Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp István: Ö. Kovács József: Vidéki Magyarország 1945-1970. Dokumentumok földről, hatalomról, emberi sorsokról
1324 TÖRTÉNETI IRODALOM Nagyban segítette volna közölt szövegek értelmezését a korszak agrártörténetéről — mert mégiscsak ez a kötet szorosan vett tárgya — szóló korrekt és szabatos áttekintés. Ettől azonban eltekintett Ö. Kovács, csupán egy rövid kronológiát közöl, amely azonban nem pótolhatja a hiányzó tanulmányt. (Ráadásul még a kronológiába is csúsztak hibák, így például kimaradt, hogy az új gazdasági mechanizmus intézkedéseit az agráriumban már 1966-ban életbe léptették, hogy teszteljék a reformok hatását.) Egy ilyen áttekintést nem lehet elhagyni, hiszen akkor nem értjük meg azokat a dokumentumokat, amelyek valóban a XX. század legnagyobb horderejű társadalomtörténeti változását, a hagyományos paraszti társadalom megszűnését mutatják be. Annál is inkább sajnálatos ezen rövid összefoglaló hiánya, mert tavaly látott napvilágot az a kelet-európai kollektivizálások történetét mintaszerű tanulmányokban feldolgozó kötet, melynek egyik szerzője éppen O. Kovács József volt. (The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entaglements. Ed.: Constantin Ioradachi and Arnd Bauerkámper. CEU Press, Budapest - New York, 2014.) Az itt olvasható 30-40 oldalas írások bármelyike beilleszthető lenne a lengyel, a román vagy a bolgár paraszti társadalom átalakulását bemutató forráskiadványba, ezért is nehezen érthető, hogy a magyar változatból miért hiányzik. Persze e bevezető összegzés hiányán nem csodálkozhatunk, hiszen a szerző alapvetése szerint: „A szovjet típusú diktatúrák történetét, vagyis egyáltalán a szocialista projektet illetően is igazából nem az a kérdés, hogy mi történt, hanem az hogy miképpen történhetett meg.” (40. o.) Mielőtt mosoly fakadna az arcunkra, szögezzük le: a kötet összeállítója súlyosan téved, ha úgy véli a társadalom történetének vizsgálata során mellőzhető a köztörténet és/vagy politikatörténet alapos ismerete. Elég azokra a kollégáira hivatkoznunk, akár Gyáni Gáborra vagy Valuch Tiborra, akik a két háború vagy a szocialista korszak magyar társadalmáról fontos kötetek sorát publikálták. (Gyáni Gábor: Mindennapi élet Horthy Miklós korában Corvina, Budapest, 2006. és Valuch Tibor: Mindennapi élet Kádár János korában Corvina, Budapest, 2006.) Hajnal István híres formulájából, amely a szociológia és a történettudomány szükségszerű találkozásáról és együttes műveléséről szól, sem következik az a fajta igénytelenség és tudáshiány, amely a köztörténetet illetően számos ponton megragadható. Sajnos újból ki kell mondanunk azt a kissé talán lapos ismeretelméleti közhelyet, hogy a tárgy ismerete nem nélkülözhető az alapos kritikához. Még a kommunista diktatúra történetének elemzésekor sem, mivel ennek hiányában rendkívül leegyszerűsített, a kérdéseket lehetőleg nélkülöző történelemszemlélet lesz a végeredmény. Ezen állításaim alátámasztására szeretnék jó néhány példát felsorakoztatni, amelyek azonban közel sem adnak teljes áttekintést. Az első és talán a legfontosabb probléma az, hogy a szerző a címmel ellentétben nagyon erőteljesen az 1957 és 1962 közötti időszakra összpontosít: a közölt 360 forrásból 273 erre az időszakra vonatkozik. Olyan fontos társadalomtörténeti események, mint az 1945-ös földreform, az 1948-ban induló első kollektivizálási hullám, a korai tagosítások, a mezőgazdasági terménybeszolgáltatás ügye, a kulákperek és kitelepítések, a második kollektivizálási hullám 1955-56-ban, vagy az 1964-től lassacskán, majd 1966-ból pedig rendszerszerűen kibontakozó intézményi reformok és az azokra adott paraszti reakciók alig néhány forrás erejéig, vagy egyáltalán nem szerepelnek a kötetben. Szinte teljes egészében kimarad a paraszti társadalom és az 1956-os forradalom, illetve az azt követő megtorlás vizsgálata. Ilyen alapvető hiátusok mellett hogyan beszélhetnénk reprezentativitásról? Ezen túl az 1957 és 1962 közötti időszak is erősen elnagyolt: az olvasó például semmit sem tud meg a pártvezetésen belüli komoly vitákról, vagy arról, hogy miért maradtak és szerveződtek újjá téeszek 1956-ot követően. Szerencsére néhány forrásban felbukkannak a tehetős parasztemberek vagy középparasztok által vezetetett téeszek, s ez máris módosítja az egysíkú képet. A kötet szerkesztője számos esetben vétett szövegértelmezési hibákat, akár nemtörődömségből, akár azért, nem akart/tudott a kiválasztott forrásokkal megbirkózni. Az elsőként publikált dokumentum (75. o.) címe így szól: „Feljelentési jegyzőkönyv az L.J.-nek tulajdonított kommunistaellenes kijelentésről”. A nem egészen hét sorból álló szövegben viszont az alábbi szerepel: „1947. január 20-án megjelent L.J. szikszói lakos, előadja az alábbiakat: B.S. szikszói lakos gőzmalmi alkalmazott özv. N.I.-né lakásán az alábbi kijelentést tette: »Én is beállók kommunistának, mert a kommunistának lehet lopni, rabolni... De nemsokára lesz kommunizmus.«” Vagyis a címben szereplő állítással szemben arról van szó, hogy L.J. feljelentette B.S-t, mivel kommunistaellenes kijelentéseket tulajdonított neki. Egy másik helyen pedig azt olvashatjuk, hogy Keserű (helyesen Keserű) János levelet írt Czinege Lajosnak, az MSZMP Szolnok megyei titkárának jászárokszállási párttagok névtelen bejelentésével kapcsolatban. (276-277. o.) Már a szöveget olvasva is elég furcsa, hogy a központi pártapparátusban dolgozó Keserű egészen apró részletekben
