Századok – 2015
2015 / 5. szám - Tóth Árpád: Nemesség, polgárság és honorácior értelmiség határán: városi tisztségviselők a késő rendi társadalom korszakában
VÁROSI TISZTVISELŐK A KÉSŐ RENDI TÁRSADALOM KORSZAKÁBAN 1099 dés két tekintetben is fontos elemzési szempont lehet a késő rendi társadalom viszonyrendszerében. 1. Ha nemes származásúak kerülnek a városi igazgatásba, ez olyan irányú átjárás lehetőségét jelzi a kiváltságos rendek között, hogy a köznemesség fiai a hozzájuk képest alacsonyabb rangú rend felé tájékozódnak, és ez ellentétes a társadalmi hierarchia bevett normáival. Habár az ilyen mobilitási út önmagában aligha borítja fel a rendek presztízsrangsorát, különösen, mivel a nagyszámú köznemesség köreiben ez az út csupán egy a földbirtok nélküliek megélhetési stratégiái közül, fontos megállapítani, hogy általános tendenciáról beszélünk, vagy csak ritka, eseti előfordulásról. 2. Ha viszont a városvezetők tömegesen nyernek nemesi címet, az úgy értelmezhető, hogy a társadalmi felemelkedés útja számukra és az ő szemükben továbbra is a nemesítésen keresztül vezet, és hogy a városvezetői tisztségek a nobilitáció sikerrel kecsegtető kapujaként szolgálnak. A városvezetésben azonosítható köznemesi jogállásúak magas arányának kérdésére legrészletesebben Oszetzky Dénes tért ki. A szerző egyetemi doktori disszertációjában — amelyben Szekfű Gyula volt a témavezetője — a polgárság helyzetét „a rendiség felbomlása idején” vizsgálta, és munkája nyomtatásban megjelent két fejezete közül az egyikben kifejezetten a „városi hatósággal” foglalkozott, ahol kitért a nemesek városi hivatalvállalására is. Miközben maga is megállapította, hogy a csekély feldolgozottság miatt korai általánosítani, és bemutatott olyan szabad királyi városokat (Buda, Pest, Szabadka), amelyekben csekély volt a nemesi jogállásúak részaránya, azt az állítást fogalmazta meg, hogy a felvidéki városok tanácsait nemesek vezették.21 Értékelését néhány évvel később Hajnal István is osztotta a 19. századi magyar társadalom fontos és korszerű áttekintését nyújtó könyvfejezetében.22 Míg Oszetzky esetében a hivatkozások révén azonosíthatók azok a forrástípusok, amelyekből következtetését leszűrte23, addig a szintézis igényével írott Magyar művelődéstörténet részeként elkészült Hajnal-féle tanulmány esetében valószínűleg műfaji okokból nincsenek jegyzetek. A magunk részéről hozzátehetjük, hogy az azóta eltelt nyolc évtized során alig gyarapodtak ismereteink a kérdéssel kapcsolatban. Az 1970-as és 1980-as évek nagy városmonográfiái (Budapest, Debrecen, Szeged) például éppen úgy nem vizsgálták rendszeresen a nemesek városi szerepvállalásának arányát, mértékét, mint ahogy a rendszerváltás óta felélénkült nemességkutatás seregszemléjét jelentő konferencián nem kapott figyelmet a városi nemesség hivatalviselő szegmense.24 Alapkutatások híján a modern rosok nemesi rendű lakosainak problematikája a felső-magyarországi városszövetség tevékenysége tükrében? Korall 9. (2002) 79-106. 21 Oszetzky D.: A hazai polgárság i. m. 60-62. Munkája 213. jegyzetében a szerző maga is úgy látta, hogy Mályusz Elemér „túl határozottan” fogalmaz a városi tanácsok elnemesedéséről. Oszetzky D.: A hazai polgárság i. m. 124. 22 Hajnal István: Osztálytársadalom. In: Az új Magyarország. (Magyar Művelődéstörténet. V kötet) Szerk. Domanovszky Sándor. Bp. é. n. [1943.] 23 Nemességtörténeti kézikönyveken kívül a táblabírói címekre, illetve a polgárkönyvben és címtárakban használt „dominus” megnevezésekre alapozta megállapításait. Oszetzky D.: A hazai polgárság i. m. 122. 24 Bónis György: Városigazgatás, várospolitika. (1686-1790). In: Budapest története. III. kötet. Főszerk. Kosáry Domokos. Bp. 1975. 159-190.; Nagy Lajos: Igazgatás, politika (1790-1848). In: Uo.
