Századok – 2015

2015 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Kiss Dávid: A Munkásőrség utolsó hónapjai

A MUNKÁSŐRSÉG UTOLSÓ HÓNAPJAI 1421 (KT) állományt pedig tervezték megszüntetni, a munkásőri létszámot 30%-kal csökkenteni.114 Pozsgay is a létszám csökkenetését terjesztette elő az NKA tár­gyalásokon. A jövővel kapcsolatban a következők voltak az elképzelések. „A programban foglalt feladatok végrehajtása mellett abból kell kiindulni, hogy a testület, mint intézmény továbbra is működni fog. Parancsnoki felelősségünk, hogy a megváltozott körülmények és feltételek közötti működésünkhöz biztosít­suk a megfelelő munkásőr parancsnoki káderállományt. Átmentsük értékein­ket:”115 Június 28-a után a spórolás a technikát is érintette, ugyanis arra a lépésre is elszánták magukat, hogy megszűntetik a Budapest-900 szolgálatot, amely a testület „M” idején való híradását biztosította volna. így a „Dombhát” fedőne­vű jelszavas távközlési hálózatot 1989. július 1-jéig fel kellett számolni, az ok­mányokat az egységektől a Híradó Osztályra kellett küldeni, ott meg kellett semmisíteni az anyagot. Ez nem minden parancsnokságot érintett.116 A döntés lényeges volt, hiszen a testület hátországvédelmi szerepét súlyosan érintette, pedig ebben az időszakban már erre hivatkozhattak csak a katasztrófaelhárítói szerep mellett, hiszen a párthadsereg funkciót hivatalosan nem tölthették be! Közben papíron „csak” a Minisztertanácshoz került Munkásőrségnek jú­liusban 150 millió forinttal csökkentették a költségvetését, így további takaré­kossági intézkedéseket léptettek életbe. Az éves kiképzést 20 órára csökkentet­ték, az éves bevételi tervüket az év elején 250%-ra teljesítették, ez bruttó 38, 3, nettó 23 millió forintot jelentett. A költségvetési üzemek megalakultak és meg­kezdték a munkájukat.117 Ennek tükrében a következőképpen értékelték a helyzetüket. „Az éves harckészültségi, kiképzési feladatok teljesítésének, a pa­tek el változások. Az Elhelyezési és Létesítmény-fenntartási Osztályt 1989. július 1-i hatállyal meg­szüntették, ezt követően a Kereskedelmi, Műszaki Szolgáltató Ház látta el a feladatait. A KEP-et is felszámolták, a Készletező Ellátó Parancsnokságként működött tovább. A badacsonymtomaji bázist Club Tomaj néven alakították újjá. Az utóbbi két részleg költségvetési üzemként működött. (MNL OL MOP M-KS-295-1 370. d. 2. ő. e. Borbély Sándor 5/1989. sz. utasítása MOP Hatásköri és ügy­rendi szabályzat módosítása tárgyában 1989. június 12.) 114A következők voltak az irányadó elvek. „A fővárosban és az ország egyes területein a társa­dalmi állomány egy jelentős része már nehezen tud a vele szemben megnyilvánuló nyomásnak ellen­állni. A kialakult körülményekre való hivatkozás ellent mond a munkásőr eskünek, ezért szükséges, hogy az egységparancsnok személyesen beszéljen minden munkásőrrel. Aki a további szolgálatot nem tudja vállalni, le kell szerelni. ” A későbbiekben az esküt módosították. E mellett a parancsno­kok alkalmasságáról és az egységek összevonásáról javaslatot kellett készíteni. (MNL OL MOP M-KS-295-1 374. d. 6. ő. e. Zsadányi Lajos mb. titkárságvezető javaslata VKE 1989. június 19.) 115 MNL OL MOP M-KS-295-1 374. d. 6. ő. e. Szilasi Imre mb ov.: „A Munkásőrség gazdálko­dásának költségvetése, fizetőképessége megtartásának feltételei” VKE 1989. június 5. 116 MNL OL MOP M-KS-295-1 370. d. 2. ő. e. Dósa István mopk. 1. helyettese 2/1989. sz. uta­sítása 1989. június 28. A Bp.-900 szolgálat megszüntetése tárgyában 117 A költségvetési üzemek ötlete Varga Tamás híradós munkásőrtől származott. Ó erre a munkásőrparancsnokok TV országos értekezletén tett javaslatot. Lovász Imre, a híradó osztály ve­zetője a műszaki cikkek javításával foglalkozó KFT létrehozását tervezte, mivel a testület híradásá­nak a karbantartását a posta végezte. A bevétel 40%-a a Munkásőrségé, a 60%-a a vállalkozásé lett volna. Riasztó és „minitelefonközpont” gyártása is szerepelt a tervek között, továbbá légvezetékes vonalak karbantartása és tervezése, telefax telepítés. Mindezt a postai szakvizsgával rendelkező munkásőrök csinálták volna részállásban. (Munkásőr 1989. április)

Next

/
Thumbnails
Contents