Századok – 2015
2015 / 5. szám - TANULMÁNYOK - Markó Richárd: Adalékok a magyarországi zsidóság közjogi helyzete történetéhez rendi országgyűléseink tükrében 1790-1830. (II.)
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG KÖZJOGI HELYZETE ...1790-1830 1175 sátol tiltassanak el, igazságos lévén, hogy ezen nemzet, mely a hazának számos jótéteményeiben és kedvezéseiben részesül, annak minden terhét is viselni segitse.”182 Az újoncok kiállításával kapcsolatosan a rendek november 5-i üzenete és felirati javaslatában a zsidókra vonatkozó részletnek (3./b) még azon változata szerepel, mely még nem került a concertationalis bizottmány elé, tehát még nem a végleges szöveget tartalmazta: „Hogy egyszerre, ’s rövid idő alatt még pedig télen állíttassanak ki ’s a’ Zsidók is népességükhöz képest tulajdon nemzetökböl állítandó ujonczok’ adására köteleztessenek, ’s ujonczaik az illető törvényhatóságéi közé vétessenek fel.”183 A 29. országos ülésen 39. pont alatt Veszprém vármegye a zsidók természetes szaporulatával kapcsolatos nemtetszésének ad hangot, s kéri, hogy helyezzék vissza Szent László és Kálmán király törvényeit a keresztény szolgák alkalmazásának tilalmáról, mely által a zsidók az egyéb munkákba is jobban bekapcsolódhatnának.184 Pest vármegye 52. pont alatt azt panaszolja, hogy hadiállapot esetén a zsidók nem maguk közül állítanak ki újoncokat, hanem keresztényeknek adnak pénzt ezért. Ezt szeretnék megoldani szabályozással.185 82. pont alatt Szepes vármegye Horváth Ferdinánd bárónak egy zsidóval kötött haszonbérleti szerződését panaszolja, majd visszaköveteli a bérleményt, valamint tiltást kér a bérletre.186 90. pont alatt Torna Vármegye kéri, hogy szerezzenek érvényt az 1806. évi bevándorlási tilalomnak, mivel azonban e javaslat éppen kidolgozás alatt állt, e kéréssel érdemben nem foglalkoztak.187 Ez a kérelem a követi utasítás 8. pontjában is olvasható: „A legmélyebb tiszteletben tartatik Őfelségének azon kegyelmes királyi rendelése, melynél fogva az 1806-ik esztendő Kisasszony hava 18-ik napján kelt kegyelmes királyi parancsolat által a zsidóságnak az országban tapasztalt szerfelett való beköltözése tilalmaztatik, mely kegyelmes királyi parancsolat, hogy annál nagyobb foganatossággal megtarttasson, követ urak azt világos törvény által is elhatároztatni sürgessék. Arra törekedjenek, hogy az országnak rendjei oly hathatós módokról gondoskodjanak, melyeknél fogva a zsidóság szaporodásának gát vettessen.”188 94. pont alatt Zemplén vármegye a zsidó Eisenberger Dávid visszatérése miatt panaszkodik, hivatkozva a hegyközségi kitil-182 Galgóczy K.: Pest, Pilis és Solt...i. m. 1876. I. 141. 183 Bertha Sándor-. Országgyűlési Tárcza 1830ról. Nyomatott Trattner-Károlyi’ Betűivel, Pesten 1843. 132. 184 Acta Comitiorum 1830. LXIX. sz. 352. vő. Gravamina et Postulata Statuum et Ordinum Regni Hungáriáé et Partium eidem adnexarum tam Generalia, quam Particularia, quae in Comitiis Regni Anno 1830 celebratis per exmissum eatenus Regnicolarem Deputationem, in unum collecta, et Opinione ejusdem Deputationis, partim Comitialiter pertractanda, et Suae Majestatis Sacratissimae substernenda; partim ad suas Competentias releganda, vel exmittenda censebantur. Typis S. Ludovici Weber, Posonii 1830. 48. vö. Joseph Orosz: Ungarns gesetzgebender Körper auf dem Reichstage zu Pressburg im Jahr 1830. I—II. (1831-1832) Bei Paul Gotthelf Kummer, Leipzig 1832. II. 212. 185 Gravamina et Postulata Statuum et Ordinum... quae in Comitiis Regni Anno 1830 celebratis... 1830. 52. 186 Acta Comitiorum 1830. LXIX. sz. 367. vö. Gravamina et Postulata Statuum et Ordinum... quae in Comitiis Regni Anno 1830 celebratis... 1830. 61. 187 Acta Comitiorum 1830. LXIX. sz. 371. vo. Gravamina et Postulata Statuum et Ordinum... quae in Comitiis Regni Anno 1830 celebratis... 1830. 64. 188 MNL OL, N 119, 2. fasc. 107. sz. 143.