Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Garadnai Zoltán: Magyar-francia kapcsolatok 1945-1990. Források
1310 TÖRTÉNETI IRODALOM ni, az összefüggéseket levéltári forrásokon keresztül megérteni. Nagy mennyiségű irat keletkezik ugyanis a különböző döntéshozatali helyeken (pl. követségek, nagykövetségek, külügyminisztérium, elnöki palota, titkosszolgálatok, magánszemélyek, stb), vagyis a lehető legszélesebb forrásfeltárásra kell törekedni, ehhez a szükséges engedélyeket meg kell kérni, mivel csak így lehet elvégezni azt a feltáró és szelektáló munkát, amely révén mértéktartó vélemény lehet formálni. Az iratok nagy mennyisége önmagában még nem jelenthet garanciát arra, hogy az események minden összetevőjét megérthessük, hiszen gyakran egy-egy feljegyzés vagy kézzel papírra vetett észrevétel jobban megvilágítja számunkra a korszak döntéshozóinak gondolkodását, nem beszélve az audiovizuális források jelentőségéről. Szerencsére napjainkban már nincsenek politikai-ideológiai korlátok a kutatók előtt sem Franciaországban, sem Magyarországon, lényegében csak munka és idő kérdése az, hogy a lehető legteljesebb forrásbázist állítsuk össze. Ugyanakkor ez a feladat számos nehézséget rejt magában, hiszen az írott források önmagukban nem feltétlenül adják vissza annak a korszaknak a történetét, amelyben a döntések gyakran szóban, a színfalak mögött történtek. Ebben segíthet az interjúkészítés, vagyis az „oral history”, de ennek használata újabb módszertani kérdéseket vet fel, hiszen a visszaemlékezések forráskritikai elemzése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az eseményeket reálisan értékeljük. Ezen csapdák, tévutak kikerülése nem könnyű feladat, de elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy megértsük egy-egy nagyhatalom politikájának minden összetevőjét. Ezt a nagy feladatot csak megfelelő módszertani megalapozással, és egy ún. „elemzési vezérfonal” kiválasztásával lehetett elvégezni úgy, hogy a levéltári és egyéb források mellett a szakirodalom lehető legteljesebb (jelen esetben döntően francia és magyar nyelvű) feltárására és felhasználásra törekedjünk. A nemzetközi kapcsolatok történetének, és azon belül egy-egy ország (jelen esetben Magyarország és Franciaország) nemzetközi helyének, helyzetének megértése komoly kutatómunkát és egyben nagy a felelősséget igényel, és csak a különféle szempontok egybevetésével lehet az események összes mozaikkockáját kirakni. A kérdés az, és ez jelen esetben is fennáll, hogy egy-egy nagyhatalom és Magyarország kapcsolatának bemutatása csak a bilaterális együttműködés történetének ismertetésével lehetséges-e? Meglátásom szerint Franciaország külpolitikájának megértéséhez feltétlenül szükséges a geopolitikai szempontú megközelítés, és azon belül egy-egy régió (jelen esetben Kelet-Közép-Európa és a Szovjetunió) egészéhez való viszony megértése, annak globális kontextusban való elhelyezése. Kecskés D. Gusztáv könyvének bevezető tanulmánya és az ahhoz kapcsolódó kitekintés ebből a szempontból nézve az olvasóban hiányérzetet kelt. A kötetben szereplő dokumentumok túlnyomó többsége a magyar és a francia külügyi levéltárakban végzett feltárások eredményeképpen kerültek kiválasztásra, és a szerző ebbe a munkába bölcsen bevonta a korszakkal és a témával foglalkozó kutatókat, ugyanakkor megfosztotta magát attól, hogy személyes kutatási tapasztalatok alapján végezhesse el a források kiválasztását és elemzését. A külügyi források mellett természetesen a pártkapcsolatokat sem lehet figyelmen kívül hagyni, és azt sem, hogy a pártállam rendszerének logikájából következően a stratégiai döntések előkészítése tekintetében az MSZMP archívum primer forrásbázisnak számít. A kötetben szereplő pártdokumentumok az FKR illetve az FSZP Nemzetközi Titkárságának Magyarországgal foglalkozó dokumentumaiból kerültek kiválasztásra. A kommunista kapcsolatok vonatkozásában az FKP és az MSZMP kapcsolatai kerülnek bemutatásra. A titkosszolgálatok tevékenységét a francia rendőrségnek az 1956 utáni magyar emigránsok beilleszkedését, viselkedését elemző forrás, illetve a magyar titkosszolgálat által készített két forrás mutatja be. A dokumentumok között találunk nyilvános állásfoglalásokat is (pl. a francia Nemzetgyűlés határozata az 1956os magyar tragédia kapcsán, az 1976-os magyar-francia közös közlemény). A közölt sajtóanyag nagyobb része magyar és francia sajtóanyagból származik, miközben a sajtódiplomáciai területre vonatkozóan a könyvben elemzés nem található, így ezek a dokumentumok „kilógnak” a többi forrás közül. Érdemes lett volna ezen a területen is jobban elmélyülni, és a forráskiválasztás szempontjainál megindokolni a döntést. Összességében megállapíthatjuk, hogy Kecskés D. Gusztáv könyve összefoglalja a magyar-francia kapcsolatokról eddig szerzett ismereteinket, a kronológiának és a témára vonatkozó bibliográfiának köszönhetően hasznos kézikönyvként szolgálhat a kérdés iránt érdeklődő kutatók számára. A könyv formai szempontból nézve, a kritikai és magyarázó lábjegyzetelésben, a bibliográfiában és a témával foglalkozó szakértők bevonása tekintetében egyaránt mintaértékű vállalkozás. A forrásokhoz kapcsolódó részletes lábjegyzetek, a legendák, a rövid leírások segíti az olvasót abban, hogy az adott konkrét dokumentumot történeti kontextusba helyezze.
