Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hantos-Varga Márta: Az ideológiai ellenfél és a politikai ellenség elkülönítésének problémái. Sajtóvita a baloldallal való együttműködés lehetőségeiről 1943 tavaszán
100 HANTOS-VARGA MÁRTA A katolikus napilap, a Nemzeti Újság cikkírója aláírás nélkül közölt hozzászólásában60 kerülte a szélsőjobboldal durva és cinikus hangnemét, de nagyon határozottan határolta el a keresztény nemzeti politikát „a polgárság, az értelmiség, a munkásság és a parasztság összefogásának” attól az értelmezésétől, mely a „nemzeti irányú sajtóban is” megjelent. A polgári közírók támogatta „homályos politikai szövetkezés” visszautasításának oka markánsan megfogalmazott, majd hosszan bizonygatott. A szerző nem differenciálta a századelő óta eltelt évtizedek eltérő történelmi helyzeteit, s eltekintett a munkásság hatékony gazdasági és politikai érdekképviseletének saját, belső érveitől is. Tézise egyszerű. A marxizmus elfogadhatatlan, s ehhez az ideológiai — szemszögéből helytálló — állásponthoz konokul ragaszkodva utasítja el a munkásságot reprezentáló szociáldemokrata pártot. Az újfajta próbálkozásban terjeszkedési vágyat fedez fel, olyan akciót, mely az iparban foglalkoztatottak megszervezése után, most a parasztság és az értelmiség befolyásolására tesz kísérletet. Keményen beszél: a nemzeti eszme és a polgárosodás, valamint az Egyház „leggyűlölködőbb ellenségeiként” tekint rájuk. Történelmi példáit az országrengető, legélesebb politikai küzdelmek időszakából hozza. Kardoskodik a mellett, hogy a szociáldemokrácia „dogmatikus merevséggel áll az Internacionale alapján”, s nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a mozgalom „az összeomlás utáni két évtizedben minden alkalmat megragadott arra, hogy a keresztény nemzeti rendszert Magyarországon megdöntse és sohasem volt hajlandó rá, hogy fenntartás nélkül nemzeti alapra helyezkedjen”. Ez utóbbi szemrehányás meghökkentő, mivel a pártot a bethleni érában annak jobboldali szárnya vezette, nem volt forradalmi alapállású, s természetszerűleg nem is lehetett valódi politikai tényező.61 Az 1922 júniusában kiadott elvi nyilatkozat az alkotmányosság, a demokratikus parlamentarizmus és a szabadságjogok melletti megnyilatkozás volt.62 Másfelől a szakszervezeteknek az osztályharcot kiiktatandó hivatásszervezetekkel szembeni önállósági küzdelmét rosszallni és ellenük fordítani akkor is túlzás, ha a hivatalos szociálpolitika nem a marxizmus elvei alapján akarta „a társadalmi kiegyenlítődést és az igazságosságot szolgálni”. A keresztény, s különösen a katolikus közvélemény nevében megszólaló cikkíró visszatérően közli, hogy a szövetkezésnek „sem értelme, sem lehetősége nincsen”, továbbá, hogy a résztvevők egyetlen politikai célban való megegyezését sem tudja elképzelni.63 Az írás kétfajta stratégiát tulajdonít a munkáspártnak. Az ellenzéki lét alatti megszólalásokat a szabadság és az alkotmányosság védelmében nem tartja hitelesnek. Ezért minősíti képtelenségnek azt a kísérletet, mely a szociáldemok-60 Sz.n.: A magyar politika és a szociáldemokrata párt. Nemzeti Újság, 1943. április 1. 3. 61 Kulcsár P.: A szociáldemokrácia i. m. 130-143. Kulcsár a két világháború közötti időszak mérlegeként írja, hogy a létező négy áramlat (jobboldal, centrum, baloldal, balszél) közül a társadalmi etikai elvek alapján álló, parlamentáris és szociális demokráciát valló, hazai elkötelezettséget felvállaló „autentikus szociáldemokrácia” volt a mérvadó. 1922-ben volt mandátumaik száma a legmagasabb: 26 képviselői hely (10,66%). Ellenben 1926-ban - a későbbiekhez hasonlóan — csupán 14 személyt küldhették a képviselőházba (5,71%). 62 Gergely Jenő-Glatz Ferenc-Pölöskei Ferenc: Magyarországi pártprogramok 1919-1944. Bp. 2003. 87-91. A nemzetgyűlésben párttársai nevében Peidl Gyula olvasta fel a deklarációt. 63 Lásd 60. jegyzet.
