Századok – 2015
2015 / 6. szám - KÖZLEMÉNYEK - Völgyesi Orsolya: Túlélés vagy megújulás? Himfy Ferenc káplán és a katolikus alsópapság szerveződései az 1940-es, 1950-es évek fordulóján
AZ ALSÓPAPSÁG AZ 1940-ES, 1950-ES ÉVEK FORDULÓJÁN 1467 Himfy a hatvanas évek elején, közepén is foglalkozott fiatalokkal, s az ekkor készült ügynökjelentésekből tudjuk, hogy vidékre kerülése után is igyekezett bizonyos rendszerességgel felutazni a fővárosba „lelki gyermekeihez.”72 Mindezt a vele készített interjú is megerősíti: „Szabadulásom után még négy évig nem engedtek vissza dolgozni az egyházmegyébe, ezért elmentem a Szolidaritás nevű szövetkezetbe trógernak. Ez egy pesti szövetkezet tulajdonképpen egy angolkisasszony létesítette apácáknak és kirúgott papoknak, főleg szerzeteseknek. Elég szépen működő szövetkezet volt, egy fehérnemű részleggel, egy kesztyű részleggel, egy kötő részleggel, meg még egy párral. Innen Szentesre kerültem, egy békepapnak a szárnyai alá, nyilván azért, hogy ellenőrizze, mit csinálok. Szentesen nem szerveztem csoportot, de a pesti csoportjaimat fenntartottam, még újakat is csináltam, és úgy kéthavonként egyszer három napra föl-fölmentem Szentesről. A pesti utazásaim ellen ez a békepap nem emelt kifogást, de hiába is emelt volna, mert nem nagy korkülönbség volt, csak négy-öt évvel volt idősebb nálam, korábban nagyon jó viszonyban voltunk egymással, sokszor meghívott lelkigyakorlatra, előadásokat tartani, így nem tudott azzal a teljhatalommal fellépni, ami egy átlag-plébánost egy átlag-káplánhoz fűz.”73 Himfy Ferenc kiscsoport-szervező tevékenységéről ebből az időszakból több konkrétummal egyelőre nem rendelkezünk, a hatvanas évek első felében létrejövő katolikus kisközösségek azonban már jelentősen megváltozott feltételek között tevékenykedtek, új fejezetet nyitva a hazai kisközössségek történetében. Ami pedig a kisközösségek működésének kezdeti szakaszát illeti: Tomka Miklós A vallás mint változó rendszer című írása szerint a konfrontáció időszakában (vagyis 1949 és 1956 között) a katolikus egyházon belül voltak olyanok, akik úgy gondolták az egyház életben maradásának garanciáját az állam által engedélyezett kereteken túl kell keresni.74 Összességében azonban Tomka úgy látta, az erre irányuló kísérletek elszórt törekvések maradtak, nem alakult ki „földalatti egyház”, legfeljebb annak a csírája. „Ily módon a hivatalosan engedélyezett egyházszervezet mellett egy »párhuzamos struktúra« keletkezett, a hivatalos egyházéval azonos (!) identitással és célkitűzéssel. Talán még bizonyos munkamegosztás is kialakult. Amit az egyháznak szabad volt tennie, annak az engedélyezett keretben kellett történnie. Ami tilos volt (mint az ifjúsággal való foglalkozás, a vallási továbbképzés, a társadalmi kérdésekkel való foglalkozás és mindennemű karitatív tevékenység) ahhoz más csatornákat kellett találni.” - fogalmazott Tomka, hangsúlyozva azt is, hogy az egyházon belül az egység a hivatalos egyház és a létrejövő csoportok között megmaradt, s szakadás a békepapi mozgalom megjelenésével sem következett be. (Tény, hogy Bulányiékat Sík Sándor piarista tartományfőnök, Endrey Mihály, az AC országos igazgatója és Pintér László debreceni püspöki helynök is támogatta, erkölcsileg és anyagilag is. Mikor pedig Bulányi 1948 decemberében felkereste Mindszentyt és beszámolt neki tevékenységéről, s arról, hogy paptársai közül sokan kockázatosnak tartják a kiscsoportok szervezését, a prímás Bulányi elmondása sze-72 L. erről pl. a Csilla fedőnevű ügynök 1965. júl. 25-i jelentését. ÁBTL 3.1.2.-M-30281 73 Minden bizonnyal dr. Sulyok Béla szentesi plébánosról van szó. 74 Tomka Miklós: A vallás mint változó rendszer. Szociológia. 1990. 3^4. sz. 155-184.
