Századok – 2015
2015 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Palasik Mária: A budapesti kitelepítések politikai háttere és levezénylése, 1951-1953: "Lehetetlen, hogy a város legdöntőbb részében ezrével lakjanak a régi rendszer elszánt hívei ..."
1366 PALASIK MÁRIA a nyugdíjasok és kegydíjasok9 vidékre költöztetésével enyhítsenek a lakásgondokon,10 (Budapesten ekkor körülbelül 220 ezer nyugdíjas és kegydíjas élt). Az előzetes becslések szerint a VB a vidékre költöztetéstől 4-5 ezer lakás megüresedését várta. Az érintetteknek az elköltözés fejében ígérték volna a lakás árát (olyan összegben, mint amit a Fővárosi Ingatlankezelő fizetett a lakások megvásárlásánál), és attól függően, milyen távolságra költözik az illető, valamennyi segélyt is kapott volna a költözéshez. Vidéki lakásról mindenkinek magának kellett volna gondoskodnia.11 A VB-ülésen vita folyt arról, hogyan tájékoztassák az érintetteket. Voltak, akik a sajtó, voltak, akik hirdetmények útján közzétett felhívás mellett foglaltak állást, hangsúlyozva az önkéntesség szükségességét. Érdemes idézni Kovács Istvánnak, az MDP budapesti bizottsága titkárának véleményét erről a kérdésről. Szerinte spontaneitásra nem lehet építeni: „erre az elöljáróságokat12 sokkal jobban rá kellene állítani, kerületenként kell megnézni, hogy kik ezek a nyugdíjasok, és itt-ott néhány reakciós nyugdíjasnak barátságosan tanácsolni lehet, okosabb, ha elmegy vidékre. A nyugdíjasok között jócskán van reakciós, és egy csapásra két legyet ütünk. Persze, én nem arra gondolok, hogy terrorizálni kellene őket, vagy erőszakoskodni kellene velük, de meg lehet csinálni, hogy az elöljáróságokról valaki felkeresi őket és szempontokat ad nekik, hogy helyesebb lenne, ha elmennének vidékre.”13 Láthatjuk, Kovács István tárgyalásában a vidékre költöztetésnek már nemcsak gazdasági, hanem elsősorban politikai indítéka volt. A költözésre mégsem került, sőt a kérdés nyomtalanul lekerült a VB napirendjéről, és többet ebben a formában nem is tért vissza, azonban az internáltak vagy az egyes koncepciós perekben elítéltek családtagjait egyre gyakrabban telepítették ki lakóhelyéről.14 Ez a sors jutott a koncepciós perben elítélt, majd 1949. szeptember 24-én kivégzett Pálffy György altábornagy családjára: feleségét, Sármány Katalint és kislányát 1950 novemberében kitiltották Budapestről, két nap alatt kellett a debreceni kijelölt lakásba elköltözniük.15 Édesapja és férje 1950. áprilisi letartóztatása után Schifferné Szakasits Klárát öt gyermekével 24 óra leforgása alatt kényszerítették a budapesti lakásuk elhagyására 1950 júniusában, őket is Debrecenbe telepítették ki.16 Faragó László szociáldemokrata politikust minden előzmény nélkül 1950. július 18-án az AVH előállította és 9 A kegydíj olyan ellátás volt, amelyet az egykori állami alkalmazottak és hozzátartozói részére kivételes kegyképpen állapítottak meg abban az esetben, amikor az ellátás törvényes előfeltételeinek valamelyike (például a megfelelő szolgálati idő, kellő tartamú házasság stb.) hiányzott. 10 BFL XXIII. 102. a. Az Ideiglenes Városi Tanács VB 1950. július 25-i ülése 11 Uo. 12 A kerületi igazgatás szervei 1950 előtt. 13 Uo. 14 Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek. A kitelepítések tragédiája. Kráter Kiadó, Bp. 2008. 38-39. 15 Schifferné Szakasits Klára-. Holtvágányon. 1950-1956. Könyvértékesítő Vállalat, Bp. 1987. 54-58.; ÁBTL 2.1. 1/14. Pálffy György (Rajk László és társai); ÁBTL 2.1. I/14-a. Pálffy György (Rajk László és társai); ÁBTL 3.1.2. M-41420. „Sáfrány”. 16 Uo. i. m. 1-188. és ÁBTL 2.1. III/2. Szakasits Árpád és társai; ÁBTL 2.1. III/19. Schiffer Pál.
