Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp István: Ö. Kovács József: Vidéki Magyarország 1945-1970. Dokumentumok földről, hatalomról, emberi sorsokról
TÖRTÉNETI IRODALOM 1323 1969-ből származik, ami ugyan apróság, az viszont nagyobb gond, hogy nem derül ki a záró évszám mennyiben és miért korszakhatár a vidéki magyar társadalom történetében. Ráadásul azt sem definiálja a szerző mit ért vidéki Magyarország alatt. Bár a közölt dokumentumokból kiderül, hogy elsősorban a parasztságot, némileg tágabban a falusi társadalmat mutatja be, mégis hiányérzetünk támad. Az ipari munkásságról, az értelmiség rétegeiről, a státuszát vesztett polgárságról, a pártállami bürokratikus apparátus tagjairól nem esik szó, illetve csak közvetetten, a termelőszövetkezetek ügyeihez kapcsolódva. Szűkebb, feszesebb, a tárgyhoz jobban illő címet kellett volna választani. A szerző 360 forrást közölt, négy nagyobb témakörbe rendezve. A források köre rendkívül széles körű és változatos: párttestületi jegyzőkönyvek, hivatalos minisztériumi jelentések, titkosszolgálati összefoglalók, közhatalmat gyakorló személyek és egyszerű állampolgárok által írott levelek egyaránt megtalálhatók a kötetben. A szerkesztés igen komoly hibái ellenére a témával foglalkozó szakemberek számára akad néhány olyan jelenség, amelyet ügyesen és alaposan világított meg a szerző. így például több forrás is érzékelteti, hogy elérkezett az ideje az 1945-ös földreform újragondolásának, mivel számos olyan problematikus eleme volt a folyamatnak, amelyről korábban nem, vagy csak érintőlegesen esett szó. Ezt példázza az a Vas megyei történet, amikor egy ellenállási érdemei okán mentesített, a helyi közösség által tisztelt személy nem kapta vissza az ő jogosan megillető földbirtokot (192-197. o.). Azonban a jól kiválasztott forráshoz sajnos vaskos tévedések is társulnak. A 82. oldalon lévő 2. lábjegyzetben azt olvashatjuk, hogy a kulákok likvidálása már 1945-ben megkezdődött, mert már ekkor elvették a vagyonos parasztok földjét. Ez egyszerűen nem igaz, s ezt nem csupán a földosztás szóló tekintélyes szakirodalom igazolja, hanem az a dokumentum is, amelyet Ö. Kovács József közölt három oldallal később: ebben egy 172 katasztrális holddal rendelkező gazda 1949-es jogfosztásáról esik szó. A kötet jobban sikerült részei közé sorolhatók a telepes és helyben lakó gazdák ellentéteit, az 1957-58 földrendezés anomáliáit, a termelőszövetkezeteken belüli korrupciót vagy a kétlakiak nehézségeit bemutató részek. Természetesen ezeken túl is vannak fontos, az erőszakot egészen megrázóan dokumentáló források is, így például a Veszprém megyei Zalagyömörőn vagy a Borsod megyei Zalkodon történt brutális kínzásról, verésről szóló történetek. Ezeket a dokumentumokat korábbi monográfiája függelékében egyszer már publikálta a szerző. (O. Kovács i. m. 477-508.) Viszont a másodközlés tényéről sajnos nem értesül az olvasó. Mint az eddigi leírtakból is kitűnik, a kötetnek számos fogyatékossága van, amelyek igen jelentős része minden bizonnyal kiküszöbölhető lett volna, ha a szakmai lektorálás és nyelvi-stilisztikai szerkesztés nem marad el. Erre azonban nem került sor és ennek hiányában nagyon problematikus munka került az olvasók kezébe. Először is feltűnő az a nyelvi igénytelenség, pongyolaság, zavarosság, amely az Ö. Kovács József által írott szövegeket jellemzi. Ennek érzékeltetésére hadd hozzak néhány példát a kötet 65-69. oldalain található rövid kronológiából: „Folytatják a kényszermunkára való elhurcolásokat.”; „A »demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló« törvényjavaslat (VII. te.) elfogadása, a koncepciós perek hivatkozási alapja.”; „A civil társadalom radikálisan szétesik.”; „Hatályba lép a bankok államosításának törvénye.”; „Májusban 11 gépállomás létezik az országban.” „megműveltnek nyilvánított területek”. Vagy különösen érdekes az alábbi meghatározás: „1951. szeptember 6. Kommunista párti (MDP PB) határozat a »kulákok« elleni politikáról.” Ez a mondat nyelvi szempontból rendben van, csupán furán hat, hiszen ebben a formában azt jelenti, mintha az MDP egy lett volna a működő pártok közül. Természetesen nem a recensben rejtőző nyelvőr okvetlenkedik, nem csupán az igényes és szép kifejezésekről van szó, hanem többről is. Egy olyan munkában, amely a többek között a diktatúra nyelvhasználatát mutatja be és nagyon helyesen hangsúlyozza a gondos elemzés, a manipulált, mesterséges nyelv dekódolásának fontosságát, nem fogadható el semmilyen homályos, pontatlan, értelmetlen megfogalmazás. Sajnos a nyelvi pontatlanság és homályosság a fejezetek címében is tükröződik. A rendkívül eltérő hosszúságú fejezetek szervező elve homályban marad. Nem egészen derül ki, hogy miért került egyik vagy másik forrás ide vagy oda. Érdemes lett volna megtudunk, hogy mit ért 0. Kovács József „individualizált osztályharcon” vagy a „kollektív üzemformák miliőin”. Ezekhez képest a kötet legterjedelmesebb fejezete (190-537.O.) a kissé semmitmondó „Levelek, levelezések” címet kapta, ami eléggé suta meghatározás. Arra számíthatnánk, hogy magánszemélyek és politikusok személyes leveleivel találkozunk, ehhez képest ugyanúgy ömlesztve vannak a források mint a többi nagy fejezetben: hivatalos pártiratok vagy állambiztonsági összefoglalók éppen úgy levélnek minősülnek, mint a Szabad Föld szerkesztőségének vagy egy befolyásos pártvezetőnek küldött magánlevelek.
