Századok – 2015
2015 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Makk Ferenc: Bizánci források az árpád-kori magyar történelemhez. Kiegészítés Moravcsik Gyula "Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai" című forrásgyűjteményéhez
1040 TÖRTÉNETI IRODALOM meg például a Balkánra telepedő szlávok korai históriájával, a románok vlach nevének második legkorábbi (979. évi) előfordulásával, az avarság korai és kései történetével, illetve a magyarság 9-11. századi históriájának egyes kérdéseivel kapcsolatban. A legkülönbözőbb hazai és külföldi kiadványokban megjelent írásainak egy része (35 tanulmány) 2012-ben a hozzáférés megkönnyítése érdekében egyetlen kötetben Bizánci mozaikok címmel Szegeden került publikálásra. Szádeczky-Kardoss Samu professzor hatására kezdett foglalkozni Olajos Terézia a Kárpát-medencei avarság történetével, illetve annak görög nyelvű forrásaival. E kutatások sajátos összegzésének tekinthető AIX. századi avar történelem görög nyelvű forrásai című könyve, amely a Szegedi Középkortörténeti Könyvtár sorozatának 16. köteteként 2001-ben Szegeden jelent meg. E munkájában — számos más kérdést tárgyalva — Olajos Terézia egyértelműen úgy foglal állást, hogy a Kárpát-medencei avarok egy része megérte Árpád népének honfoglalását, majd a 10. század folyamán összeolvadt a magyarsággal, s ily módon ez az avar néprész a magyarok etnogenezisének egyik alkotóeleme lett. A Bizánci források az Árpád-kori magyar történelemhez című kötet időrendben haladva 25 görög nyelvű forrást, illetve forrásrészletet közöl a görög szöveg mellett magyar fordítással, magyarázó apparátussal, bevezetésekkel és a kiadások, valamint a vonatkozó modern szakirodalom 2014-ig elmenő felsorolásával. Ez a kiváló összeállítás valóban igényes és hasznos kiegészítése Moravcsik Gyula 1984-ben megjelentetett forrásgyűjteményének, amely formailag is a mintájául szolgált. Az Olajos-féle könyvben közölt szövegeket annak idején a világhírű magyar bizantinológus nem szerepeltette a maga munkájában azért, mert vagy nem vette észre azokat, vagy nem tartotta magyar vonatkozásúaknak, illetve kritikai kiadásukat Moravcsik Gyula már nem érhette meg. Közbevetőlegesen jegyzem meg: 2013-ban jelent meg Baán István nagy jelentőségű munkája A XTV-XVI. századi magyar történelem bizánci és kora újkori görög nyelvű forrásai címmel, amely az 1301 és 1599 közötti időszakot fogja át. Moravcsik és Baán kötetei révén a magyar kutatás a korai történelmünkre vonatkozó görög kútfők szövegeinek kiadásában és lefordításában beérte a hasonló jellegű bolgár, jugoszláv és román műveket. A 25 textus túlnyomó többsége, szám szerint 18, okmányszerű anyag (oklevél, levél, feljegyzés, szerződés stb.). A szövegek közül 12 darab a 10. századra, 6 darab a 11. századra, 5 darab a 12. századra, illetve 1-1 darab pedig a 9. és a 13. századra vonatkozik. Egyébként dátumszerűen a szövegek által átfogott korszak 899-től 1262-ig terjed. Ezek a források igen gyakran egészen rövid, néha csupán egyszavas részletek, több ízben azonban hosszabb megfogalmazású textusok, amelyeket Olajos Terézia a legjobb, modern kritikai kiadások alapján idéz. A szövegeket a professzornő a saját, illetve más — hazai és külföldi — szakemberek véleménye nyomán vagy a teljes bizonyosság vagy a valószínűség vagy pedig a feltételezés szintjén magyarokra vonatkozó forráshelyeknek tekint, illetve minősít. Olajos Terézia igen korrekt módon minden egyes helyen elmondja azt, hogy a forrás értékével, tartalmi hitelességével, illetve a magyarokra vonatkoztatásával kapcsolatban a szakmabéliek körében milyen viták vannak. Éppen ezért itt felesleges megemlíteni a különböző polémiákat, csupán két textus (XIII., XIV) problémájára utalok most. A két forrás formai hitelességével nincs igazán érdemi probléma: az egyik zsinati akta, a másik püspökségi jegyzék, amelyekben a Turkia metropolitája, illetve a Turkia metropoliája értelmű kitétel szerepel görögül. Ezek alapján több neves szakember ma is úgy véli, hogy Hierotheos tevékenysége nyomán (akit a 10. század közepén Gyula vezér Konstantinápolyból Turkia püspökének hozott magával Magyarországra) magyar földön a 11. és a 12. században önálló, a konstantinápolyi patriarchátus alá tartozó orthodox érsekség létezett és működött folyamatosan tovább. Én magam azonban sem korábban nem fogadtam el ezt a nézetet, és most sem értek egyet ezzel a felfogással, s azok véleményét osztom, akik szerint a bizánci adatok tartalmilag hiteltelenek, mert nem valóságos történelmi tényt, hanem csupán bizánci egyházi jogigényt fejeznek ki (ehhez lásd például Koszta László: A kalocsai érseki tartomány kialakulása. Pécs 2013. 23-31. o.). A könyv bevezetésében Olajos Terézia bejelenti azt a szándékot, miszerint a munka folytatódni fog további — magyar vonatkozású — forráshelyek összegyűjtése céljából, mert bízik abban, hogy újabb textusok fognak előkerülni a kutatások és a modern szövegkiadások révén. Ügy vélem, hogy ez a célkitűzés reális alapokon nyugszik. Ennek igazolására hivatkozhatom arra, hogy 1998-ban Szófiában megjelent bolgár szakkönyv — H. Dimitrovnak a középkori bolgár-magyar kapcsolatokkal foglalkozó munkája alapján figyeltem fel a 11. századi bizánci történetíró, Skylitzés művének egy érdekes passzusára. E szerint 971 tavaszán a magyarok és a besenyők azért nem nyújtottak — Szvjatoszláv kijevi fejedelem kérésére sem — az oroszoknak katonai segítséget Bi-
