Századok – 2015
2015 / 5. szám - Tóth Árpád: Nemesség, polgárság és honorácior értelmiség határán: városi tisztségviselők a késő rendi társadalom korszakában
1104 TÓTH ÁRPÁD városi tanácsba. Hasonló utat járt be például Johann Gottfried Kunze (1742-1813) szűcs és szőrmekereskedő, aki az árvagyámi és szószólói poszt után 64 évesen, vagy Simon Peter Weber — a például a Pressburger Zeitung című lapot is kiadó — nyomdász (71756-1842), aki jóval fiatalabban, 50 éves korában lett tagja a városi magisztrátusnak. Érdekes következtetés levonására ad lehetőséget az 1815. évi városi tisztújítás jegyzőkönyve, amelyből ismerhetők a szavazás során alulmaradt személyek nevei is. A forrásból megtudjuk, hogy abban az évben két (elhunyt) tanácsnok helyét kellett betölteni, a már említett, ügyvéd végzettségű Stephan Schützét és Kunzéét. Ezt a város úgy oldotta meg, hogy az egyik posztra három értelmiségit jelölt (a végül befutó — a korábban a Magyar Hírmondó szerkesztésében is szerepet vállaló — Tállyai Dániel ügyvéd mellett egy városi irodai tisztviselőt, Michael Martinyt, aki korábban a pozsonyi líceum akadémiai tagozatán is tanult, továbbá egy helyi orvost, Kari Albrechtét). A másik hely betöltésekor viszont a választott polgárság három, testületükben tagtárs személy közül döntött, és a megválasztott Weber nyomdász a késmárki hátterű, nemes Daniel Czerva és a soproni születésű Gottlieb Reck kereskedőket előzte meg a szavazatok számában. Úgy tűnik ez alapján, mintha a polgári kötődésű tanácsnokot hasonló pályafutású személlyel igyekezett volna pótolni a város. A későbbiekben azonban ez a rendies képviseleti gyakorlat megszűnt; 1821-ben Szakmáry Sámuel kereskedő (korábbi a városi kamarai ellenőre) egy városi irodai karriert befutott, jogvégzett jelölttel szemben maradt alul, és 1839-ben, amikor a korszakban utoljára került sor polgári foglalkozású személy jelölésére, Ballus Pál borkereskedő négy jogászt utasított maga mögé a szavazás során.37 Összességében megállapítható, hogy a bemutatott polgári jéllegű pályafutás a 19. század első felére súlyát tekintve visszaszorulóban volt. A pénzkezelési feladattal járó tisztségek (a kamarás, a számvevő, az árvagyám és az adószedő) betöltői közül egyre kevesebb ilyen előéletű tag került be a városi tanácsba, vagyis jutott fel a városvezetés felső rétegébe, és a megválasztottak is egyre inkább a magas iskolai végzettségű, illetve kifejezetten a művelt polgársághoz kapcsolódó személyek voltak (a német egyetemeken is megfordult Ballus például két könyvet is írt).38 Az is látszik, hogy a polgári háttér nem szükségképp jelentette azt, hogy az illető helyi, törzsökös családban született: a példaként felsorolt összes személy bevándorló volt Pozsonyban (a soproni gyökerű Szakmáry és a Modorban született Ballus is), igaz, házasságuk révén többségük tekintélyes helyi polgárcsaládokhoz kapcsolódott (apósaik többnyire választott 37 Az 1815. évi tisztújításra: AMB 2. a. 1815., N. 1108. passim, az 1821. évire uo. 1821., N.1876. passim, az 1839. évire uo. 1839., a 373. oldaltól. Összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy a pesti városi tisztviselők társadalmi hátterének vizsgálata azt mutatta, hogy a reformkorra megszűnt az a korábbi gyakorlat, mely szerint akár a tanácsba is fel lehetett emelkedni ilyen előélettel: ott 1807-ben egy szűcsmester az utolsó, akit kézművesként tanácsnoknak választottak. Vö. Schmall L Adalékok i. m.; Tóth A: Hivatali szakszerűsödés i. m. 50-51. 38 Babusról: Sas A.: A koronázó város i. m. 80-85. A pozsonyi katolikus tisztviselők közül 1848 előtt a két utolsó megválasztott tanácsnok Karl Vinzent Sessel patikus (1812) és Alois Edl kereskedő (1830), akik mindketten szószólói posztot töltöttek be korábban. Minden más ismert jelölt 1806 és 1848 között jogismeretéből élt (ügyvédként vagy uradalmi jogi képviselőként) vagy a városi igazgatásból érkezett.
