Századok – 2015
2015 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Buza János: Pálffy Géza - Soltész Ferenc Gábor - Tóth Csaba: Coronatus posonii... Bratislavské korunovačné medaily a žetóny (1563-1830)
zánc ellen Bulgáriában, mert féltek a bizánciak erejétől. (Erre lásd például Makk E: A bizánci fenyegetés árnyékában. Hadtörténelmi Közlemények 114 (2001) 1. szám 130-138.) Ezt a fontos — addig magyar szerzők által nem ismert — forráshelyet felhasználva sikerült először konkrétan kimutatni azt, hogy 970 után miért szűntek meg a balkáni magyar kalandozó hadjáratok. Ahogyan 955 után — latin forrás által igazolható módon — a magyarok féltek I. Ottó német uralkodó haderejétől, s emiatt leálltak a nyugati hadjárataikkal, ugyanúgy 970 után a magyar vezérek féltek a Bizánci Birodalom megnövekedett katonai erejétől, s ezért felhagytak a balkáni betöréseikkel. Ez az eset is erősítheti a bizakodást, hogy más magyar érdekű forráshelyek ugyancsak találhatóak lehetnek még bizánci szövegekben. Határozott meggyőződésem az, hogy Olajos Terézia jelen kötete — hiánypótló munkaként — nagyon értékes és nélkülözhetetlen kézikönyv lesz a korabeli magyar történelem további kutatásához. TÖRTÉNETI IRODALOM 1041 Makk Ferenc Pálffy Géza - Soltész Ferenc Gábor - Tóth Csaba CORONATUS POSONII ... Bratislavské korunovacné medaily a ietóny (1563-1830). A pozsonyi magyar uralkodókoronázások érmei (1563-1830) Szlovák Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum Pozsony-Budapest, 2014. 156 o. Nagy érdeklődést kiváltó kiállítás nyílt meg Pozsonyban 2014 nyarán. A vár, amelyik önmagában is elsőrangú turisztikai célpont, adott átmeneti szállást jó harmadfél évszázad koronázási érmeinek. A méretes terem vitrinjeiben mintaszerűen elhelyezett több mint 200 érme a vándorkiállítás végén — körmöcbányai és erdélyi állomásokon át — 2016-ban jut el Budapestre. A történelem, s ezen belül a numizmatika iránt érdeklődők kitűnő minőségű, határozott műgonddal szerkesztett, tartalmas katalógust vehettek — vehetnek — kézbe a kiállításokon. A keménykötésű, egykorú metszetekről és festményekről készült színes mellékleteket sem nélkülöző kiadvány nem tartalmazza valamennyi bemutatott veret mérethű fényképét, de a 116 elő- és hátlapot elénk táró felvétel az ízelítőnél számottevően többet nyújt azoknak, akik a koronázási érmek katalógusát lapozgatják. A szlovák és magyar nyelvű kötet hatalmi és művészeti reprezentációról szóló rendkívül igényes bevezető tanulmányát Pálffy Géza írta a „Magyar uralkodó koronázások a kora újkori Pozsonyban” címen. Buda, majd Székesfehérvár — az ősi koronázó város — oszmán uralom alá kerülését (1541, illetve 1543) követően a Bécshez közeli, jelentős szabad királyi város, Pozsony lett az ország igazgatási székhelye. 1561-ben a magyar tanácsosok egybehangzó javaslatukban jelölték meg I. Miksa koronázásának színhelyéül a pozsonyi Szent Márton templomot. Bécsben mind a helyszínt, mind „a régi és az ősi szokás szerinti” koronázást elfogadták. Ennek ellenére az 1563. évi koronázást megelőzően számos szertartási és a politikai reprezentációt érintő kérdést kellett tisztázni. Egyházi részről a római szertartáskönyv zsinórmértékül szolgált, írásban rögzített világi koronázási rendtartás azonban nem állt korábbról rendelkezésre, ezért először az elemek számbavétele volt szükséges, majd sorrendjüket kellett kialakítani. Belső és külső ellentéteket kellett áthidalni, nem volt teljes az egyetértés az egyházi és a világi főméltóságok között sem; igen erős köznemesi igények merültek fel, amelyek némi leegyszerűsítéssel az uralkodó és a világi rendek nézetkülönbségéből eredtek. I. Ferdinánd ugyanis az elsőszülöttségi jog alapján akarta fiát királlyá koronáztatni, a világi rendek álláspontja szerint viszont Magyarország nem tartozott az örökös tartományok sorába, következésképpen trónja csak szabad királyválasztással volt betölthető. Oláh Miklós esztergomi érsek az udvar felé húzva egyengette a kompromisszumhoz vezető utat, így 1563 nyarán I. Miksa még, mint osztrák főherceg, valamint már megkoronázott német és cseh király vonult be Pozsonyba, a koronázási szertartásra azonban már a magyar királyt megillető külsőségek közepette érkezett. Atyja, I. Ferdinánd, a rendeknek tett gesztust akkor, amikor a pozsonyi koronázásra nem, mint a Német-római Birodalom császára, hanem Magyarország királyaként jelent meg.
