Századok – 2015

2015 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Anderle Ádám: A Rajk-per spanyolországi előzményei

A RAJK-PER SPANYOLORSZÁGI ELŐZMÉNYEI 1353 antiszemitizmus lettek a fő vádak. Rajk politikai tevékenységében, mondja „Eb­­rói”, jelen van „a burzsoá nacionalista szellem, mely megnyilvánult a spanyolok lebecsülésében és a vezetésből való kiszorításában, a lengyelekkel szembeni hangulat szításában, ellentét szításában a brigád pártbizottság titkára ellen és az antiszemitizmus szításában.”119 A brigád pártbizottságának titkárára való utalás pedig egészen gyermeteg vád, s talán csak volt az a szerepe, hogy a tanú­­vallomás hitelességét erősítse.120 „Ebrói” tanúvallomása többféle következtetést enged meg. Egyfelől jelez­heti, hogy Sztálin halála után a trockizmus már lekerült a vádak listájáról, he­lyette új, „aktuálisabb” politikai vádakat látunk, s ezek kerültek be a Rajk­­vádak új listájába. Mindezt érthetővé teszi, hogy a magyar pártvezetés (Rákosi, Gerő, Farkas, Révai) nem változott. Nagy Imre kérészéletű miniszterelnöksége sem rendítette meg sem a legfelső pártvezetés, sem az AVH hatalmát. Ezt jelez­te, hogy a per-újrafelvételek mellett újabb koncepciós ítéletek születtek, magát Nagy Imrét is leváltották párttisztségeiből 1955. április 14-én, és decemberben a pártból is kizárták.121 Haász László jellemzése (Komintern, 1941) A Rajk László - Haász László konfliktus előzőekben bemutatott története elsősorban az érintettek vallomásaira, visszaemlékezéseire támaszkodott, csu­pán kevés olyan írott forrást hasznosíthattunk, amelyek az érintettek korabeli dokumentumai voltak. Mindenekelőtt a Györkei Jenő által közölt Rajk-levél, a XIII. Brigád pártbizottságának Haászról írott jellemzése, valamint Haász 1936 és 1938 közötti önéletrajzai tartoznak ide. Ezért van különleges jelentősége annak az 1941 februárjában született Komintern iratnak, amely Haász tevékenységének összefoglaló jellemzése. Ez tulajdonképpen abba a sorozatba tartozik, amelynek keretében, Fodor/Berger Zoltán is elkészítette az emlékiratában említett Rajk-jellemzést, amiről tanul­mányunkban részletesen írtunk is. Haászról ugyancsak a KI Archívum vezetője („Edo”) által jegyzett jellem­zés készült, melyben a Archívum Haászról szóló gazdag iratanyagát használták fel - alighanem jelentős részben ugyanazokat az iratokat, amelyek alapján Fo­dor/Berger Zoltán a pozitív Rajk-jellemzést készítette. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Kominternben született Haász-jellemzést, amely spanyol nyelven készült, valószínűleg az SKP számá­ra. A teljes szöveg bemutatását azért tartjuk indokoltnak, mert részletes összegzése az általunk bemutatott történetnek, s ugyanakkor e jelentés infor-119 ÁBTL, V-142673/4. 49-57. 120 Györkei szerint 1937 augusztusa és 1938 márciusa között Lorenzo Varela a párttitkár, ez­után a brigád komisszári rendszerének átalakulásával a Rajk által is említett - s egyáltalán nem pejoratív értelemben - „Julio elvtárs” lett a brigád párttitkára. Lásd még 88. lábjegyzetet, amely­ben a brigád pártbizottsága Rajk mellé állt. Györkei J: A spanyolországi i. m. 167., 173. 121 Szász B.: Minden kényszer i. m. 383.

Next

/
Thumbnails
Contents