Századok – 2015
2015 / 5. szám - Dobszay Tamás: "A falu jegyzője" Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben
1060 DOBSZAY TAMAS valamelyest a jegyzőt az uraság törekvéseivel szemben. Nincs szó azonban valamiféle felvilágosult népbarátságról, Erdélyben pl. a Falusi Nótáriusok Szabályzata (1808), kifejezetten igyekezett a község és a jegyző közé is bizonyos társadalmi választóvonalat húzni, amennyiben tiltotta a parasztsággal való „cimborálást”, szorosabb társadalmi érintkezést.14 Új tendenciák az 1810-es évektől mutatkoztak: egyes dél-alföldi mezővárosok népének a pénzkezelés átláthatatlansága és korrupció gyanúja, valamint a zárt, ellenőrizetlen községi vezetés miatti mozgalmai részsikereket értek el. Kiharcolták az eddig élethossziglan hatalomban volt esküdtek, valamint a jegyzők évenkénti újraválasztását, illetve visszahívhatóságát. A változások a községi lakosság érdekei szempontjából előrelépést jelentettek, ám épp az igazgatás minősége szempontjából kedvezőtlen mellékhatásokkal jártak. A beleszólás igényével fellépő hagyományos népgyűlések gyakran adtak alkalmat az igazgatás részleteit nem értő lakosok és az elöljárók ütközésére, ami a nyugodt és szakszerű munkát ellehetetleníthette. Egyes parasztmozgalmak esetében, a népharag nemcsak a korrupt elöljárókat sodorta el, hanem a szakszerű igazgatás szervezetét is.15 Ezért pl. a zavargások után a szentesi jegyző, Boros Sámuel a mozgalmat követően kikötötte, hogy csak akkor vállalja a hivatalt, ha szabott, hosszabb időre szegődve, nem lesz kitéve az évenkénti tisztújítás kedélyhullámzásainak és agitációinak.16 A reformkor elejére a kortársakban tudatosodott a jegyzői állás háromirányú kiszolgáltatottsága és státusának ebből következő ingatagsága. Arad megye követe, Török Gábor 1833-ban rá is mutat: „mentői bizonytalanabb a jegyzők szolgálatja, annál inkább kénszeríttetnek arra, hogy mindenfele hajlongván, néha a lakosok javát is akár a tisztviselő, akár a földesúr céljainak feláldozzák csak, hogy pártfogókat nyerjenek”. A liberális Bezerédj István általánosabban fogalmazta meg a községi vezetés helyzetének tarthatatlanságát: „ha többféle hatalomra bízzák az elöljárók felett hozandó ítéleteit...], nem tartja célirányosnak, mivel ez zavart és ütközéseket szülne bajos következésekkel, más részről pedig a vétkesnek alkalmatosságot adna bujkálni a többféle hatalom között és egyiknél a másik elől menedéket keresni”. A kérdés csak az volt, a szemben álló háromból melyik érdeket kell preferálni a többi rovására a jegyzők félfogadása és elbocsátása tekintetében. Az első reformországgyűlés vitáiban három vélemény kristályosodott ki, amelyek megfeleltethetők az összeütköző három érdeknek, de nem mindenben az általános politikai irányzatoknak. Egyes, főként reformer dunántúli megyék a község népének kedveztek volna, a jegyzőt a községi belkormányzat és érdekvédelem szervének tekintették. Kossuth így exponálja e véleményt: a jegyző „hivatala egész más tekintetet érdemel [mint a bíróé], mivel az egyenesen csak a 14 Az 1808. évi Instrukcióra Szabó MAz erdélyi i. m. 190 16 Sima László: Szentes város története. Szentes 1914. 431-434., Szeremlei Samu: Hódmezővásárhely története III. Hódmezővásárhely 1900-1913. 440., 451., 454-^455. Dobszay Tamás: Zavargások a mezővárosi tisztújításokon és a konzervatív kormány kísérlete a választások szabályozására. In: Fejezetek az új- és jelenkori magyar művelődés köréből. Tanulmányok. Szerk. Gergely Jenő. Bp. 2006. 49-54. 16 Sima L.: Szentes város i. m. 488.
