Századok – 2015
2015 / 5. szám - Deák Ágnes: A "Bach-Zichi huszár"-ok. Hivatalvállalás a Schmerling-provizórium idején
HIVATALVÁLLALÁS A SCHMERLING-PROVIZÓRIUM IDEJÉN 1153 lentmondanak annak, hogy a megyei vezető tisztviselők körében volt a legnehezebb továbbszolgáló alkotmányos tisztviselőket találni, hiszen arányuk a vezetők között rendre magasabb volt, mint a tisztikarok összességén belül, de számuk abszolút értékben nem volt magas. Kutatási eredményei ugyanakkor meglepőek lehetnek Pest-Pilis-Solt megye vonatkozásában, hiszen a Kapy által kifejtett, már említett nagy nehézségek fényében az alkotmányos tisztviselők 23,9%-os aránya az összes hivatalnok között mindenképpen figyelemre méltó. Pap kutatásaink legalább ennyire meglepő eredménye az, hogy a vizsgált megyék közül négyben az új hivatalvállalók körülbelül 50%-ot vagy annál többet tettek ki, de a másik két megyében sem volt elhanyagolható a részesedésük (36,4%, 27%). A korabeli visszaemlékezések persze nagyon negatív képet festenek róluk, mondván, ők korábban hiába instanciáztak hivatalért, nem kellettek, most viszont teljesült az álmuk.83 Mindamellett ez a hivatalvállalói réteg az, amelyről jelenleg a legkevesebbet tudunk. Az együttműködők - a cs. kir. hivatalnokok visszatérése A megyei tisztikar harmadik, a hivatalnokok számát tekintve a megyék többségében nem elhanyagolható merítési bázisát a megelőző évtizedben szolgált, 1860 októberében úgynevezett rendelkezési állományba került volt császári hivatalnokok alkották. A körülbelül 5000 rendelkezési állományba helyezett közül körülbelül 2000 hivatalnok érkezett más tartományból a megelőző évtizedben, s ők túlnyomó többségben elhagyták az országot, a többiek viszont magyarországi születésűek voltak.84 A rendelkezési állományú tisztviselők státusa meglehetősen speciális volt. Az uralkodó utasítása szerint aktív fizetésüket továbbra is kapták (pótlékok nélkül) először egy évre, majd ezt újra és újra hosszabbították, ennek cserébe viszont korlátlanul kirendelhetők voltak kisegítő vagy állandó állami szolgálatra az ország bármely hivatalához, azt kötelesek voltak elfogadni. Ha pedig vonakodott valaki hivatalt vállalni, a fizetésfolyósítást fel lehetett függeszteni, fegyelmi úton eltávolítani a hivatalnoki karból, ami valamennyi addig szerzett jogosultságának (nyugdíj-, végkielégítés) elvesztésével járt. A kincstár kímélése szempontjából természetesen kívánatos volt minél több rendelkezési állományú hivatalnokot alkalmazni, hiszen az nem jelentett további kiadást az államháztartás számára. Ugyanakkor a rendelkezési állományból való kikerülés a hivatalnokok túlnyomó többsége számára is hasznos lehetett, hiszen bizonytalan volt, hogy meddig is élvezhetik a fizetést, s utána mi történik velük. Voltak azonban olyanok, akik a bizonytalan helyzetben inkább kivártak volna, főképp, ha 1860 őszén egyszer már pellengérre állították őket. A Szatmár 83 Vö: „kik a Bach systema alatt folytonos folyamodgatás dacára sem bírtak bejutni”. Magyar nyelvű levélrészlet, aláírás és keltezés nélkül (másolat) Pálffy Forgáchhoz intézett (Buda, 1861. dec. 23-i) jelentése mellékleteként. MNL OL D 185 1861:1135. 84 A minisztertanács ülésének jegyzőkönyve, 1861. dec. 12. Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848-1867. V Abteilung: Das Ministerien Erzherzog Rainer und Mensdorff. Bd. 3. Hg. Stefan Malier Wien 1985. 111-112.