Századok – 2015
2015 / 5. szám - Dobszay Tamás: "A falu jegyzője" Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben
KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNETI MŰHELYKONFERENCIA (1800-1867) Dobszay Tamás „A FALU JEGYZŐJE” Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben Az alsófokú igazgatás kapcsán már az is kérdéses, hogy egyáltalán kit-mit is tekintsünk e vonatkozásban az illetékes szervnek. Politikai értelemben ugyanis a végrehajtó hatalom alsó fokon a megyék kezében volt, amelyek közgyűlései statútummal intézkedtek mind saját kezdeményezéseik, mind a felsőbb, uralkodói akarat érvényesítéséről. Ezek tényleges végrehajtása a járások szolgabíráira és esküdtjeire, tehát ismét csak megyei közegekre maradt. Am ez a megyénként két-három tucat embert kitevő járási tisztviselői kar nem lett volna képes az igazgatást a községek részvétele nélkül elvégezni, főként olyan megyékben, ahol akár a háromszázat is meghaladta a települések száma. A gyakorlatban tehát az alsófokú igazgatást az ország túlnyomó részét kitevő megyék területén a megyék járási szolgabírái a községek közreműködésével végezték, noha azok közjogi státusa kétségbe vonható volt. A községek helyzetének bizonytalanságát jelzi, hogy a kor rendezési kísérletei alkalmával a kortársak azt sem tudták: a települések nagy többségét kitevő jobbágyközségek szabályozása egyáltalán melyik ügyterülethez tartozik. 1767-ben Mária Terézia az Urbáriumban szabályozta szervezetüket, 1792-93- ban a rendek szintén a földesúr és jobbágy viszonyáról szóló úrbéri operátumba illesztették, ugyanakkor bizonyos kérdéseket, így a községi pénzkezelést a közjogi munkálatba akarták felvenni. 1828-ban felmerült, hogy az adóügyi kérdések között lenne a helye, ám 1836-ban végül ismét a földesúr-jobbágy kapcsolatot taglaló javaslatok között foglalkoztak vele. Többnyire tehát az úrbéri viszonyok keretében tárgyalták a kérdést, ám ebben sem kell átgondolt koncepciót, olyan, a községek jogi helyzetéről alkotott véleményt látnunk, amely az úrbéri magánviszonyokba tartozónak vélte volna. Inkább valamiféle hagyományról van szó: mivel annak idején az uralkodónő az Urbáriumban intézkedett róla, a kevés önálló kezdeményezést mutató rendek annak szerkezetéhez igazodva vették fel maguk is hasonló tárgyú munkálatukba. Mária Teréziának azonban szintén nem volt célja a községek szabályozása; a rendelet első tervezeteiben nem is szerepelt a kérdés, csak a parasztmozgalmak hatására és főként az azokra válaszoló földesúri törekvésekkel szemben, a községek minimális önállóságának megvédése érdekében esett szó róla.1 1 A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában. I. Kiad. Szabó Dezső Bp. 1933. (Fontes historiae Hungaricae aevi recentioris) 48-58., 61-62., 185., 196., 215.
