Századok – 2015
2015 / 5. szám - Dobszay Tamás: "A falu jegyzője" Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben
1056 DOBSZAY TAMÁS A jobbágyok feletti földesúri magánhatalom következtében az uraságnak ugyanis komoly befolyása volt a község működésére. O állította a jelölteket a bíróválasztásra, ellenőrizte és jóváhagyta a tisztújítást, voltak bizonyos személyrendészeti jogosítványai, továbbá befolyt az adó személyenkénti kivetésébe (a beszedésébe és kezelésébe nem), árvaszéki felügyeletet gyakorolt, nem történhetett nélküle a községi költségvetés, számadás, kölcsönügylet, s a közhaszonvételek kezelése, kibéreltetése sem.2 Az alsófokú igazgatás tényezői közé tehát a szolgabíró és a község mellé a foldesurat is oda kell helyeznünk, aki a községet földesúri hatalma gyakorlására is használni kívánta. Gyakorlatban pl. az adóztatás úgy történt, hogy a megye a rá jutó hadiadó-mennyiséget a szolgabírák adatai és a ritkán megejtett összeírások alapján elosztotta a községek között, az egyes adózókra eső kivetést pedig a megyei közegek a község (a bíró és más elöljárók megkérdezésével, kisebb helyeken a gazdák vagy a teljes lakosság bevonásával) a földesúr vagy küldöttje jelenlétében és befolyásával végezték el. A hadiadót a megye háziadójával és a községi hozzájárulással többnyire együttesen a bíró szedte be és kezelte, a kötelezettségeket mindig az aktuális irányban, pl. a megyei adószedő felé teljesítve. A rendeletek közül csak a legfontosabbakat juttatták el minden községhez, a kisebb intézkedéseket kurrentálták: a szolgabíró eljuttatta egy meghatározott község elöljáróihoz, akiknek kötelességük volt, hogy a község (kurrens) könyvébe bekerüljön, a község tudomást szerezzen róla, a rendelet iratát pedig a meghatározott rend szerinti, következő községbe továbbítsa. Az alsófokú igazgatás legfőbb problémája a fent jelzett helyzet volt: három szembenálló tényező törekvéseinek ütközőpontján elhelyezkedve, az uradalom, az államhatalom és a lakosok érdekei között őrlődve, feladatait csak részlegesen és alacsony hatékonysággal láthatta el. De az alsó fokú igazgatás személyi feltételei sem voltak kedvezőek. A parasztságból, a telkes gazdák soraiból évente választott bíró a 18. század második felétől egyre kevésbé felelhetett meg a korszerűsödő adminisztráció feladatainak. Az uraság, a község és a közhatalom közötti érdekütközés, a bíró többszörös igazodási kényszerhelyzete mellett az igazgatásra háruló új típusú elvárások is nehezen megoldható feladat elé állították a községeket. E téren legalább három probléma gátolta a hatékony működést. Egyrészt agrártevékenységgel állandóan elfoglalt gazdaembereknek kellett volna részt venniük abban a növekvő és mind folyamatosabbá váló igazgatási tevékenységében, amelyre a felvilágosult abszolutizmus és az annak hagyományait követő aktivista, beavatkozó állam kívánta őket ösztökélni. Másrészt a 18. század dereka óta a kor-2 Az úri hatalomról és törekvésekről általában: Szabó István : A parasztfalu önkormányzatának válsága az újkorban. In: Uő: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp. 1948. 287-294. Csizmadia Andor: A községi igazgatás önállósulása. In: Állam és igazgatás, 19. évf. (1969) 4. 312-314., 317., Csizmadia Andor : A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp. 1976. 57-58., Horváth Zoltán: A községi önkormányzat és a parasztság. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. II. Szerk. Szabó István. Bp. 1965. 565-572., Alsó László: A község jogállása. In: Fejezetek a közjog és közigazgatási jog köréből: Némethy Károly születésének 70. évfordulójára és a „Magyar Közigazgatás” félszázada fennállása alkalmából. Szerk. Mártonffy Károly. Bp. 1932.
