Századok – 2015
2015 / 4. szám - FIGYELŐ - Kovács László: Kísérletek a kárpát-medencei 10-11. századi magyar sír-, szórvány- és kincsleletek teljességre törekvő kiadására: leletkataszter, korpusz
1014 KOVÁCS LÁSZLÓ tett megyei listájában 122 lelőhely szerepelt, ebből 41-et azonosítani tudtam a kötet anyagában,107 azaz Istvánovits egymaga közreadta a különféle okokból zátonyra futott Dienes-féle tervezet egyharmadát, s ezenfelül behatóan tárgyalta az arra alkalmas temetőket, és nem lelőhelyenként, hanem a teljes területre vonatkozóan behatóan értékelte az összes temetkezés minden egyes tárgytípusát.108 Korrekt értelmezése szerint „részletesebb elemzésre csak azok a temetők alkalmasak, amelyeknek rendelkezésünkre áll a temetőtérképe, illetve viszonylag nagyobb számú temetkezését tárták föl”,109 s túlzó jóindulattal is csupán tíz ilyet talált. A kötet egyetlen teljesen feltárt lelőhelye a 10. és 11. század közepe közötti bő évszázadra keltezett 269 síros, 274 személy maradványait rejtő ibrányesbó-halmi falusi temető (11/5) volt,110 amelynek időhatárait egy talán a 10. század első felében kibocsátott muszlim dirhemtöredék és Salamon két denára alapján határozta meg Istvánovits. 127 személy mellett (46,4%) volt melléklet, amelynek tárgyai közül az ezüst vagy bronz sima, illetőleg az S-végű karikák és az említett érmék látványosan elkülönültek a temető 10. századi délnyugati és 11. századi északkeleti felében. Ez a megfigyelés összecsengene az embertani vizsgálati eredményekkel,111 de reálisabb Istvánovits véleménye, amely a jelenség megokolásából a Géza és I. István korabeli településpolitikájából következő népességcserét kizárta.112 Egyébként a mellékletek döntő többsége a viselethez kötődött, illetőleg ékszer volt, rajtuk kívül a korábbi temetőszakaszból egy lovas, lószerszámos és baltás, valamint egy fokosbaltás, illetőleg egy két nyílvesszővel eltemetett férfi (199., 147., 258.) érdemel említést.113 A falusi egyszerű köznépi viseletű és ékszeres nők között néhányuk ellátottsága kiemelkedőnek bizonyult, ami a nagyobb gazdagságuknak vagy a többiekétől eltérő halottas szokásuknak lehetett köszönhető. Ilyen páratlan jelenség volt egy padmalyos sírban közös koporsóba 7), 26. Tiszakanyár (3:0), 27. Tiszarád (4:1 = 27/4), 28. Tiszatelek (6:0), 29. Tuzsér (5:2 = 29/1-2), 30. Vasmegyer (7:0). A temetők felsorolása: Istvánovits Eszter 2003, 273-274. 107 Dienes három csoportra osztotta a lelőhelyeket: I: nagyrészt leírt és lerajzoltatott anyagúak, közülük itt tárgyalt: I: 8-17, 19-25, 30-33, 36-38, 42, II: hiányosan feldolgozott, közülük itt tárgyalt: II: 2-3, 12, 15, III: még nem is foglalkoztak velük, s közülük itt tárgyalt: III: 1, 3^4, 6-8, 27, 33-37: vö. Dienes István 1970, 14-15 (41. jegyzet). 108 Ezzel megkönnyítette a tipológiai áttekintést és a párhuzamok keresését, de némileg körülményesehhé tette egy-egy temető anyagának elkülönített vizsgálatát. 109 Istvánovits Eszter 2003, 363. 110 A temető megmentése, azaz 1985-90 közötti feltárása, Istvánovits különleges érdeme, ugyanis a szűkebb szakterületén (császárkori barbárok: szarmaták, germánok, dákok, hunkor, kora népvándorláskor) kívül eső ásatást régész-muzeológusi tisztességből vállalta. 111 A 10-11. századi falusi népesség fejlődésének folyamatosságát az embertani vizsgálatok az ún. Püspökladány-típusú népesség fogalmával illették, míg az Ibrány-típusúnak azt tekintették, amikor a népesség, azaz a temetőben nyugvók „anatómiai és demográfiai profilja a két évszázadot illetően jelentősen eltér.”: Szathmáry László: Az Ibrány-Esbó-halom X-XI. századi temetőjének csontvázleletein végzett vizsgálatok eredményeinek összefoglalása. In: Istvánovits Eszter 2003, 386. Vö. még 102. jegyzet. 112 Népességcserére hivatkozva „érthetetlenné válik, hogy miért ugyanabba a temetőbe temetik a halottaikat az új közösség tagjai. Ráadásul a közösség lélekszáma is nagyjából azonos.”: Istvánovits Eszter 2003, 383. 113 További 24 sírban kés, kilencben csiholó-kova, hétben edény (azaz étel-/italmelléklet), hatban egy-egy nyílcsúcs, továbbá ár, csipesz, orsógomb, tojás(héj) is előkerült. Egy nő sírgödrének (152.) betöltésében eltört nyelű (?) ásópapucsra bukkantak: Istvánovits Eszter 2003, 380.
