Századok – 2015
2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Nándor Erik: Fodor Pál: Szulejmán szultántól Jókai Mórig. Tanulmányok az oszmán-török hatalom szerkezetéről és a magyar-török érintkezésekről.
zétételek a nemzetközi fogadtatáshoz képest a magyar tudományos fórumokon csekély visszhangra találtak (7. o.). A főcím által meghatározott kronológiai-tematikus kereteken belül az írások zöme a klasszikus oszmán-korral, illetőleg az oszmán-török állam fejlődését, gyarapodását, szervezeti átalakulásait meghatározó motívumok bemutatásával, társadalmi folyamatokkal, hatalmi viszonyokkal foglalkozik, s aránylag kevesebb elemzés érinti a török-magyar kapcsolatok kérdéskörét. A tanulmányok tárgy szerint válogatva, öt fejezetbe rendezve követik egymást, a kötet vonalvezetése az Oszmán Birodalom belső viszonyainak vizsgálatától halad a magyar vonatkozású témák felé. A fejezeteket jelölő címek a következők: Az oszmán-török elit; Identitás és ideológia; Az állam: intézmények és kisebbségek; Háború Magyarország ellen; Magyarok és törökök. A kötetbe válogatott cikkek tematikus változatossága ellenére két-két egymást követő írás kitűnően kiegészíti egymást. Az első fejezetben az oszmán virágkor uralkodójának pályáját tömören áttekintő első közlemény (I. Szülejmán, a „Nagyszerű” és a „Törvényhozó”, 11-25. o.) szorosan illeszkedik a következő, hosszabb cikkhez (Hürrem és Máhidevrán, avagy két ágyas harca a szultán szívéért és trónjáért, 27-41. o.). Ez utóbbi jól szemlélteti, hogy I. Szülejmán szultán (1520-1566) oszmán virágkornak is tartott regnálásának idején a személyi hatalmi törekvések, a trónutódlás és a szultáni háztartás viszonyainak megbolygatásával milyen drámai hatással voltak a központi hatalomgyakorlásra. A fejezetben helyet foglaló következő írások többnyire ugyancsak egy-egy individuum perspektívájából kiindulva tárják elénk az oszmán hatalmi ebt világának néhány metszetét; egyszer a társadalmi vonatkozásokra összpontosítva (az Icon vicissitudinis humanae vitae címen ismert, 17. században nyomtatásban megjelent históriás ének történeti elemzését nyújtó Ali pasa históriájának történeti háttere és török vonatkozásai, 42-73. o.), másszor egy-egy oszmán tisztségviselő portréjának, pályájának gazdasági, egzisztenciális tanulságokat hordozó bemutatásával (Hiúzprém és szántóföld: egy oszmán-török adóbérlő vagyona a 17. század elején, 86-106. o., illetve A váci harmincad és egy hódoltsági főember a 16. századból: Oszmán aga, cselebi és bég, 107-118. o.). A második fejezetbe osztott öt tanulmány a címben jelölt tartalmi keretek mellett igen tág kronológiai szakaszt ölel fel. Itt is szervesen kapcsolódik egymáshoz az első két cikk: Az oszmán-török identitás változásai (14-17. század) és az ennek egyenes folytatásaként átszerkesztett, itt — éppen a koherencia érdekében — az eredetihez képest az első néhány oldal elhagyásával közölt A török nemzettudat kialakulása című írás (121-155. o.), amelyek együtt az oszmán állam kialakulásától kezdve a köztársaság korának hajnaláig tekintik át a „török” önazonosság fejlődését és sokféle dimenzióját. A soknemzetiségű, és számos vallási közösség felett uralkodó muszlim birodalom valláspolitikáját, a mögötte meghúzódó, ellentmondásos ideológiai és gyakorlati megfontolásokat, illetőleg a muszlim-török asszimiláció korlátáit a magyarországi hódoltság palettáján mutatja be a címében a sommás konklúziót idéző tanulmány: „A kincstár számára a hitetlen a leghasznosabb” (258-271. o.). A hódoltság egy kis szeletére vonatkozóan szolgálnak helytörténeti, népesedéstörténeti forrásként a Lippára és Radnára vonatkozó, 1554-ből, 1567-ből, illetve 1579-ből fennmaradt török összeírások, amelyek közlését bevezető tanulmány előzi meg. Ugyanebben az egységben a zömében klasszikus oszmán kort tárgyaló részek kronológiai kereteit elhagyva, a második ezredforduló Törökországába, a szekularizált köztársaság aktuális politikai küzdőterére kalauzol a Fethullah Gülen mozgalma című írás, amely a politikai iszlám modern törökországi térnyerésével, törekvéseivel, ideológiai beágyazottságával foglalkozik, így a kortárs politikai elemzések területét érinti. A kötetben helyet kapott írások közül a legterjedelmesebb a harmadik fejezet első tanulmánya. Ez a szultán és a 16. század második felétől fokozatosan a birodalom közvetlen irányítójává váló nagyvezír közötti hivatalos érintkezés változásait jelző iratfajta, az ún. telhisz kialakulását tárgyalja. A forrástípus diplomatikai vizsgálatából kiinduló tanulmány jelentősége túlmutat magának a forrásnak a bemutatásán: az oszmán hatalomgyakorlásban a 16. század derekától mintegy évszázad során végbemenő szerkezeti változások nagy ívű és mélyreható elemzését nyújtja, ezzel metszve az első tanulmányban tárgyalt, a hárem növekvő befolyásával is összefüggő hatalmi változások kérdéskörét. A tanulmány döntően az isztambuli Topkapi Szeráj Múzeum archívumában, illetve könyvtárában őrzött forrásokra támaszkodik (185-231. o.). A fejezetben található két rövidebb cikk egyike, A Kelet-Mediterráneum oszmán védelmi rendszere a 16. század végén (232-239 o.) az oszmánok és a nyugati hatalmak között a Földközi-tenger és annak keleti partvidéke ellenőrzéséért folytatott hatalmi vetélkedés rövid, ám tartalmas áttekintését adja. Az elemzés jelentős mértékben a szultáni tanácsban hozott rendeletek másolatait őrző jegyzőkönyvek, közkeletű nevükön mühimme defierik (jelesül a török Miniszterei-1554 TÖRTÉNETI IRODALOM
