Századok – 2015
2015 / 4. szám - FIGYELŐ - Kovács László: Kísérletek a kárpát-medencei 10-11. századi magyar sír-, szórvány- és kincsleletek teljességre törekvő kiadására: leletkataszter, korpusz
LELETKATASZTER, KORPUSZ 1029 ják, hogy a honfoglaló magyarok nem pusztították el az itt talált lakosságot. Meglepő, hogy a Bánságból temetőt nem, csupán két 9. századi szórványleletet, a Partiumból pedig még ennyit sem ismerünk. A 10. századi régészeti lelőhelyek — azaz a többségükben nem a teljes használati idejükben, hanem csupán a feltárt anyagukból következően keltezett temetőrészletek, amelyekhez egyelőre alig kapcsolható települések is tartoztak — azonban már körvonalazni képesek a magyar megtelepedés első szakaszát a Partiumban, a Bánságban és Eszak-Erdélyben az alföldi népességgel azonos ütemben. Gáli Erwin ezt a következőképpen fogalmazta meg: „A régészeti adatbázisra támaszkodva megállapíthatjuk, hogy a klasszikus, a 10. század első két harmadára keltezhető/keltezett lovas-fegyveres kultúra temetői165 (nyilván a domborzati viszonyok jellegzetességeiből is fakadóan elsősorban a bihari régióban, a Körösök vidékén, valamint a Maros alsó folyása vidékén, elszórva pedig az E-Partium és E-Erdély területein bukkannak fel. A század első felére való keltezésüket — talán a K-i migráció jeleként is —jól datált Felső-Tisza-vidéki és Kijev környéki kapcsolatok hangsúlyozzák [9, 71-72], A honfoglaló magyar népesség temetőin kívül olyan temetőket is ismerünk, az E-Partiumot (vagyis a Nyírséget) és E-Erdélyt összekötő útvonalon (amely a sókereskedelem hagyományos útvonala volt), amelyek a telepítések eredményei lehettek a 10. század közepe után [133, 156).”166 A Bánságban Gáli keltezései alapján a 10. század első harmadából a Tisza és a Maros alsó folyása mentén sorakoznak a lelőhelyek (16-21, 101, 105, 118- 119), másokat pedig a század második fele és a 11. század eleje közötti időből származtatott (2, 56, 143, 153), sőt vegyes etnikumú közösséggel is számolt (27). A fenti értelemben kezelt lovas temetkezések Gáli szerint késéssel jelentek meg D-Erdély területén. Gyulafehérvárnál lehet közöttük a magyarokhoz alkalmazkodott idegen (-Mentőállomás, IV árok 1. sír/44), de kardos magyar is (49) a század második feléből. A század második harmadától-közepétől nyithatták meg a különféle méretű falusi temetőket különböző eredetű népességek (42, 43, 44: -Mentőállomás III. temető, 82, 87, 134),167 amelyek némelyikében (43, 44) azonnal megjelentek a nyugat felől érkezett magyar betelepülők (43, 44) ugyanúgy, mint „a 11. század elején az új ispánság (1009-től pedig a püspökség), majd vajdaság székhelyén” a tovább használt korábbi temetőkben (42, 44), de nyitottak új temetőt is (52). Az azonban „törvényszerű”, hogy az általam szállásinak nevezett temetőtípus a 11. századra a teljes vizsgált területen — a tőle nyugatra fekvő alföldi vidékekkel egyezően — eltűnt, s bár a lovas-fegyveres sírok a falusi temetőkben fennmaradni látszanak (56/3., 121/4.), valószínűbb, hogy ezekben a 11. században tovább használt sírmezők korábbi 165 A magam terminológiája szerint, s jobbára a teljesen feltárt temetőkre vonatkoztatva, vagy a részlegesen kutatottakat ilyennek képzelve, egyaránt lehettek 10. századi szállási, valamint 10. századi, illetőleg 10-11. századi falusi temetők. 166 Gáli Erwin 2013, 814, 817. 167 Közbevetőleg kell utalnom arra a feltételezett lehetőségre, hogy ekkor keletről is történhetett betelepülés a bánsági és dél-erdélyi bizonyos leletek (rúd szájvasú zablák: 21, 44, 121, 134, csont oldalpálcás zabla: 134, hurkos fülű trapéz alakú kengyel: 44: IV árok 20. sír) alapján: Gáli Erwin 2013, 822-823.
