Századok – 2015
2015 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Palasik Mária: A budapesti kitelepítések politikai háttere és levezénylése, 1951-1953: "Lehetetlen, hogy a város legdöntőbb részében ezrével lakjanak a régi rendszer elszánt hívei ..."
1394 PALASIK MÁRIA Több mint egy évvel később Piros László belügyminiszter-helyettesnek a közkegyelmi rendelkezések végrehajtásáról szóló 1953. november 23-i feljegyzése szerint 13 670 Budapestről kitelepített és kényszerlakhelyhez kötött személy érintett az amnesztiarendeletben. Ez a legmagasabb szám, amelyet a hivatalos szervek a budapesti kitelepítettekre vonatkozóan említettek.109 Visszatérve a Rudas-Cziráki-féle 1952. júniusi jelentésre, megtudhatjuk, hogy 1951. november 6-án — az AVH kérésére és Pőcze Tibor belügyminiszter-helyettes jóváhagyásával — újabb 13 családot telepítettek ki Heves megye 13 községébe, ez a kitelepítés összesen 41 főt érintett. Ebben a ciklusban 499 személyt mentesítettek a kitelepítés alól, 362 személynek engedélyezték, hogy szociális otthonba költözzön. Ebből a jelentésből sem tudjuk meg azonban, hogy a hatóságok hány családnak, illetve személynek engedélyezték a megyén belüli, illetve kívüli elköltözést, és hogy hányán álltak munkába a kitelepítés alatt. A kitiltás felemás feloldása A kitelepítettek helyzetén a Sztálin halála után bekövetkezett változások eredményeként 1953 nyarán az új miniszterelnök, Nagy Imre intézkedéssorozata enyhített. Nagy Imre 1953. július 4-i parlamenti programbeszéde az új szakasz politikájának jegyében meghirdette az addigi kirívó törvénytelenségek megszüntetését is, vagyis az internálás, a rendőrbíráskodás, a kitelepítések és a kuláklisták végét. A Magyar Dolgozók Pártjának Politikai Bizottsága elé Czakó Kálmán legfőbb ügyész terjesztette be azt az amnesztiáról szóló törvényerejű rendelettervezetet, amely az internáltak szabadon bocsátásáról és az internálótáborok megszüntetéséről is intézkedett. 1953. július 15-én az MDP PB a javaslatot elfogadta, és az július 24-én került a kormány elé. 1953. július 26-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet (11. számú) adott ki a közkegyelem gyakorlásáról, amelynek értelmében kegyelemben részesítették a két évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt politikai foglyokat. Ugyanezen a napon a Minisztertanács 1034/1953. számú határozatával döntött az internálás és a kitelepítések 1953. október 31-i határidővel történő megszűntetéséről, valamint a táborok feloszlatásáról. A felemás desztalinizáció110 jegyeit azonban ez az intézkedés is magán viselte, ugyanis a kitelepített embereknek megtiltották, hogy korábbi lakóhelyükre és otthonaikba visszatérhessenek, védve ezzel azokat, akik a kitelepítettek egykori lakásaiba beköltöztettek. Nem tudni, hogy pontosan mi okozhatott némi fordulatot az ügyben, de tény, hogy 1956. augusztus 1-jén a 24/1956. MT számú rendelettel megszűntették a fővárosban történő letelepedés engedélyhez kötését. Egy hónap múlva azonban ismét korlátokat állítottak, az MDP PB 1956. szeptember 7-i ülésén elfogadta Kovács Istvánnak, az MDP KV Káderosztálya vezetőjének — aki egyben a budapesti pártbizottság első titkára is volt — szóbeli előterjesztését a budapesti letelepedés korlátozásának megszüntetésé-109 MNL OL 276. f. 65/184. ő. e. no Erről lásd Gyarmati György - Palasik Mária: Az ÁVH intézménytörténetének társadalmi-politikai környezete 1953-1956. In: Trójai faló a Belügyminisztériumban i. m. 7-53.
