta János saját munkájára vonatkozó aggályai Sasfi Csaba kötetében bizonyosan nem helytállóak (egyébként Barta sajátjáéban sem). A roppant munka a legnagyobb elismerésre méltó teljességű összképet mutatja a korabeli középiskolázásról, s ezzel párhuzamosan az egyes részkérdések vizsgálatával, az egyes problémakörökre vonatkozó elemzésekkel nagyszerű útmutatást ad az újabb kutatások számára mind a szakirodalom, mind pedig a forráslehetőségek tekintetében. Sasfi Csaba egyszerre szintetizál és zár le vitákat, s nyit meg újabb kérdéseket és sarkall gondolkodásra. Márpedig e kettősség elérésénél nem is lehet nagyobb eredménye egy ilyen jellegű vállalkozásnak. 1560 TÖRTÉNETI IRODALOM Ugrai János Raáb Renáta AUSZTRIA SCHLESWIGI POLITIKÁJA 1848-1852 Gondolat Kiadó, Budapest, 2013. 305 o. A könyveknek is van sorsa. Ez főleg abban írható le, hogy a kézirat elkészítése után mennyi idő telik el, amíg nyomtatott változatban is megjelenik, és eljut az olvasóhoz. A bolgár újjászületés atyja, Paiszij Hilendárszki 1762-ben fejezte be a Szláv-bolgár történelem című híres munkáját, melyben bizonyítja, hogy a bolgároknak is van történelmük. S bár kortársa, Szofronij Vracsanszki lemásolta a kéziratot, a nyomdai megjelenésre azonban 1844-ig kellett várni, amikor Paiszij atya munkája megjelent Budán. Az Ausztria schleswigi politikája című könyv szerzőjének, Raáb Renátának ennyit nem kellett várnia. Igaz, a 21. század elején vagyunk, s egy 305 oldal terjedelmű munkát bármelyik nyomda néhány nap alatt kinyomtat két-háromszáz példányban. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a kiadó vagy a szerző tud-e annyi pénzt szerezni, amennyi fedezi a kiadás költségeit. Ez a magyarázata annak, hogy a kézirat, bár 2005-ben már elkészült, s ez alapján védte meg a szerző dolgozatát és szerzett doktori fokozatot az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájában summa cum lauda minősítéssel, a disszertáció könyv formájában csak 2013-ban jelent meg. A Gondolat Kiadó karolta fel ezt a munkát, s jól tette, mert a könyv tudományos szempontból rendkívül értékes. Annak ellenére mondható ez, hogy a címben megjelölt téma az átlag magyar olvasó számára periférikusnak tűnik. Pedig nem az. A kiadó a könyv hátsó borítóján található rövid ismertetőben joggal írja, hogy „a schleswigi probléma a német kérdés alfája és ómegája volt...” S nem csak a német kérdésben, hanem a dán történelemben is meghatározó szerepet játszott. A dán hercegségek ügye a 18. századtól az európai egyensúly számára is fontos térség volt, mert senkinek sem volt érdeke, hogy a Balti-tenger bejárata valamelyik nagyhatalom ellenőrzése alá kerüljön. A 19. században a dán király az orosz cár rokona volt, a brit diplomácia pedig nem szerette volna, ha német haditengerészeti bázis jön létre a térségben. A szerző joggal jegyzi meg, hogy az általa vizsgált kérdés „...nem egy huszadrangú marginális ügy, hanem olyan nemzetközi problémakör, amelynek az összes európai nagyhatalom kivétel nélkül aktív részese volt.” S még hozzáteszi: „A schleswigi ügy ezért mindenekelőtt biztonságpolitikai és
